2008. szeptember 30., kedd

Az utolsó tánc

Nem emlékszem említettem e már, hogy tavaszra 3 méhcsalád beköltöztetését tervezem a kertünk hátsó végébe. Sokat olvasok ezért mostanában a méhekről, hogy a terv helyesen legyen kivitelezve.
Ma kimentünk férjecskémmel a kertbe, hogy összeszedjük, az utolsó terményeket is. Pár szem paprikát, paradicsomot, és a szomszéd hozzánk hullott almáját(nem is lakik a szomszédban senki, úgyhogy a kertbe való átmászáson törjük az agyunkat, a több tíz kiló alma megmentésére sietve.)
Ahogy ballagtunk vissza a zsákmánnyal, nagy nyüzsgést vettünk észre a nyár utolsóként virágzó, nem tudom mi a neve de szép bokron. Közelebbről is megnéztük a hogy kiderüljön, mi élvezi a nyár utolsó leheletét. MÉHEK voltak. Nagyon megörültem, és kezdtem is meglesni rajtuk a könyvekben olvasott részeket. Elég eltérő méretűek és formájúak voltak, de egytől egyig serényen dolgoztak. Kisebb nagyobb sikerrel. Volt amelyik, már akkora pollencsizmát viselt, hogy alig hittem el, hogy elbírja, a másik meg elég lyukasmarkúnak tűnve üres lábbal szállt virágról virágra. Némi bámészkodás után, megkértük apát, hozza ki a fényképezőgépet, mert ez megér egy-két kattintást. Mesések lettek. Bár a látvány eleve fotogén volt. Most pedig végképp beleszerettem ezekbe a szorgos állatkába.

2008. szeptember 29., hétfő

Heti 70 liter víz minusz

Pár napja szóltam Gergőnek, hogy a gyermek fürdővízét ne öntse ki azonnal a wcbe, hanem várjuk ki, hogy legalább leöblítsünk vele valamit. Aztán ma amikor a gyermek pelenkáinak mosására került a sor, akkor megakadt a szemem a a vödör vízen. És hirtelen felindulásból azzal a vízzel töltöttem fel újra az áztató vizet. És pont annyi volt amennyit a dobozba szoktam tölteni. Remek. Ez olyan 10 liter víz. Szóval minimum két naponta a fürdővíz erre lesz felhasználva, egyéb alkalmakkor meg wc övlítésre. És hirtelen utánaszámoltam, hogy ez nem is kevés...
Jobb lett a napom ettől a felismeréstől, mert egy újabb apró lépés a kevesebb költség, és a környezetvédelem irányába.

2008. szeptember 28., vasárnap

Lelkem rendje 1.rész

Nagy előrelépés történ lakáskánk rendjét illetően. Felkerül a magospolc a helyére, és már a legtöbb rávaló is rajta van. Természetesen képeket is csináltunk., és most nem a bejegyzés végére teszem fel őket, hanem itt az elején prezentáció kedvéért, és utána némi magyarázatot fűzök a netán érthetetlen apró részletekhez.Magyarázat:
  1. A polcok úgy lettek kitalálva, hogy már az előre tervezett(leggyakoribb) típusú befőttesüvegek ráférjenek, és mögé lehessen rejteni a tartalékot az adott magból.
  2. Egyes polcokon eltérő típusú élelmiszerek találhatók, amiket a könnyű megkülönböztetés érdekében külön színű címkékkel is jelöltünk.
  3. Cimkeszínek:
  4. zöld- gabonafélék- mert azok egyben fűfélék is.
  5. sárga- olajos magvak- mert a régi ma már tiltott étolaj sárga emlékeket hagyott bennem elég mélyen
  6. barna-hüvelyesek-mert ilyen volt:D még
  7. kék-fűszerek-a fenti érv itt is megállja a helyét
  8. piros- aszalványok- mert a gyümölcsök gyümölcse nálam az alma, és az klasszikusan piros
  9. Az alácímkézésnek is fontos szerepe van, a szép színes látványon kívül: minden vissza tud/fog kerülni a helyére, és látszik, hogy miből kell utánpótlás. Gergőm már meg is írta ez alapján a holnapi bevásárló listát.
  10. A befőttesüvegenikre kicsit visszatérek. Mindet, ami eddig van a polcon, itthon a padáson szedtük össze. Előszőr valami csinos üvegeket akartam venni. Egy vagyon lett volna. Més az sem lett volna jelentéktelen öszeg, ha ilyen üvegeket akarok venni ilyen nagy pédányszámban:D. Mostmár csak pár darabot kell pótolni a teljes készelthez. Javaslom mindenkinek. Szerintem mutatós, és éke a szobánkank a szíens magokkal. Tervem volt még, hogy üvegfeséssel csinálom az üvegekre hogy miben mi van. Hatalmas melónak néztem volna elébe, és megszűntettem volna ezt a csodás, temészetes látványt. Nekem nagyon tetszik.
Sajnos még nincs minden üveg tele. Nincs elég üveg. És a nagy -mennyiségű gabonáinknak megvan a szélesebb polc, de a tartóedényeket még be kell szerezni hozzá. Fontos hogy fedeles legyen, különben a moly belefészkeli magát. Polcrendszerünk legfelső polcán látható az italutánpótlásunk. Nem iszunk. Lassan ivót nyithatnánk, annyi finom minőségi borunk van. De talán nagyobb ünnepekkor egy egy koccintásra előkerül majd, meg a vendégeinket meg szoktuk kínálni.
Most ennyit, azátn ha kész van, és pótoltuk a hiányos üvegeket, akkor újabb fotókkal jövök.

Köszönet a polcért anyáknak, amit 2. házassági évfordulónkra kaptunk Tőlük.

Következő epizód előzeteséből:
Kisfiam alábélelt játszóterét kell kialakítani, ahol legújabb mászási technikáit kedvére gyakorlohatja.

