2008. október 30., csütörtök

Ide is pottyant egy labda

Picimel megajándékozott egy játékkal.

Íme a játékszabály:


1. linkeld be a blogodba azt, aki "ezt tette veled!" :-)
2. ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi
3. nézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba
4. egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek nézve


Hét dolog rólam...

1.Az elmúlt napokban nagyon mély vágyak keltek szárnyra a lelkemben, de ezeket leírtam az álmos bejegyzésemben. Most figyelem magamat mi ezeknek az oka. Gyermeki lelkesedés, vagy az előttem álló feladatokhoz ebből kell erőt merítenem.

2. Életemben a legfontosabb személyei: Férjem, kisfiam. Velük, és értük élek.

3. Kedvenc elfoglaltságaim: alkotás kézzel, főzés, beszélgetés, tanulás.

4. Nagyon nehezen vagyok meg a férjecském nélkül, bármiről is legyen szó.

5. Szeretem azt gondolni, hogy sokat teszek a családom, és saját egészségemért. A jövő titka, hogy jól csinálom e.

6. Szeretem egyensúlyban tartani a dolgokat magam körül, de erről már a jelenben is kiderül naponta, hogy nem mindig sikerül.

7. Nehezen szedek össze magamról 7 dolgot, és ez elgondolkoztatott.

A 7 ember pedig akit meghívok Anda, Szazala, Ottis, Gabi(és két mesés gyermeke), Jucuu

Megleptek

Délelőtt öcsikém egyszer csak azzal jött be, hogy jött hozzám egy hölgy. El sem tudtam képzelni ki lehet az, nem számítottam senkire. Épp elaludt a fiacskám, elkezdtem párom zoknijának utolsó sorait kötni, és a fejemben az ebédet tervezgettem. Kiballagtam. A vadi új védőnénik volt. Csak úgy benézett. Nagyon igyekeztem jó képet vágni a dologhoz, és lestem hogy is néz ki a lakásunk. Tegnap éjfélkor értünk haza. Tegnap előtt este felmostam, de akkoris... szeretem tudni ha várok valakit.
Mosolyogtam, úgy rémlik, és kedvesen elbeszélgettünk. Igyekeztem eleget, igazat, és elvártat mondani, ami nem mindig volt könnyű, de a mosoly, és a kicsit bő lére eresztett mondatok segítettek. Nem mintha komoly titkolni valónk lenne, de pl én nem adom a D vitamint a fiamnak, inkább kiviszem a napra, sokat sokat....Szóba került a téma, de végül a feleletem nélkül átsiklottunk rajta. Megbeszéltük, hogy inkább hétfői napon vigyem a babát mérni, mert akkor kevesebben vannak. Majd távozott. Nem volt vészes, de nem szeretném ha rendszeresen jönne ilyen meglepiből, és azt reméltem a 3 hetente megejtett látogatásaim a tanácsadáson kivédik az ilyesmit.

2008. október 27., hétfő

Bizalmat kaptam

Drága férjem úgy ítélte meg, hogy mostanában nem csak alkotói vágyam van, hanem alkotok is, és kérésemre, egy szó nélkül megvásárolta nekem a 3 pár zoknira biztosan elegendő fonalat, és a hozzá szükséges kötőtű készletet. Ez a már így sem kis befektetés, egy bónusz újsággal is megtoldotta, ami sajnos németül van, úgyhogy a drága németül tudó barátnőm remélem vállal nekem fordítást, egy egy darabért cserébe:D. Amint hazaértünk fotót is készítettem a szerzeményekről:

Most pedig röpülök Jucuu blgojára, hogy nekiessek a zokninak az ő leírása alapján.
A fonalakról még el kell mondani, hogy a színük, bár az talán látszik is melírozott, és az alapanyaguk meg számomra teljesen meglepő módon bambusz....

2008. október 24., péntek

Mert álmodni még szabad!!

....és kell
Drága Ildim felkért erre a remek feladatra, és agyalok erőst.
2009.10.24.
Már a tanyánkon lakunk, belaktuk, sok sok termés gazdagítja az éléskamrát. Fiacskám tesója már nagyon hamar kibújik pocaklakó otthonából. Olivér nagylegény, és imádja tanyán való futkorászást, és várja a kistesót. Apa leginkább otthon dolgozik, és rengeteg időnk van egymásra.

