Mostan napirendről álmodom

Szeretnék olvasni, zenélni, főzni, angolt tanulni, sétálni, kertészkedni, és pici fiammal jászani, gagyogni, szoptatni, mosolyogni. Vannak ennél nagyobb, hosszabbtávú álmom, szeretnék megtanulni hegedüni, ruhákat varrni, amibe megint beleszerettem a keresztelő előtt, és nő szeretnék lenni, amiben benne van az öltözködés, fodrász, csacsogás a barátnőmmel, netán ha épp úgy alakul vásárlás. Ezen vágyaimban nem a pici fiam gátol, nehogy valaki is azt gondolja. A gát bennem van. Reggel elmegy az uram, és órákat bírok agyalni azon, hogy most épp melyiket is csináljam, ja és a felsorolásból a blogírás még ki is maradt. Aztán az agyalással töltött órák után észbekapok, hogy még nem is csináltam semmit, és akkor nekiállok főzni, vagy pakolászni, és ez a verzió rosszabb, mert konkértan nem tudok pakolni, legalábbis belefektetek időt, energiát, de az eredmény nem látható. Gyakran szembesülök azzal, hogy a lustaságom még mindig jelen levő problémám, ami sokat javul amit az uram hazaér, vagy itthon van. Akkor egészen hatékonyan meg tudom fogni a munka végét, és el is érek a másik végéig. Persze szegénynek közben mondom folyamatosan az badarságaimat, de ő eszt már tudja, és azt hiszem szereti a hangomat hallgatni, a tartalomra meg csak akkor figyel különösebben, ha jelzem, hogy most tényleg fontos, de akárhogyis jó együtt, és engem motivál. Ilyen és ehhez hasonló gondolataim motiválnak arra, hogy ne csak menüt állítsak össze minden hét elején, hanem napirendet is. és azon lesem mindig, hogy is következik. Negyedórás intervallumokra kellene bontani a napot. Az lenne talán a leg hatékonyabb, hogy nem feltétlenül napokra lenne bontva a dolog, hanem egy hétre, és látnám, hogy a héten hányszor negyed órát tervezek pl blogolni. Az egy napos leosztás a pici miatt nem előnyös, mert az alvásdolog elég kiszámíthatatlan, bár olvasni remekül lehet szoptatás közben, a játékidőben meg Olivérem a legboldogabb, ha muzsikálunk, szóval belefér minden egy jólszervezett napba, csak az a fránya szervezés, az is időt igényel, de talán egy rutin kialakulása után már az is könnyebben menne, belefogok...megcsinálom, és nem fog több napom elúszni semmittevéssel. A napirendem sikerérő majd beszámolok, és remélem nem fogok vele sokakat untatni, de talán az egészséghez a jó időbeosztás is hozzátartozik, bár kajaszinten is van még mit javítani, de nem árt biztosítani magamnak a hosszútávú fejlődés lehetőségét.
A hétvégénk csodás volt. Botiékkal fantasztikusan éreztük magunkat, majd képek is leszenke, de azt Olivér blogjára teszem majd ki. Remélem a vendégeink is élvezték az ittlétet. Főztünk, ettünk, ribizlit szedtünk, ribizlit pucoltunk, és utána megint ettünk. Közben jót lehetett beszélgetni egy környezetbarát jövőről, aminek Botiapunak nagyon széleskörű ismeretei vanank, amit jó volt hallgatni. Még kinyomtatott anyagot is hoztak nekünk, ami bekerült a vágyott olvasmányok közé. Mult héten még a könyvtárba is beiratkoztam újra, így hitelen extrán hosszúra nyult a listám... Egy szupi szakácskönyvet is kaptunk, meg rucikat Olivérre. Miután Botiéktól elbúcsúztunk még eltettük a maradék ribizlit: kipréseltük a levét, bepalackoztunk, és betettük a mélyhűtőbe, és majd lassacskán megiszogatjuk. Pucoltunk még borsót, és zöldbabot is. És ez mint a saját kertünk termése volt, hihetetlen, egy vagyont ér.
Most megyek ki és palackozom be magamnak a napi 3 liter vizemet, amit meg kell igyak a nap folyamán, ez is egy újítás az egészség felé. Na vissza is jöttem, bár közben hugimmal is beszélgettem egyet, családunk egyedi furcsasádairól. MOst meg már fiacskám is felébredt, és eszeget, a bejegyzésemet meg lezárom, és folytatás következik, mert már így sem rövid, a gondolataim meg valahogy nem fogynak.