Az ízek fekete lyukja: GUARMAG LISZT (guargumi)

Tudom én, hogy az emberek többsége a botrány óta a szívéhez kap ennek az anyagnak a hallatán. És sejtésem szerint, az sem túl merész kijelenés, hogy előtte nem is hallott róla, és talán azóta sem. Rám legalábbis minden túlzás nélkül igaz az előző mondat. Igaz volt. Egészen az életmód táborig. Utolsó este, a tábori szakácsnő (Nagy Zsuzsa) lediktálta a tábori menü receptjeit, és egy két egyéb praktikát. Közöttük hangzott el, hogy egy kevés guarmag liszt hozzáadásával tojáshab szerű állagot érhetünk el. No ez nekem nagyon megtetszett... Akkor még persze elhangzott egy két mondat, hogy miért nem kell tőle tartani, de a téma ezután jegelve lett. Esetemben egészen e hét talán hétfőig, amikor Gergő elment az egyik bio nagykerbe, és a listáján az is rajta volt. Ma pedig eljött a pillanat, hogy ki is próbáltam. A szupi hajdinagofrinkhoz szerettem volna csinálni valami fincsi rátétet. Tettem a mixerbe 3dl tejnek való rizstejport, egy jó marék mazsolát, és 3dl vizet. Simára kevertem, és ahogy azt anno Zsuzsa javasolta, menet közben beletettem 1 kiskanál guarmag lisztet. Híg túrókrém szerű állagot kaptam, amit még nagyon nem lehetett volna. Nem sok íze volt.Eddigi tapasztalataim szerint akkor mehet még bele egy kevés a címadó anyagból, mazsola, és citromlé, a fanyarság kedvéért. A guarmagliszttel indítottam. Pont jó lett, de mivel még mazsolát is terveztem, egy csepp vizet is adtam hozzá, meg a citromlevet. Ekkor történt, a váratlan fordulat. Egyetlen hatalmas gumóvá alakult a blender alján. Csak néztem mint Marci a moziban. Egy kis vizet még neki, semmi....hát kitettem egy tálba. Nem értettem eleve miért tűik ez ilyen rengetegnek? Miért nincs még mindig íze? Az állaga meg egyszerűen döbbenetes. Na jó fura állagú dolgokat már ettünk, de legalább az íze legyen jó. Most már kézzel kezdtem belekeverni egy kis ezt azt még. Változás nulla, én meg állok a tálam fölött lefagyva...

Összegzés: Az élelmiszeripar nagy kedvence lebuktatva:
  1. sajtkrémeknek tökéletes állagot biztosít, minimális mennyiségben is.
  2. nagymértékű hígítás után is egyszerűen visszasűríthetünk bármit.
  3. a mennyiség legalább a háromszorosra nő vizuálisan
  4. hogy nincs íze? mire lennének különben az amúgy filléresen olcsó ízfokozók?
  5. sajt meg már csak azért kell a magyaros krémbe, hogy az összetevők között feltüntethessük.
Egy biztos, még ma felhívom Zsuzsát, hogy van e remény a hatalmas mennyiségű, kockasajt állagú enyhén édes cuccom számára, és hogy a következőkben mit is javasolna, mert én még minidig döbbenten állok az események előtt.

2008. szeptember 24., szerda

Mit szeretnek hallani az emberek?