2010.10.24.
Idén már gabonát is arattunk. A méheink rengeteg mézet termelnek, az elmúlt évben sokat alakítottunk még a lakókörnyezetünkön. Alakul a ház körüli kiskert dekorációs funkciója is. Kész a kinti kemencém, így az egész nyarat a friss levegőn töltöm a csemetékkel, és a család legifjabb tagjával a pocakomban, de ő még egy ideig bennmarad. Sok időt töltenek nálunk a nagyszülők, és egyre többet gondolkodnak azon, hogy környékünkre költöznek egy kisebb házba, most hogy a tesómék is kezdenek kiröpülni. Húgom férjhez ment.

2011.09.24.
Anyáék a faluban laknak, bringával gyakran összejárunk. Gyakorlatilag önellátóvá vált a tanyánk. Hugiék valahol Kecskemét környékén laknak, párja ott tölti be álomállását. Tesóm otthon van a gyermekkel, és szakfordításokat csinál. Tervezzük a negyedik babát, és remélem sok barátunk költözik elérhető közelségbe, hogy ne nagyon szóródjunk szét.

Kiváncsian várom Marcsi, Áron és Anda terveit.

Babát varrtam

Katt a képre

2008. október 18., szombat

Van hely! Bőveln elférsz!

Átrendeztük a lakásunkat, pontosabban a férjecském az instrukcióim alapján, mert engem egy gonosz bölcsességfog két vállra fektetett. De az utóbbit inkább hagyjuk.
Mivel újabban a földön alszunk, mert kihúzható kanapé már nem alkalmas mindennapi alvásra. Kitettük hát a nappaliba, mert így egy- egy éjszak szeretettel fogadja kedves vendégeinket, mert azért egészen ki még nem selejtezzük. Mivel az én asztali gépem egy ideje már használaton kívül volt a szupi laptopom miatt, így azt felajánlottuk anyuméknak, akik szeretettel fogadták. Az asztala bekerült a kisszobába, és rákerült a varrógépem. Gergőm asztala is bekerült, a tévé mellett vert tanyát. Így együtt dolgozhatunk, középen meg játszhat a szőnyegén a kicsi fiunk. Fél szemét mindkét szülője rajtatarthatja. Persze képekkel is jövök majd, csak arra ma már végképp nem volt erőm, most meg már fény nincs hozzá(erőm sem jött vissza még:() Most vissza ís bújok az ágyikmómba, és nem gondolog arra, hogy éhes vagyok mert alig ettem egész nap (nem fér be a számba egy morzsányi falat sem az összeszárt fogsorok között...). Holnap remélem nyitható szájjal jelentkezem...és fotók is jönnek.

2008. október 14., kedd

Mi Atyánk...

Aki a Mennyiekben vagy...
Számít rád most is a bajban is egy család, akikért egy egymást alig ismerő közösség fogott most össze.
Tudjuk, hogy mindig csak olyat teszel velünk, ami a fejlődésünket szolgálja. Vannak könnyebb, és nehezebb leckék. Egy anyuka tudja, hogy elveszítheti a gyermekét. Nekem ezt egy ma már nagyon könnyűnek tűnő leckében tanítottad meg. Alig egy hónapja egy magzatot veszítettünk el, érte izgultunk, és az édesanyának kívántunk sok sok erőt. Most egy 7 hónapos apróság, Botond sorsa lebeg a mi világunk, és a Tied között. Tudjuk mind, hogy Neki jó helye lenne Nálad, de az Édesanyja, és az Édesapja olyasmit kéne átéljen, amit senkinek nem kívánok. Ha rájuk méred ezt a terhet elbírják, tudom, de kérünk Téged Jóisten, tartsd meg velünk ezt a babát, és csodát csodára halmozva tedd egészségessé, mosolygóssá, boldoggá a családjával együtt. Sokan tanultunk ebből a leckéből. Mindenki máshogy néz gyermekére, problémáira, mindennapjaira, egészségére, önmagára. De ez az apróherceg időt érdemel még, és az édesanya is. Hiszek benne.
Azt kérem legyen, ahogy a legjobb lesz, de arra vágyom, hogy ez a gyermek gyógyuljon meg, és élhese tovább ezzel a tapasztalattal az életét. Köszönöm hogy meghallgattál! Amen

Imádkozzunk együtt!


