2008. június 26., csütörtök

Piackutatás

Nem tudom más háziasszonyok hogy vannak a témával, de nekem a mosogatás maga a rémálom, de hál istennek ez a dolog már egy ideje nagyon kényelmes, mert párocskám a legtöbbször leveszi a vállamról ezt a terhet. De így, közös erővel sem bítruk a strapát, és megszületett a mosogatógép álom. Persze komoly kérdés volt, hogy egyáltalán beköthető e. Nem volt mit tenni, kihívtunk egy vízvezetékszerelőt, hogy jól megmondja. Azt mondta, hogy no problem:D, úgyhogy jött a kutatás. Nem volt egy gyaloggalopp, mert eleinte azt sem tudtam mit kell nézni. Egyes egyedül a vízfogyasztása volt az, amit fixten nagyon nagyon figyeltem, és talán ennek is köszönhető, hogy rátaláltam a piacon egyedülálló 12 személyes, 9litert fogyasztó csodamasinára. No persze az ár is egy jelentős tényező, ugyanis 80nál húztuk meg a felső határt. Természetesen piackutatás előtt.
Ez az álommasina első találtkor 105000Ft volt, ami elszomorított. Hát nézelődtem tovább, és minden igyekezetemmel árhatáron belülre igyekeztem magamat szorítani. Elmentem személyes szemrevételezésre is, és megállapítottam, hogy tetszenek a fehérek is, mert a fotókon csak a fémyszínűek tetszettek, bár ennek ellenére nem csak olyanokat néztem meg kutatásom során:D. Sokan BOSCH-t ajánlottak, de azok nagyon drágák. Bár még most sem tudom, hogy vajon mit tud az amit a mi kedves kis BEKO márkájú(én se hallottam róla soha, nem Te vagy a műveletlen:) álomgépünk nem tud. Ráadásul, ha 30.a előtt megvesszük 5 év garanciát vállal a cég, ami azért bizalomgerlyesztő. Szóval nem nyugodtam bele hogy nem fér bele a keretbe ez a gép. Nézegettem olcsóbb modelleket is ugyanennél a cégnél, ki is néztünk egyet, de volt még egy halottnak indult elvarratlan szála az események sorának. A DEPO.hu oldalról kért árajánlatt a szuper, de felső határon kívül eső mosogatógépre. Személyes szemrevételezésemről hazatérve láttam, hogy feleltek, és 94500Ft-ért bocsájtanák a rendelkezésünkre. Mivel nagyon kedves volt a levél, ezért gondoltam kérek még egy ajánlatott tőlük az még esélyesek között szereplő, olcsóbb modellre, de olyanuk nem volt raktáron, és egyébként sem tartják összehasonlíthatónak a kettőt. Megállapodtunk Gergőmmel, hogy hát ez még belefér, és, ami a legeslegeslegeslegjobb, hogy fémszínű:D:D!!
DFN 71040 S
- Mosogatógép,
- AAA kategória
- Ezüst szín,
- 12 teríték,
- 6 hőfok,
- 9 program,
- El. kontrol,
- Időzített indítás (0-24óra),
- Digitális kijelző,
- Féltöltet,
- Programkövető LEDek,
- Elektromos sóhiány kijelző,
- "WaterStop" biztonsági rendszer,
- Vízfogyasztás: 9 liter,
- Méretek: 85x59.8x57 cm

Jövő héten beszámolok a beszerelésről, és az első használatról is, meg a konyha újabb átalakításáról:D.
De ugye hogy meseszép?

4 megjegyzés:

borsó írta...

igen, jól néz ki:) elvileg nekünk is lesz az új házban:)

KisBogyesz írta...

Hasznos kis masina, az biztos. A miénk nemrég elromlott, és már nem volt garanciális, a szerelő meg épp szabin volt... szóval, megéreztük milyen nehéz is már nélküle... pedig mi nem csak géppel mosunk, hanem kézzel is... de azért rengeteg terhet levesz az ember válláról... :)

borsó írta...

még nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz a mosogatógéppel.. rendíthetetlenül óvakodom tőle, de biztos hamar megszeretem majd, ha már az otthonunkban lesz:)

Névtelen írta...

Huhh ez most nekem is nagyon megtetszett :)
A mosogatógép nagyon hasznos találmány, én nagyon örülök, hogy az új lakásban van egy, mert őszintén szolva nem szeretek mosogatni.

Sobre a Felicidade

About This Blog

Szilda életmódalakulása 2008 © Blog Design 'Felicidade' por EMPORIUM DIGITAL 2008

Back to TOP