Ma benn voltam megint kedvenc teaházamban, ahol egészségnap szervezésén törik az agyukat, és eszükbe jutotttam, akár mint előadó. Ezzel vannak komoly fenntartásaim, de azért azonnal azon agyaltam, mégis mit mondhatnék én. Vagy mi az amit tőlem hallani akarnak. Egyáltalán mi az amiben én kiemelkednék, amiért ott állhatok, és én mondok nekik valamt. Ezt a gondolatomat hangosan is kimondtam, majd közölték, hogy ott állhatok, mint a blgom felelős szerkesztője(most jövök rá, hogy blogot szerkeszteni felelőség....), és ezen jót nevettünk. És valahol igazuk van. Ma már bárki mármit, bárhol mondhat, és a blogom sokkal nagyobb fórumra nyitott, mint egy kislétszámú előadás, de valahogy az mégis felelőségteljesebb dolognak tűnik(csak mert látom akiknek beszélek, mert azonnal reagálhatnak?). A blogom egy folyamat, az előadásnak meg 40 percben kell elejének, és végének lennie, közte mondanivalóval, ami gondolatot ébreszt, és információt ad. Tanácsot, vagy csak érzéseket. Egyáltalán az én előadásom mit szeretne adni? Sok a kérdés, és ha jobban belemegyek, egyre több.
Tervezem, hogy lesz egy előadás sorozat, amit Bicskére szervezek, és még véletlenül sem én beszélnék, hanem egy gyakorlott, meghívott ember. 3 előadást tervezünk, és ha van érdeklődés, akkor még 3-at. Leültem a tevezett előadóval beszéni a témákról, és azzal kezdtem, hogy ahhoz hogy az emberek létszáma nőjljön a következő előadásra, nem pedig csökkenjen, az kell, hogy az első előadáson bólogassanak. Hogy ez mit jelent? Olyasmit hallanak, amivel egyetértenek, és tetszik nekik, és a saját gondolataikat érzik megfogalmazva. Egy ügyes előadó még így is tuja remek irányba vezérelni a hallgatóságát. Az előadó akinek ezt mondtam, és ezután nevezzük TG.-nek, néhányan talán tudják is ki ő ezután már, közölte, hogy marketingesnek kellett volna menjek, mert ezt így még nem hallotta, de mindig valami ilyesmi a célja. Erre akkor mosolyogva közöltem, hogy na ezt kell érezzék a vendégek az első előadáson, hogy eladjuk a sorozatot. Most magamat akartam eladni, hogy tudd, érdemes rám bízni a sorozat szervezését. Közel nem volt ez ennyire tudatos, csak jól sikerült, jól jött ki, és megértettük egymást.
Most, hogy én gondolkodom mit mondhatnék, egyre jobban rájövök, hogy én nem népszerű, hanem őszinte akarnék lenni. Nem értenének egyet, és dühösek lennének, és ki tudja mi mindent gondolnának rólam, de őszinte lennék. De itt felmerül a következő kérdés. Ha csak azért, mert az esetleg radikális őszinteségem nem szimpatikus nekik, az igazság amit mondok csak a dühüket fogja táplálni, nem az egészségüket szolgálni. A farkába harapott a kígyóm...népszerűnek kell lenni, és remek előadónak.
Most az az érzésem támadt, hogy egy mosolygós, nem elhízott családanya, feleség, aki első ránézésre ha figyel jó benyomást kelt, tud e olyat mondani, amivel teljes ellenszenvet vált ki? Mint például olyat, hogy az élelmiszeripar nem azért etet minket azzal amivel etet, hogy mi életerősek, egészségesek, jól tápláltak legyünk, hanem azért, mert az termeli a legtöbb profitot, azt érdemes éppen nyomni, mert ez a politikai helyzet aktuális kedvenc alapanyaga, vagy nem is tudom. Persze, arra mindenki bólogat még esetleg, hogy amit mások adnak, akikre bízzuk magunkat azok visszaélnek ezzel, nem néznek hosszútávra, stb. Lehet másokat szidni. De nálam nem ez a fordulat következne. Hanem a személyes felelősségvállalás. Hogy mennyire mindegy, hogy a piac mit akar eladni, ha nem tudja, mert neked malmod van otthon, és gabonát veszel. Nem kenyeret, finomítva, tuningolva. És hogy lehet otthon kenyeret sütni, nem is nehéz, és finomabb. Persze, de csirkét nem tud mindenki tartani, tehénről meg nem is beszélve. Sajnos erre jön a még népszerűtlenebb válaszom, hogy nem is kell, semmi szükség rá. És belemennénk a tej kálcium tartalmának kérdésébe, a fehérjékbe, a zsírokba, és mindenki okos lenne, csak én érezném magam butának, mert nem tudom átadni a tudásomat. Hivatkozni tudok, könyvet tudok a kezébe adni, hanganyagot, további előadás lehetőséget. No és ez lenne a tökéletes csőd utolsó előtti lépése: Mit képzelek én róluk, hogy ők tudnak kenyeret sütni, és eladásokból meg tudja fene mikből még tanulni is, a napi 8+x munkaórájuk mellet!? Meg amúgy is van már valami, amihez értenek, és nekik az az x év tanulás a diplomáig(amely x-nek az értéke tényleg közel egyenlő a munkaidő után munkával töltött órák számával) éppen sok volt ahhoz, hogy ne akarjanak még ehhez is érteni. A dolgozó nők már a köveket gyűjtögetnék, amiket a következő mondatom után fognak hozzám vágni, de csak ennyit mondanának: nekem mázlim van, hogy még nem kell visszamenjek dolgozni, mert eltart a férjem(itt már sokat esett a népszerűségi indexem a kezdetekhez képest, emlékestek a mosolygós stb...stb...). Ja hogy soha nem is dolgoztam, nem is akarok? Kezdek nulla lenni, vagy már szinte ellenség. Persze így nekem könnyű dagasztgatni a kenyeret, varrogatni a ruhát, és az a minimum, hogy ebédet adok a dolgozó eltartómnak. És én leszek aki csak a gyesért szülöm majd a következő gyereket(csak meg ne tudják, hogy esetleg nem kórházban).Mellesleg még csak gyesem sincs, mert dunsztom nincs hogy kell felvenni(erre nem vagyok büszke). Szóval ott fogunk tartani, hogy az a minimum, amit én teszek, és én egyet is értek velük, sőt sajnos még annyit sem, mert a takarítás pl rémesen megy, és sok más is. De ők azt gondolják hogy nem lehet megélni egy fizuból a mai világban, főleg ahol több gyerek van. Mert minden egy vagyon, és az élelmiszer árak is az egekbe szöknek. Itt én már csak hallgatok, mert nem tudom elmondani, hogy a nem dolgozásom közös döntés, és az én szakmám az ahogy én nő vagyok, és ahogy én a női szerepet betöltöm. Egy olyan hivatás, amit nem tanítanak egyetemen, amiről nem kapok 6 év után diplomát, csak csinálom, és tanulom nap mint nap. Az a szakma, ahol nincsenek munkaviszony, jog, bíróság, főnök, akit lehet szidni, szabadság, amit ki lehet venni, táppénz ha beteg vagyok. Nincs tengerparti nyaralás, hanem életmódtábor van, amit imádok, mert azt tanulhatom ami az életem, amiért élek, és amit nap mint nap teszek. A főnök helyett önfegyelem van(ha sikerül). Táppénz helyett egészségesnek maradás, mert a gyereknek nem mondhatod, hogy ma nincs ebéd, mert anya beteg. Nincs alkalmazott, nincs akire mutogassak. Van ezek helyett, a személyes felelősség vállalás, a tudatos döntés az autómatikus tömegkövetés helyett. És van valami, ami felteszi az íre a pontot, amit az előadásom elején elkezdtem megrajzolni. Van Isten, akire rábízhatom magam. Aki a fejlődésemet akarja, ahogy én a gyermekem fejlődését. Aki nekem mindent megad ahhoz, hogy fejlődjek, és igyekszik jó fele terelni, még akkor is, ha nekem ezzel fájdalmat okoz. Van egy Isten, aki adott nekem szülőket, akik most a fedelet biztosítják a fejem fölé, azt az otthont, amit szeretek, és becsülök. Van az Isten, aki a férjemet adta, aki a lehető legjobb társam, és én is az szeretnék lenni a számára, aki szereti a munkáját, és jól is csinálja. És van mindenem, ami kell, ami fontos. A kicsi fiam az eddigi legnagyobb ajándék, és a terveimben még több gyermek szerepel. Van valaki, akiben hiszünk, akinek a tenyerén járunk, aki naponta erőt, és új tanulnivalót, és bármit ad, ami csak kellhet. És sokszor kellenek fájdalmak, nehéz döntések, áldozatok,és tapasztalatok, hogy van még mit tanulni, mint például előadást tartani egy szemléletről, amit elmondani nem lehet, csak élni. De mi van ha legalább meg kell próbálnom? Mi van ha valakinek adnék valamit, amit tőlem kell megkapjon? Elgondolkodtam... megírtam....és ezek a gondolatok nem állnak távol az előadástól mentes hétköznapjaimtól sem. De ez a lehetőség most ezt felszínre hozta.... De azt hiszem felhívom TG-t, hátha ráér, ő, vagy valaik aki nálam gyakorlottabb előadó, és nem az én feladatom megtartni az előadást, csak biztosítani a jó előadót. De bízzuk ezt egy kicsit még a fenn említett Istenre, mert sok még a kérdés....a válaszoknak meg idő kell.

2008. szeptember 23., kedd

Spricc-spricc, tol-tol, húz-húz, KÉSZ!!!!

Pár posttal ezelőtt, már említettem, hogy vásároltunk új tisztítóeszközöket. Régiek nem voltak. Tisztító szerek már rég simulnak a szekrényben, és azért fogynak is, de a felmosófelszerelés komoly hiány volt. Pár hónapja, még pocakosan vettünk, de tönkrement két használat után. Ennyit az olcsóról...
Most drágábbat vettünk 3 év garanciával. Jó móka volt a válogatás, sokat röhögtünk Gergőmmel. Még egy szlogen is született az egyik ablaktisztítóhoz(lásd cím). Ablaktisztítót is vettünk, de végül nem azt...
Azóta mind a felmosót, mind az ablakpucolót kipróbáltuk, és beváltak. De akkor lássuk a konkrétumokat.
Ezen a képen látható, az ablaktisztító eszköz, és az eredmény, amit vele értem le. Mellé tettem a tisztítószert is, hogy a cím spricc-spricc része érthető legyen. Eredetileg azonban ez a kis szlogen egy másik ugyanilyen célra kifejlesztett eszköznél hangzott el, ami még spriccelni is tudott. Tetszett, imádtam, de drágább volt, és spriccelni anélkül is tudok.A másik remek szerkezet, egy búgócsiga elven működő centrifugásan kicsavaró felmosó, 3 év garanciával(minden csomagoló eszközét és blokkját gondosan eltettem). Jó játék:D, és szépen takarít. Jó, hogy a seprés után esetleg ott maradt koszokat is jól összeszedi, és ha nem is tapad rá mind, akkor is egy helyre lehet könnyen gyűjteni, és nem maszatolódik folyamatosan. Remekül kicentrifugázza, még akkor is, ha csak a fürdés után kifröcsögött vizet szeretném feltörölni. Tudom én hogy dédanyáinknak közel nem kellettek ilyen drága csodabigyók, hogy felmosson, ablakot pucoljanak.... örültek, ha volt ablakuk. De ez most egy olyan eszköze a lakásomnak, ahol a korral tartok(na jó, bevallom van még egy csomó másik is). Szóval nekem beváltak, és takarítok is velük a jövőben is.