Már több blogtársamnál találkoztam a kéréssel. Ha csak plusz 2 imát ad ez a bejegyzés, már megérte megírni.
Egy 7hónapos kicsi herceg nagyon beteg. Szüksége van a segítségünkre.
Ma este 10kor kérjük egyszerre a Teremtőt, akár egy gyertya mellett.

2008. október 7., kedd

Jó úton járok?


5Móz 5,33 Mindig azon az úton járjatok, a melyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek a földön, a melyet bírni fogtok.

Annyira egyszerű a kérdés, és a felelet sem lehet túl bonyolult: igen, vagy nem. Miért van az, hogy az ember ezt mégsem tudja azonnal és egyértelműen megválaszolni.
Azt szeretnénk mondani, IGEN, de.... és azt érezzük, ha van de, akkor talán mégsem?
Akkor azt kell mondani hogy NEM. No az rémisztő... szembenézni azzal, hogy rossz úton járok, mert hát ha nem jó, akkor rossz. De kezdjük az elején. Fogalomtisztázással.
Jó út.
Keressünk meghatározásokat.
Boldog út.
Az az út, amit elvárnak. (bocsánat, de ezt azonnal kizárom a magam részéről)
Egy kitaposott út, ami egy embert már oda vitt, ahova én szeretnék jutni.
Amin könnyű lenni(kizárom)
Bevallom, a saját válaszom az első pillanatban kész volt.
Számomra a jó út, ami Isten tervében szerepel a számomra.
Ezzel a felelettel egyetlen gondom van. Nem tartalmaz gyakorlati útmutatást. A hétköznapok pedig gyakorlati döntésekből állnak.
Szeretem szülő gyerek viszonyhoz hasonlítani az Isten ember kapcsolatot. Van azonban számomra egy hatalmas különbség. Több is. A legjobb szülő sem kapja meg a gyermekéhez levélben hogy mi Isten terve a csöpséggel. A szülő nyilvánvalóan a legjobbat akarja a gyereknek, és egészen határozott utakon terelgeti, amit a gyerek ért,ezért a poronty minden lépésénél, egészen kicsi korától kezdve tudja, hogy ez most anya kedvére van, vagy nem. Kicsi, 7 hónapos fiam szemében látom már most a cinkos mosolyt, amikor tudja, hogy olyasmit vett célba, amit neki nem szabad. Istennel kapcsolatban nem mindig érzem én ennyire határozottan hogy mit is kellene tennem. Kedve szerint cselekszem vagy nem. Egy darabig embert kerestem, aki megmutatja számomra, hogy Isten előtt kedves, vagy nem kedves volt amit tettem. Ezek voltak a szüleim, és remekül be is töltötték ezt a szerepet. Most már azonban eljött az életemben az a pont, amikor ezt már nem várom el tőlük. Ki kell alakítanom a saját Istenkapcsolatomat, és ezzel felvállalni a saját tetteim következményét, Isten előtt. (lehet hogy a szülőnek az a feladata a kezdetektől, hogy a gyermek ezt tanulja meg addigra ameddigre oda juta ahol most én vagyok?)
Matekórán, amikor bizonyítani akartunk egy feltevést, mint itt, hogy jó úton járunk, levezettük az egyenletet, aminek ha az volt az eredménye amit mi akartunk, akkor jó volt feltevés, ha nem, akkor nem....Milyen egyszerű...lenne. Ha az élet képletét levezetjük, az egyenlő azzal, hogy végigéljük. És ha ott derül ki, hogy rossz az eredmény, akkor az elég késő... szerintem...számomra biztos. Én minden lépésemnél igyekszem a jó úton maradni, vagy affelé haladni. Mert talán azt is észre kell venni, hogy a legfontosabb a jó irány. Ez az, amihez kell egy cél, ami a szemünk előtt lebeg, és ami a csillag a betlehemi égbolton. Ha abban egészen biztosak vagyunk, hogy jó csillagot követünk, akkor az már egészen nagy haladás. Ha tudjuk mit akarunk, akkor könnyebb minden lépéssel arra fele menni. Toronyiránt, tökön-uborkán át, árkon-bokron, kerülő utakon. Néha eltévedünk. Észrevesszük? Ha kellően erős a cél, és nem hagyjuk magunkat eltéríteni, akkor észrevesszük, és visszafordulhatunk, korrigálhatunk. Lehet hogy az egész élet az útkeresés? Jajj ebbe mos tmár nyakig benne ülök, és nem látom hogy kitisztulnának a gondolatok.
Kell egy cél, és valami amiről eddig nem is beszéltem... Legrövidebb, leghosszabb, legszebb, legbármilyenebb út, kettő, azaz két pont között van. Nem elég hogy a célt lássuk, a mostani helyzetünket is meg kell tudni határozni, és ha ez megvan, akkor van esély, hogy elinduljunk a jó irányba. Na már két kérdéses dolog lett hirtelen.
Mi az én életem célja? Fejlődni. Kapcsolataimban, önismeretben, hitben, értékekben. Tisztaságra vágyom, letisztult gondolatokra, érzésekre. Hogy jelenik ez meg a hétköznapokban? Tudom mi a dolgom, és teszem. Van hozzá fizikai és lelki erőm. Az hogy a testi erőhöz mi kell, az tiszta. Egészség, amit feladatom fenntartani a legjobb tudásom alapján. Táplálnom kell a testemet. A lelkierőhöz, kell társ, kell önmagamba vetet hit, és a döntés, hogy meg akarom tenni. A tudáshoz kell valami, ami sose lehet elég. Amit nem elég fenntartani mint az egészséget. A tudás az, amihez a fejlődés kell. Mert minden nap más kérdéseket vet fel, és minden nap nőnöm kell az új feladatokhoz. Addig járok a jó úton tehát, amíg látom, hogy miben kell fejlődjek? Jujj, ez tetszik. Kifutott valahova a gondolat. Magától, egyik pillanatról a másikra, ami alapján nagy merészséggel, de kimondhatom, hogy jó úton járok, csak lépkednem kell, és figyelnem, és fejlődnöm. Isten pedig elém tárja majd a következő fejlődési ponthoz a nehézségeket, hogy megkönnyítse a dolgomat. Azt hiszem ebből a nyakig dologból is ő rántott ki egy varázsütéssel. Le vagyok döbbenve.Köszönöm.

