Jó úton járok?

5Móz 5,33

Mindig azon az úton járjatok, a melyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek a földön, a melyet bírni fogtok.

Annyira egyszerű a kérdés, és a felelet sem lehet túl bonyolult: igen, vagy nem. Miért van az, hogy az ember ezt mégsem tudja azonnal és egyértelműen megválaszolni.
Azt szeretnénk mondani, IGEN, de.... és azt érezzük, ha van de, akkor talán mégsem?
Akkor azt kell mondani hogy NEM. No az rémisztő... szembenézni azzal, hogy rossz úton járok, mert hát ha nem jó, akkor rossz. De kezdjük az elején. Fogalomtisztázással.
Jó út.
Keressünk meghatározásokat.
Boldog út.
Az az út, amit elvárnak. (bocsánat, de ezt azonnal kizárom a magam részéről)
Egy kitaposott út, ami egy embert már oda vitt, ahova én szeretnék jutni.
Amin könnyű lenni(kizárom)
Bevallom, a saját válaszom az első pillanatban kész volt.
Számomra a jó út, ami Isten tervében szerepel a számomra.
Ezzel a felelettel egyetlen gondom van. Nem tartalmaz gyakorlati útmutatást. A hétköznapok pedig gyakorlati döntésekből állnak.
Szeretem szülő gyerek viszonyhoz hasonlítani az Isten ember kapcsolatot. Van azonban számomra egy hatalmas különbség. Több is. A legjobb szülő sem kapja meg a gyermekéhez levélben hogy mi Isten terve a csöpséggel. A szülő nyilvánvalóan a legjobbat akarja a gyereknek, és egészen határozott utakon terelgeti, amit a gyerek ért,ezért a poronty minden lépésénél, egészen kicsi korától kezdve tudja, hogy ez most anya kedvére van, vagy nem. Kicsi, 7 hónapos fiam szemében látom már most a cinkos mosolyt, amikor tudja, hogy olyasmit vett célba, amit neki nem szabad. Istennel kapcsolatban nem mindig érzem én ennyire határozottan hogy mit is kellene tennem. Kedve szerint cselekszem vagy nem. Egy darabig embert kerestem, aki megmutatja számomra, hogy Isten előtt kedves, vagy nem kedves volt amit tettem. Ezek voltak a szüleim, és remekül be is töltötték ezt a szerepet. Most már azonban eljött az életemben az a pont, amikor ezt már nem várom el tőlük. Ki kell alakítanom a saját Istenkapcsolatomat, és ezzel felvállalni a saját tetteim következményét, Isten előtt. (lehet hogy a szülőnek az a feladata a kezdetektől, hogy a gyermek ezt tanulja meg addigra ameddigre oda juta ahol most én vagyok?)
Matekórán, amikor bizonyítani akartunk egy feltevést, mint itt, hogy jó úton járunk, levezettük az egyenletet, aminek ha az volt az eredménye amit mi akartunk, akkor jó volt feltevés, ha nem, akkor nem....Milyen egyszerű...lenne. Ha az élet képletét levezetjük, az egyenlő azzal, hogy végigéljük. És ha ott derül ki, hogy rossz az eredmény, akkor az elég késő... szerintem...számomra biztos. Én minden lépésemnél igyekszem a jó úton maradni, vagy affelé haladni. Mert talán azt is észre kell venni, hogy a legfontosabb a jó irány. Ez az, amihez kell egy cél, ami a szemünk előtt lebeg, és ami a csillag a betlehemi égbolton. Ha abban egészen biztosak vagyunk, hogy jó csillagot követünk, akkor az már egészen nagy haladás. Ha tudjuk mit akarunk, akkor könnyebb minden lépéssel arra fele menni. Toronyiránt, tökön-uborkán át, árkon-bokron, kerülő utakon. Néha eltévedünk. Észrevesszük? Ha kellően erős a cél, és nem hagyjuk magunkat eltéríteni, akkor észrevesszük, és visszafordulhatunk, korrigálhatunk. Lehet hogy az egész élet az útkeresés? Jajj ebbe mos tmár nyakig benne ülök, és nem látom hogy kitisztulnának a gondolatok.
Kell egy cél, és valami amiről eddig nem is beszéltem... Legrövidebb, leghosszabb, legszebb, legbármilyenebb út, kettő, azaz két pont között van. Nem elég hogy a célt lássuk, a mostani helyzetünket is meg kell tudni határozni, és ha ez megvan, akkor van esély, hogy elinduljunk a jó irányba. Na már két kérdéses dolog lett hirtelen.
Mi az én életem célja? Fejlődni. Kapcsolataimban, önismeretben, hitben, értékekben. Tisztaságra vágyom, letisztult gondolatokra, érzésekre. Hogy jelenik ez meg a hétköznapokban? Tudom mi a dolgom, és teszem. Van hozzá fizikai és lelki erőm. Az hogy a testi erőhöz mi kell, az tiszta. Egészség, amit feladatom fenntartani a legjobb tudásom alapján. Táplálnom kell a testemet. A lelkierőhöz, kell társ, kell önmagamba vetet hit, és a döntés, hogy meg akarom tenni. A tudáshoz kell valami, ami sose lehet elég. Amit nem elég fenntartani mint az egészséget. A tudás az, amihez a fejlődés kell. Mert minden nap más kérdéseket vet fel, és minden nap nőnöm kell az új feladatokhoz. Addig járok a jó úton tehát, amíg látom, hogy miben kell fejlődjek? Jujj, ez tetszik. Kifutott valahova a gondolat. Magától, egyik pillanatról a másikra, ami alapján nagy merészséggel, de kimondhatom, hogy jó úton járok, csak lépkednem kell, és figyelnem, és fejlődnöm. Isten pedig elém tárja majd a következő fejlődési ponthoz a nehézségeket, hogy megkönnyítse a dolgomat. Azt hiszem ebből a nyakig dologból is ő rántott ki egy varázsütéssel. Le vagyok döbbenve.Köszönöm.