Kedves Névtelen!

Ahogy itt a hideg c. bejegyzésemre érkezett egy névtelen bejegyzést. Nem szeretem a névtelen bejegyzéseket, de erre most szeretnék itt is, nyíltan válaszolni, mert fontos dolgokat gondoltatott végig velem, és ezt köszönöm neki.
Nagyon felnézek erre az asszonyra. Azt gondolom ő is 1 gyerekkel kezdte, és volt kezdő háziasszony. Nem szeretném, ha csillogna, villogna a ház. Praktikus, legyen mindennek helye, de a gyerekek merjenek, tudjanak, akarjanak játszani. Egy egészséges rendre vágyom.
Amit pedig a további gyerekvállalásról gondolok, hogy a gyerek körül inkább legyen káosz, mintha egykeként nő fel. Az egykeség sokkal többet ront a lelki életén, mint a rendetlenség. Mindezzek mellett, fejődök ebben a dologban, mert tudom hogy kell, és mert nekem igényem van rá. Alkalmassá fogom magam tenni arra, hogy az igényeimnek megfelelő rendet kialakítsam, és megtartsam. Kitartás kell hozzá,és azt hiszem, eddigi legnagyobb vívalmam lesz ez magammal, de megharcolom.
Aki ismer, tudja mit gondolok, mi a tervem a gyerekvállalásról, és nem tudom, hogy a kedves Névtelen ismer-e, de az biztos, hogy ahhoz hogy az ember 4 gyereket vállaljon, hosszútávon, amire én vágyom, ahhoz fel kell nőni. Szerencsére a fejlődés lételemem, ezért nagyon szívesen vívom ezeket a harcokat magammal, még akkor is, ha ilyen kicsit kilátástalan bejegyzések is születnek néha. Minden harcomnak van ilyen része, és ezek kellenek ahhoz, hogy átlendüljek. Valószínű ennek a mélypontnak volt köszönhető, hogy tegnap végül 3 helységünkből 2-t kitakarítottam. Még ablakot is mostam. Vannak még finomítani valók a konyha-nappalinkban, de a fürdőt az általam kívánt szintre tudtam hozni. Készülnek a függönyeink, szombaton megkapjuk a polcrendszert, amire a gabonáinkat, magjainkat tesszük. Remélem vasárnap föl is kerül a falra. Fiacskám szekrényében mindig rend van. Igaz fel van címkézve, hogy melyik féle ruhát hova kell tenni, de ha ez kell, hát megcsináltam, és így oda is teszem.
Van még mit csinálni, feljlődni, de addig jó, amíg látom hogy van min fejleszteni, és van is kedvem fejlődni.
Köszönöm a tanácsot, és az ösztönzést arra, hogy végiggondoljam mit is akarok, és mit kell még érte tennem.

2008. szeptember 22., hétfő

Szelektálás 1.rész

Szépen alakulnak a dolgok a szelektív szemétgyűjtés körül.
A komposzt különszedése teljesen sikeres. Van az asztalon egy kicsike edény, amibe ha épp pucolok valamit, akkor gyűjtöm, majd megy a komposztkukába.
A papíroknak is készítettem egy praktikus, és egyértelmű kukát, kb 3 perc ráfordítással.
Végül de nem utolsó sorban, van egy kuka a maradéknak. Azt hiszem a klasszikus gyűjtögetésnek kicsit több a kukája, de nálunk a harmadikba csak a kiürült zacskók, és összesöpört szemét kerül. Ezeket nem kell különszednem ugye?
Rájöttem, hogy az anyagmaradékokat bátran tehetem a tüzelő közé, mert úgyis csak 100% természetes anyagokat veszek, szóval nem fog beleolvadni a kazánba. No meg az a mennyiség, ami nálam szemétnek minősül, elhanyagolható mennyiség. És most jöjjenek, a beígért, előtte utána képek, mert az vicces. Oda vagyok az új kukáimért, amiket tegnap vettünk egy bevásárló központban, ahova felmosó felszerelésért mentünk(arról még mesélek). Szóval amikor nagy nehezen kiválasztottuk azt a felmsót, amit remény szerint használni is fogok, megpillantottam az én drága szangvinikus kukáimat:D.

Ahogy itt a hideg

Sajnos az étvágyam is nagyon megnőtt... bár lehet hogy nem sajnos.
Reggelire igyekszem többet enni, hogy ne kelljen legkésőbb délben, már kopogó szemekkel valamit ennem. De sajnos nem jön össze. Így az ebéd is tolódik. Vacsora is kicsit későbbre esik, de ha figyelem hogy mit ettem a pótevésen és a késett ebéden, akkor elég a szokásos turmix, amiből drága férjem napról napra finomabbakat tesz az asztalra.
Emellett kezdek rádöbbenni, hogy Gergő gondolskodik a napi 3 rendes étkezésből 2-ről. Ő teszi fel reggel a kását, pucolja meg a gyümölcsöket, amit ő hozot be a kertből, a reggeli tornája utáni sétéjával egybekötve.
Ebédet én főzök. De vacsorára megint ő az, aki megjárja a kertet zöld és gyümölcsféléért.
Nem vagyok elégedett magammal. Kenyeret alig eszünk, mondhatni hogy nem is. Mondjuk heti egyszer így is tuti sütök, mert egy kedves ismerősünk mindig megkér rá.
A lakásban a rend még mindig nem alakul. De mit is csinálok akkor én egész nap??? Hát ez persze jó kérdés. Hétfőn otthon vagyok, és kedden. Akkor mosok, hajtogatok, teregetek, és igyekszem a helyére tenni mindent, aminek van helye. Ez, és a szoptatás, altatás, kitülti a napot :(. Emellett még némi mosogatógép be és kipakolás, ebédfőzés, söprögetés belefér és vége. Azt kezdem hinni, hogy valamit rosszul csinálok. Szerda Pest, általában sminkbemutató, ügyintézés. Csüt otthon. Mosás folytatása.....honnan van ennyi szennyes? Ki kell vágni egy csomó ruhát....nincs mese.
Péntek Pest.
Szombat vasárnap, jó lenne otthon. De jó, hogy most is sminkbemutató lesz, meg talizom az uncsitesókkal, meg minden becsúszó program remek....a takarítás meg nem tűnik annak....Rendre vágyom. Magamnak kell megcsinálnom.
Olivér is már kezd mászni, neki is kell a tér. Felnövök valaha a feladathoz? Nem lehet valakinél élete végéig káosz....
Rend a lelkem......