2008. október 5., vasárnap

Lelkem rendje 2.rész

Ígéretemhez híven, kisfiam játszóterének kialakítása következett. Kialakítottam. Meglepően sok változást hozott és fog hozni magával. Ami már most teljesen biztos, hogy éjjel a gyermek játszótere a mi fekvő helyünkké változik. Egyrészt, mert pont a kanapé előtt van a játszóhely, amin mi eddig aludtunk. Másrészt, az a kanapé két éves, és sajnos kicsit már lerobbant. Kényelmesebb a föld, és pont.
Ezután a felismerés után arra gondoltunk, hogy némi átrendezést eszközölhetnénk akkor, ha már a hálószobának amúgy sem szerves része a kanapé, akkor lehetne a nappalié, ahol viszont tökéletes szolgálatot tenne. Ez a projekt még kis tervezést igényel a megvalósítás előtt, de bízom a sikerben.
Képpel még csak egyel szolgálhatok, mert páromat kértem meg a fotó készítésre, és csak egy gyors kattintással pipálta ki a dolgot:D, de sebaj, a lényeg látszik. Ígérem a következő epizódban visszakanyarodok majd erre a témára egy pék erejéig, ahol használatba véve láthatjuk majd. Addig be kell érjük a magányos játékok hegyével.

Előtte. Keressétek meg a babát, aki elbújt:D

Utána: itt nincs baba:D, ne keressétek

A következő rész tartalmából:
Ahol felkerül A FÜGGÖNY, bár előtte el is készül

2008. október 2., csütörtök

Fájok!