2008. szeptember 15., hétfő

Szelektálás 0.rész

Kihívások adódtak a szelektív szemétgyűjtéssel kapcsolatban.
1. Rájöttem, hogy nem csak én dobálom aa szemetet. Ergó, meg kell beszélni férjecskémmel is a terveimet. Egészen jól fogadta, de hibákat néha elkövet, de megbocsájtható.
2. Van amiről nem tudom hova kell dobni. Ergó van még mit tanulni.
3. A komposztra jönnek a muskicák. Ergó gyakran ki kell vinni, ahhoz hogy ezt megtegyem, nagyon kicsi vödör kell.
4. A nagyon kicsi vödör, esős időben sem telik lassabban. Ergó a taszra is kell egy nagyobb vödör.
5. Anyát az is zavarja, ha a teraszon vannak muslincák. Azt mondtam, hogy ez télen nem lesz így, és remélem nem tévedtem, bár effelől vannak kétségeim, de a lényeg, hogy most beleegyezett, hogy a nagyobbvödör ott legyen.

Ami viszont remek hír, hogy így hogy a papíroknak állandó doboz van, egy sereg dolgot beledobáltam már, és így sok szemét tűnt el kicsi lakásunk több pontjáról, ami láványos változást eredményezett.
A kukáknak viszont még nincs helyük:(
Kell egy felmosó....nincs, és anélkül nem tudok felmosni, pedig kéne. Na most hirtelen ennyi, de azért halad a dolog, még akkis ha lassan.

S.O.S.

Valaki mondja meg hogy kell felülkerekedni a káoszon, a rendetlenségen, a rémes fejetlenségen. Nem megy semmit előre az egész, és én szenvedek tőle. Ruhák, papírok, tollak, mit tudom én még mik....
SEGÍTSÉG!!!
Rendet akarok, és nem tudom megcsinálni. Nem tudom megtartani, és bántanak miatta, mert nem tudják hogy engem is zavar, de valamiért képetlen vagyok megcsinálni. Pedig csak arról álmodom....azaz ez most a legnagyobb álmom.
Nem tudjátok elképzelni mi van itt, tényleg rémes, rettenetes, és kétségbeejtő:(
A rend a lelke mindennek remélem nem igaz, de kezdem úgyérezni mégis. És már zseni se vagyok, hogy átlássak a káoszon. Azaz általábna igen, de már nem akarok....és a lakásunk tényleg nem a lelkemet tükrözi.. ott már rend van, csak körülöttem maradt kupi, és épp ezért nem tudom elviselni.....

2008. szeptember 14., vasárnap

Egy nap és egy éjjel fél éve

Március 13-án reggel fájdogált a hasam. Kimentem pisilni, és véres volt. Tudtam. hogy lassan indulni kell. Szóltam Gergőmnek. Anya is itthon volt. Ő izgatottabb volt mint én, és ez kicsit zavart, mert az ő megnyugvása miatt is sürgettem egy kicsit az indulást. Csomagoltunk, azaz fogtuk az összekészített cuccot, és mars a Jánoskorház. Próbáltam elérni a dokimat, teljesen hiába. Betegen feküdt otthon. 
Útközben  megbeszéltük, hogy hamar kibújik majd ez a csöppség a pocakomból, és minden mesés lesz. 
Beértünk a korházba. Az ügyeletes orvost szerencsére már láttam. Vizsgált is, mert az én dokim már több mint egy hete beteg volt. Elég fura egy emberke volt: 30 év körüli magas férfi, nyílt tekintettel, és fura kérdésekkel. De legalább nem tökidegen. Befektettek egy szülőszobába, rámteszik a gépeket. Fájdogálok, nem panaszkodok, sétálgatok, pihengetek. Nem vagyok kitágulva kicsit se, de van időnk, majd fogok én még tágulni.
Dél körül megint megvizsgálnak, semmi változás, fájások is alábbhagytak. Odahívják a Tanárurat. Ez volt az első komoly hiba. Tanárúr nem túl finomam megvizsgál, és most én nagyon nagyon finoman fogalmaztam. Igyekszem halkan tűrni. Odaszól a körülöttem álló seregnek:
-kimozdítható koponya, nem megindult szülés csak kicsi a beteg fájdalomküszöbe. -majd távozott (torkomig visszanyomta szegény babócámat, és porbatiporta minden önbecsülésemet.)
Ezután közölte velem a dokim, hogy akkor kapok egy ágyat osztályon, mert még nem fogunk szülni. Erre én nagy lekesen közöltem, hogy remek, akkor inkább hazamegyek. No neeem, arról szó sem lehet, lehet hogy 10 perc múlva fordul a kocka. Ezen a ponton rájöttem, hogy olyanok vesznek közül, akik nem sokkal tudnak többet mondani nekem annál, mint amit tudom hogy történni fog velem. Sírtam, Gergő próbált megnyugtatni. Lebattyogtunk a szobába, elfoglaltam az ágyat, és kiborulva konstatáltam, hogy itt már mindenki a babájával tölti az idejét, én meg itt vagyok, és a babám épp az eddiginél is 10cmrrel magasabbra került a Tanárúr óvatos vizsgálatának köszönhetően. Ki voltam borulva, teljesen. Gergő mellettem állt, és mondta, hogy minden rendben lesz, túl leszünk rejta.
Eltelt a nap, fájdogáltam.  Este kilenc körül Gergő hazaindult. Ettől totál kiborultam.  Álltam fel az ágyról, hogy kikísérem. Zokogtam. Ahogy fölálltam rées görcs következett, és komolyabb mennyiségű véres víz folyt végig a lábmon. Gergő mégsem ment haza. Szóltunk ott egy ápolónak, aki vállrángatva közölte, hogy akkor menjünk fel a szülészetre.  Felmentünk, megvizsgáltak: méhszáj változatlan. 6 órát még válrhatunk biztonsággal, de szerintük felesleges, el kéne kezdeni az oxitocint adagolni. Rábólintottam félve, mert tudtam, hogy az nagyon fog fájni. Ebben elginkább azért voltam biztos, mert azonnal hívni akarták az altatóorvost, hogy az epidurált akár kezdhetjük is. Na ezt már nem engedtük meg, közöltem hogy erős vagyok, és menni fog. A doki mondta, hogy oké, akkor majd később írom alá, neki ráér, de nem fogom bírni. Rosszulesett. Bekötötték az infúziót. Jöttek a fájások. 10 percen belül rémes fájdalmak. Két órán át nyomatták, és folyton cserélték a palackot.... 2 percenként, másfél percig tartó fájdalmak. Fáradtam, de tartottam magam, mert a babáért bármit. Megint megvizsgáltak, semmi változás. Ez az infó leszívta az összes energiámat. Ezt a gyenge pillanatomat használta ki a doki, hogy az epidurált aláirassa. Aláírtam, és feladtam. A fájások jöttek, én ordítottam. Jött egy idősebb szülésznő...se előtte, se utána nem láttam többet, és csak annyit mondot egyik ordításom után, hogy ugye tudom ezzel mennyit ártok a picinek. Gergő azonnal leállított. Úgy állt ki értem ahogy addig még soha. Megjött az altatóorvos. Nagyon rendes fiatal nő volt. Remekül, és fájdalom nélkül helyezte el az érzéstelenítőhöz tartozó kütyüket. Az érzéstelenítő hatott, elaludtam egy kicsit. Mikor felébredtem, már újra kezdtem érezni a fájásokat. Megvizsgáltak, tágultam, már majdnem teljesen eltűnt a méhszáj. Jóhír, boldog vagyok. Kicsit még várunk, aztán kitolás. 4óra körül van. Eltelt még másfél óra, és örömmel közölték, hogy kész a méhszáj, tolhatunk. A doki ült egy karosszékben, tőlem két méterre, karbatett kézzel, és közölte hogy éppen milyen pozben nyomjak. Nyomtam. Semmi. Nyomtam. Semmi. Eltelt háromnegyed óra. Megint mentek vaki okoshoz, hogy nézze meg mi a helyzet. Felkiáltottam, hogy csak a Tanárurat ne. Nem az jött. Rendesebb volt, de rossz hírt hozott. Császár, mert nem fér ki. Kedves anyuka, ne is nyomjon. Elmélyítik az edát, és kiveszik a babát. Megint kiborultam. Tolófájások, nem tolhatok, rémes fölösleges fájdalom. Fáradt voltam, és Gergő sem  jöhetett velem. Lelkielg is teljesen összezuhantam, és átadtam magam az orvosoknak, akiben nagyon igyekeztem bízni. Fájdalmat csillapítottak, felvágtak. Minden éreztem. Nem fejtem ki, nem akarok senkit elrettenteni, nem célom. Sok idő telt el, és nehezen tudták kivenni a babát. Aggódtak. Baba megvolt, minden rendben vele. Már csak értem aggódtak. Rendbetettek. Kitoltak, le a szobába, ott volt Gergőm. Örült nekem, és mondta, hogy mesés a babánk. Pihennem kellett. Gyenge voltam. Nem tudom kik voltak ott, nem tudom mikor hozták be a babát, ott volt anyukám, Gergő, apa és Olivér. Kicsi volt, nagy volt rá a ruha, fekete a haja, és mellém tették. Boldog voltam. 
Másnap aztán kaptam vért, tartottam magam, igyekeztem szoptatni, és minden renben volt.

Fél év telt el. Éjjel nem tudtam audni. Feküdtem a két férfim között, és gyönyörködtem bennük. Megérte-e? Persze. Újrakezdeném-e? Persze. De tanultam a dologból.Nem akarom negtív szereplőnek feltüntetni az orvost akit akkor kaptam. Jó pszichológus, hogy milyen nőgyógyász, azt nem tudodm, de egy biztos. Sose szült még, hisz férfi. A másodiknál olyan emberre bízom magam, aki már szült. Lehet hogy itthon, lehet hogy korházban. De türelemmel, időthagyva magamnak, és a babának, hogy minden a maga idejében történjen.
Fogok én még szülni természetes úton. Mesés volt az emúlt fél évem a csodás fiammal és férjemmel. Kívánom mindenkinek legalább azt a boldogságot amit én kaptam.

2008. szeptember 11., csütörtök

Szelektálás

Sok kedves olvasómnak fogok most csalódást okozni, de be kell vallanom, a szelektív szemétgyűtsé még nem valósult meg az otthonunkban. Ebben az a legelkeserítőbb, hogy már beköltözésünk előtt arról álmodtam, hogy az milyen remek lesz majd. Most azonba tényleg fordulóponthoz értünk, és szelekálni fogunk, ahogy azt illik egy reformáháztartásban.
Ahogy a szemetünket figyelem, gyakorlatilag csak komposztálni való, és papír van. Néha akad egy kis csomagoló zacskó, amiben a magokat vessszük, ha nem kapunk kimértet papírzacsiban. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem todom néha eldönteni egy egy darabról hogy hova is kellene dobni. Ebből a legelgondolkodtatóbb az anyagmaradék, amik a varrásom tután maradnak. Amit még nem kedvelek azok a csomagolózacskók, amikre nem csak az igaz hogy nem lehet többször használni őket, de még az is, hogy előbb elszakad, minthogy kiürülne a mag belőle. NEM SZERETEM, szóval ha én vásárolok akkor olyat veszek, ami nem ilyenben van. Sajnos még nincsenek külön szemetesek sem. A papírosnak mindig egy papírdobozt fogok majd, ami épp szemét lenne úgyis. A komposztos a legnehezebb ügy, mert papír nem jó, mert elázik, a műanyag nem jó, mosrt abba gyorsabban rohad bele mint ahogy kivinnénk, és rémesen mocskos lesz. Az álommegoldás komposzba tehető zacskó lenne, amire amúgyis hajlandó lennék költeni. Itt tartunk most ebben a témában. A papírt már most szelektálom, nagyon szigorúan, a komposztmeg a zacskó kerül még egy tartályba, és akárhogy is de ennek most azonnal végetvetek.
Első lépés, hogy elmegyek és szerzek komposztálós zacskótk, tuti van már akár egy spárban is ilyen.
Második lépés, hogy a maradék anyagokból készítek legalább 10 rongyzacskót, ha piacra megyünk, akkor se kelljen zacskót pazarolni, mert ha valamit válogatnom kell, akkor fontos, hogy minnél kevesebb legyen a válogatnivaló. És ez persze a szemétre is igaz.
Harmadik lépés, hogy helyet csinláok a szemeteseknek, mert a jelenlegi egyszem kicsi lila vödrünk még elviselhető elöl, de 3 kuka már nem kerülgethető. És ha a jelenlegi egy is eltűnik, az már csodás.
Persze három a magyar igazság, és egy a ráadás, szóval egy lépés még hátra van.
Negyedik lépés: komposztot kell kialakítani a kertben, hogy ne csak egy kupacba hordjuk valahol a kert végében, mert úgy a későbbi felhasználás is egyszerűbbé válik.
Ahogy a lépések megvalósulnak készülnek is a képek, és előtte utána állapotokat fognak bemutatni:D, ahogy a tvből tanultam:D