Tegnap este megint sikerült engem bántania anyukáméknak. Tudom nem ez a céljuk, és azt is sejtem, hogy ők azt érzik, hogy én bántom őket, tehát magamban kell a segítségükkel magamnak okozott fájdalmat kezelnem. Nekem a kezelés az írás, akkor is, ha nem vagyok egy Jókai szintű író. Magam önzéséből írok. Mert jólesik. Az ha másnak jólesik olvasni, akkor az egy plusz olyan ajándék nekem, ami nagy nagy örömet okoz.
Tegnap 8 óra körül értünk haza kis családommal, jó hangulatban, egy remek nap után. Anyáék vacsoráztak. Mivel húsmentes kaja volt, és én az ilyen alkalmakat kihasználom, hogy anyának megadjam az ő főztjéből való evés örömét, leültem, és ettem gombóclevest, ami fincsi volt, és a régi idők emlékét idézte. Anyáékkal beszélgetni veszélyes. Nem tudok rá jobb szót mondani, én nagyon félek tőle... Mindig sérülök közben. Valószínű túlérzékeny vagyok, de ez a tényeken nem változtat. Igyekszem a legcsöndesebben eltölteni velük az ilyen étkezéseket. Gergő is kijött, és eszegette a maga szokásos esti gyümölcsadagját. Elmeséltem (én óvatlan) a napomat pár szóban, mivel anya megkérdezte hol voltunk. "Meglátogattuk az egyik blogos babát". Anya itt elkezdett hangot adni, a blog fokozott veszélynyújtásainak, és aggodalmának. Nem értettünk egyet vele, de nem igazán mondtunk semmit. Aztán anya után, apa vette át a szót, hogy ő veszélyesnek ugyan nem tartja, de nagyon nagy felesleges időpazarlás, sőt, esetemben már betegség. Tőrt döftek belém, de hallgattam. Mert ha én erre akár annyit mondok hogy aú, akkor már kiabálok velük, és nem lehet velelm beszélgetni. Apa folytatta. Hogy és amellett, hogy én folyton a gép előtt ülök, nem halad semmi. Nincs fenn a függyöny (állandó elem), koszban, és mocsokban élek(itt már anya vette át a szót, a maga temperamentumával), nincs beoltatva a kutya, akármit is gondolok nincs rend nálunk, és új elemként(nyilván valami kiesett, mert nem emlékszem rá) nem szedjük össze soha a kutyakaját. Anya mindig jogos aggályokat mond, ez nem változik az évek alatt. De mindig vannak aggályai, és ettől az ember egy nagy rakás szarnak érzi magát, nagyon könnyen ha nem vigyáz. Nem kenyerem elkezdeni elsorolni, hogy mi minden az, amit megcsinálok, mert annyira kicsinyes lenne. Nem kezdem el nekik mondani, hogy ők mit nem raknak fel, tesznek el, és hogy náluk mekkora mocsok van, mert az egyszerűen méltatlan hozzám. Hallgatok. Pár perc után ezt teszi szóvá anya, mégozzá úgy hogy "és mi mondahatunk bármit, lehetünk akármilyen türelmesek, ti csak szartok a fejünkre....". Nem mondom hogy nem szarunk, felesleges, mert arra azt mondja, hogy de, akármit gondolok, mi szarunk az ő fejükre. Annyit mondtam, nagyon halkan(extrán halkan, nehogy azt higye hogy rodítok, és mert nincs hangom) hogy ha te úgy gondolod hogy nem veszem figyelembe amit mondasz, az a te érzéseésed, és te vagy érte a felelős. Apa erre magához vette a szót, egy számomra nagyon szemrehányónak ható igen ez így van erejéig, majd anya folytatta, és kezdte elölröl sorolni a kört. MAjd amikor befejezte, akkor én feláltam, hogy elviszem a mosogatóba a tányéromat. Ekkor azzal folytatta a monológját, hogy és most elvonulsz, és már el is felejtetted amit mondtam. Nem mentem el.... elmondta az egészet mégegyszer. Hallgattam, elvittem a tányéromat a mosogatóba, és elmentem. Nem sírtam. Nem tudtam. De nagyon fájt, és fáj ma is, és sokáig fájni fog.
Fáj, hogy nem is olvassák a blogjaimat, bele se szagolnak, de el akarják venni tőlem ezt az örömöt. Nagyon fáj, hogy nem látják, hogy mennyit küzdök 24 évesen, egy bolodog házaságban anyaként, a nekik való megfelelésért. És nagyon fáj, hogy az ő szülői kártyájuk kijátszása gyereket csinál belőlem,mert komoly munka, hogy ne kerüljön fel a függöny, mert én már csakazértse rakom fel, és hogy ne érezzem azt, hogy már nem az én igényem miatt rakok rendet, hanem mert anyukám terrorizál.
Nagyon fáj, hogy anyáékban felmerül, hogy én annyira érzéketlen vagyo, hogy amint belépek a lakásba, ahol naponta küzdök magammal, a porral, a bármivel, a rendért, a függönyért, máris elfelejtem mindazt amit ők mondanak nekem. Ők, a szüleim, akiknek nagyon hálás vagyok ezért az otthonérrt, akik felnveltek, és olyanná tettek, amilyen vagyok (igaz nekik nem tetszem...).
Ma összeszedtük kinn Gergővel a diót. Még a kutyakakát is, bár kiderült hogy azért lett a lista eleme, mert tegnap össze lett szedve, ezért friss élmény volt anyában.
A múltban eddig két önkifejezési eszközömtől tilttoak el anyáék, ami mai napig hiányzik: hegedű, színjátszás. Nagyon nagy hasonlóságot mutatnak ezek a blogommal abban a tekintetben, hogy sose hallottak hegedülni, csak az látták hogy elveszi az időmet a tanulástól (koleszols voltam), és sose láttak egy előadást sem (nem haragudtam érte soha, mert fontos dolguk volt helyette, de így évek múltával visszanézve, nehéz nem úgy érezni, hogy nagyon profin kerestek ürügyet). Jól ment a hegedű, és a színjátszás is. De a suliban sose voltam a legjavában az osztálynak, ezért mindig azt vették el, mait épp a legnagyobb időrablónak éreztek, és nem látták benne, hogy mimindent ad nekem. Ma sem akarok rosszindulatú lenni, hogy direkt nem látták azt a részét, tudatosan nem keresték, vagyhogy azt vették el, ami legjobban fájt...Az biztos, ezektől az elvonásoktól sose javult a tanulmányi átlagom, de a kapcsolatom velük annál többet romlott. Nem fogják elvenni a blogomat, és azt sem fogják elérni, hogy bűntudattól átitatva írjam a bejegyzéseket.
Bocsánat a negatív hangvételű postért, de most betelt a pohár, és nem az ő nyakuk ba szeretném méltatlan módon önteni, amit a jövőben megbánok. Bízom benne hogy ezt egyszer elolvassák, és talán kicsit hozzájuk is közelebb kerülök általa, nem csak magamhoz.