2008. szeptember 3., szerda

Életöröm a villamoson

Ma a négyes-hatos villamoson is érdemes volt utazni, ami ritka. Panaszkodni nem szoktam róla, hisz elvisz ahova akarom, és ezzel teljesíti amit elvárok tőle. A villamoson utazó közösség színessége már csak a garantált napi mókát szolgáltatja. A mai eset, azonban kilóg a többiből, mert jókedvre derített. Blahalujzatéren álltam alvó kicsi fiammal a nyakamban, és vártuk a sárga csodát. Mellettünk egy sereg (kb. 20-25fő) egyetemista srác majszolt kókuszos cerbona-kekszet. Két zacskón lehetett osztozni, és a zacskót őrző csapattag folyton jelentést adott hogy mennyi van még nála. A jelenlétükön túl ezzel a megnyilvánulással már garantáltan kiérdemelték figyelmemet.Begördült a villamos. A fiúk kántáln ikezdték a következő szövetet: LESZ MÉG HELY! LESZ MÉG HELY! Méllyen zengő hangjuk az egész villamost betöltötte, és létszámuk ténylegesen komoly helyet igényelt a járművön. Ülőhelyben nem is reménykedhettem. Annyian voltunk, hogy nem is láttam széket, és kapaszkodni se tudtam. Alapesetben ez olyan állapot, amin kiakadok, főleg mert még Olivér is felébredt, de ebben a társaságban nem lehetett nem mosolyogni. Sugárzott belőlük valami, ami ha mozivásznon néztem volna a jelenetet, akkor az eddig feketefehér kép színessé vált volna. Szivatták egymást, ami az a fajta ércelődés volt, ami csak szeretetteljes közösségben képzelhető el(nem félreértendő). Nevettek. A villamos egyik sarkában egy fiatal csaj két sráccal kizárták magukat az örömből, fel voltak háborodva, hogy lehet ilyen eszement csordát felengedni a villamosra, emberek közé. Be is szólt nekik néhányat, persze a boldog banda észre sem vette őket. Megtudtam velükutazásom során, hogy a Váciutcát is bejárták már: PÓLÓT LE! kiáltásokkal, és közgázosok lévén a statisztikáktól annyira nem állnak messze, mert a nagy számok törvényét latolgatták: hány embernek kellett volna még mondani, hogy valaki levegye. Volt egy pont, amikor azonban rájöttek, hogy az eredmény máris rémes nagy számmá válik, ha biztosak akarnak lenni, hogy nem férfi él a lehetőséggel:). Ezt a témát egy klasszikus gólyatábori hangulatot idéző pajzán dal követte, amit persze csak a rímeket fejben előre kigondoló hozzám hasonló hallgató talál pajzánnak, mert a rímek valahogy sose került kimondásra. Kedvelem az ilyen dalokat. Kedvelem a jókedvet, és kedveltem, hogy amikor le akartam szállni, az egész közösség összefogott hogy esélyem legyen elérni az ajtót: A BABA LESZÁLL! kiáltás zengte be a villamost. Jólesett.
Kedves KÖZGÁZOSOK, köszönöm a napi életörömöt, és kívánom nektek, hogy vizsgaidőszakban is legalább ennek a felét meg tudjátok őrizni!!

2008. szeptember 2., kedd

XII. vegetáriánus fesztivál

Most jött el az a pont, amikor megírom a postomat a vegafesztiválról. Fantasztikusan éreztük magunkat mindkét napon. Az előadások közül kiemelném a globális felmelegedésről szólót, mert arra kicsit úgy ültem be, hogy vajon mit lehet erről még mondani. Még alatta is némi szkeptikus iróniával ültem egy darabig a rémképek kicsit hatásvadásznak tűnő vetítése közben. Aztán jött egy fordulópont. Elmondta az előadó, hogy az autók környezetszennyező hatásánál sokkal erőteljesebbek az állattartásból származó szennyeződések károsítása. Ebben a legerősebb a szarvasmarhákkal okozott, miszerint rengeteg metán termelődik az állat ürüléke által. Mérhetetlen mennyiségű ivóvíz elpazarlása történik mindenfajta állat tartásakor, levágásakor. Ha embereknek adnánk azt a mennyiségű tápanyagot amit most állatoknak adunk, akkor nem hogy a jelenlegi összes éhező lakhatna jól, de még maradna is. Képek, statisztikák, összehasonlítások, rengeteg rengetek jól elképzelhető példa. Nem vagyok egy bőgős masina, de elbőgtem magam, mert rájöttem, hogy nem nekem kéne itt ülnöm, mert miattam aztán senki ne tartson szarvasmarhát, és nem fogom tudni így átadni azoknak, akik engem nap mint nam vizsgáztatnak életmódommal kapcsolatban.
A hangulat, a légkör, az idő nagyon szép volt. Rengeteg régi ismerőssel találkoztunk, a tábortásaik közül is, ami nagyon jól esett. Ebédre jókat ettünk, és nagy kihívás volt hogy ne nassoljunk a sok kóstolnivaló mellett. A vegasajtokért én személy szerint oda vagyok, és ebédkiegészítő címszóval meg is kóstoltam őket. Nagyon finomak.
Megállapítottuk párommal, hogy azért mindent összevetve óvatosan kellett szemlélni a jelenlevő cégeket, tanácsadókat, mert némelyik nagyon messze áll a mi világnézetütől.
A jazzkoncert nagyon jó aláfestást adott a sétához a pultok között, Gergőm még a jógát is kipróbálta, amíg én hordozókendő beszámolót tartottam egy érdeklődőnek.
A fesztivál számomra leghasznosabb része egy beszélgetés volt, egy bábával, egy védőnővel, egy kedves vegán párral, és egy 3 hetes kislányt, adott esetben szoptató édesanyjával. Az eredeti téma a vegán szoptatás, gyermeknevelés volt, amitől nagyon eltávolodtunk, de az egy külön posztot érdemmel.
ZÁRás kppen csak annyit, hogy jövőre találkozzunk, mert a Ti véleményetek is érdekel.

Főóldalon

A Vegafesztiválon riportot adtam egy kedves hölgynek, akinek a társa közben fiacskámat is fotózta:). Tegnap este, kedves barátaink már meg is lelték a cikket, amiben minket is megemlítenek pár mondatban. Este elszontyolodva tapasztaltam, hogy kisfiam nem hatotta meg őket annyira, hogy kép kerüljön fel róla, de ma reggel párom főoldalon találta őt:). Az összefoglaló is megér talán egy elolvasást, mert az is egy nézőpont de az enyémtől nagyon távol áll. Ezek után még fontosabbnak érzem, hogy majd az én összefoglalóm is publikálásra kerüljön, de amíg ez késik, olvassátok el az Útkereső blog szívemhez közelebb álló beszámolóját.
S végül a sztárfotó a fiacskámról:

2008. szeptember 1., hétfő

Gondolatok egy Sex és New-York után

Töredelmesen bevallom, nagyon szeretem a fenn említett sorozatot. Nem élném az életet amit a főszereplő barátnők, mert bár imádom a szép ruhákat, de az egyetlen dolog ezen kívül, amit szeretek, és köze van a történethez, az a cikkírás. Ha van olyan olvasóm aki még esetleg osztozik velem a sorozat nézésének élvezetében bizonyára látta azt a részt, aminek gondolatmenete a teherbeesés, abortusz témakör körül mozgott. Ez a téma felbolygatott bennem sok mindent.
Alapvetően elég árnyaltan igyekszem a legtöbb témában állást foglalni, és nem elítélni azt, aki máshogy gondolkodik mint én. Az abortusz azonban kivételt képez. Nem tudom tolerálni az abortusz tényét. Egyetlen okot ismerek, amikor elfogadható: Ha az anya élete veszélyben van a terhesség alatt, a terhesség miatt.
Egyetlen embert ismerek, akinek volt abortusza, azaz igazából abban sem vagyok biztos hogy volt, de lehet hogy ezt csak az örök naívitásom teszi. Na ezt kifejtem, mert belebonyolódtam. Legjobb haverünk eleve kusza kapcsolata úgy tűnt egy nap, hogy teljesen lezárult, mikor két héttel később a hölgy bejelentette hogy késik neki. Egy héttel később hogy terhes. Majd némi idő után, hogy a haverunkkal megbeszélték, hogy elvetetik. Kiakadtam, és elég határozottan állástfoglaltam a dologban, majd rájöttem, hogy ez a kör simán lehetett egy kísérlet haverunk visszaszerzésére, és 10000Ft-tal történő lehúzására, és ezt a lelkem jobban befogadta, mint a (szerintem) gyilkosság tényét. De hogy ez igaz vagy nem, máig nem tudom, és talán már nem is fontos, de az én lelkem kreált magának egy ilyen igazságot, hogy ne akarjam azonnal lezárni a kapcsolatot a haverunkkal.
Szóval az abortusz olyan dolog, amikor az ember élet-halál kérdésben dönt, ami már nem a hatásköre. Ha azt szeretné hogy ne legyen terhes a nő, és egészen egészen nem akarja ezt, még véletlenül sem, akkor azt tudom neki radikálisan javasolni, hogy még véletlenül se feküdjön le senkivel, mert akkor bizony már a gyermekszületés lehetőségeét nem tudja 0%on tartani. Lehet védekezéssel csökkenteni az esélyeket, és kell is, de tudni kell, hogy biztos módszer nincs. Ha egy magzat megfogan, annak feladata van, annak célja van, és nem az én tulajdonom, még akkor sem ha az én testem, az én időm, az én szeretetem, és az én felelőségem táplálja őt az elkövetkezendő években. Persze lehet hivatkozni anyagi gondokra, alkalmatlan életszakaszra, fiatalságra, ismeretlen apára, stb stb stb... Nagyon, nagyon rossz helyzetek alaulhatnak ki a felelőtlenségből adódóan, de nincs olyan rossz helyzet, mint a saját gyermekem megölése. Rendelkezésemre áll kilenc hosszú hónap, hogy a megoldásokat keresve egyenesbe jöjjek, és jöhetek is, mert én hiszem, hogy ha Isten ad báránykát, legelőt is küld mellé. Ami biztos hogy tenni kell, hogy változtani, lemondani, és hinni kell. Nehéz, embertpróbáló, és ha egy nő egyedül maradt ezzel a gonddal akkor nőt próbáló, de ölni nincs jogom, még akkor sem ha a törvény engedi. Kötelességem tenni a helyzetem megváltoztatásáért, hogy a gyermeknek meglegyen mindene ami kell neki. És amire egy újszülöttnek pótolhatatlanul szüksége van az édesanyja szeretete, teje, és egy ágynyi hely, akár a szülőkkel együtt. Persze a modern kor elképzelése más erről, de a kisbaba semmivel sem modernebb mint pár ezerévvel ezelőtti őse, csak mi torzulunk, és akaunk tökéletesnek hitt környezetet termteni az utódunknak, aminek gyakran az utódnélküliség az eredménye.
Egy gyermek nem lehetőség, hanem kötelesség, és ajándék, amiért hálásnak kell lenni, minen körülmények között, és a hála megodásokat és boldogságot fog adni.

Tábori körülmények itthon is...

...a szó legjobb értelmében.
A tábori napirend alappiléreit azóta is szigorúan tartjuk itthon: fél 8kor kezdődik a nap, 8kor reggeli, 1kor ebéd, 6kor turmixvacsora, 10kor villanyoltás. Ez remekül bevált, bár este néha kedvem lenne még rosszalkodni, tv, blog, duma a nem is annyira beszédes férjemmel, és többit nem írom most ide:D.
Ami a legviccesebb volt, a forróvizes lábfürdőm. Kár hogy épp most romlott el a fényképezőgépünk, mert akkor pótolhattam volna az erről szóló postban a képet, de ez most mindegy.
Azért álltunk neki itthon ennek a mókás kezelásnek, mert péntken megfáztam, mert a Teaerdőben egész nap mezitláb lógtam, és hát kellet volna zokni. Szombaton a Veginapon elég ramatyul voltam, és szokásos arcüreggyulladásom jelei mutatkoztak. Bár délutánra már az átlagos 10 napos folyamt 5.napi tüneteit észleltem, aminek azért örültem, mert az egész gyosabb lezaljásáról biztosított. Ittho aztáb a ház összes pokrócát összeszedtük, és nekiálltunk a kezelésnek. Jólesett, és most is jelzett a hasamon a vágás. Egyetlen probléma volt csak, hogy Olivérünk teljesen kiborulta látványomtól. 25 perc kezelés után kezdtem kicsit szétülni, úgyhogy mondtam Gergőmnek, hogy ennek inkább most vessünk véget, mert már le szeretnék feküdni. Úgy is lett. Vasárnapra már csak némi türsszögés és orrfolyás maradt, már az sem. Döbbenetes eredmény ez szerintem, én elégedett vagyok.
Egy másik kezelést is kipróbáltunk, amit a táborban tanultunk, és még az előzőnél is viccesebb. Ez a káposztapakolás, ami izületi fájdalmak esetén, izomhúzódás, nyakelfekvés, izomtúleröltetés, ilyesmikre jók. Ezt a férjecském tesztelte nagy sikerrel, de a pontos leírása még a héten bekerül de egy külön postba. Addig is mindenki gyakorlolja a forró lábfürdőt, a kiszámítható napirendet, stb., mert praktikus.
Most pedig húzok egy zoknit, mert nem játszom a szervezetem teljesítőképességével.

Sobre a Felicidade

About This Blog

Szilda életmódalakulása 2008 © Blog Design 'Felicidade' por EMPORIUM DIGITAL 2008

Back to TOP