2008. október 1., szerda

Szívemből szóló

Napi falat

A fény harcosa megosztja másokkal a tudását.

Tudja, hogy aki segít, annak segítenek is, és tovább kell adnia azt, amit tud. Ezért leül a tábortűzhöz, és elmeséli a csatáit.

Egy barátja azt suttogja:
-Miért beszélsz ilyen nyíltan a terveidről? Nem látod, hogy ezzel azt kockáztatod, hogy osztoznod kell másokkal a győzelmeiden?

De a harcos csak mosolyog, és nem felel. Tudja, hogy ha élete végén egy üres Paradicsomba jut, küzdelme nem ért semmit.

A fény harcosa megbízható.
Elkövet néhány hibát, néha fontosabbnak érzi magát, mint amilyen valójában, de soha nem hazudik.

Amikor leül a tábortűz mellé, elkezd beszélgetni a társaival. Tudja, hogy szavai- gondolatainak tanúságaként- bevésődnek az Univerzum emlékezetébe.

És a harcos eltöpreng:
-Minek is beszélek annyit, amikor sokszor magam sem tudom véghezvinni mindazt, amit hirdetek?

A szíve válaszol:
-Ha nyilvánosan hirdeted az eszméidet, törekedned kell rá, hogy az életed is megfeleljen nekik.

Ha a fény harcosa szívből beszél, szavai hatására lassan maga is átalakul.

(Coelho)

Ezt az anegdótát Földanyóéknál olvastam, és annyira annyira ezt érzem naponta, hogy meg kellett jelenítenem a saját blogomon is. Ezúton is köszönet neki.

Sobre a Felicidade

About This Blog

Szilda életmódalakulása 2008 © Blog Design 'Felicidade' por EMPORIUM DIGITAL 2008

Back to TOP