2009. január 20., kedd

Nem tudom mivel...

...érdemeltem ki, hogy a nagy ritkán kapott kommentek 80%-a negatív. Kritikának nem nevezném, mert a Névtelen hozzászólások valahogy elég méltatlanok, de azért csak rosszul esnek az ember lányának, még akkor is, ha a véleményük nem oszt, nem szoroz.
Sok sok blogot olvasok, kommentelgetek, de olyannal még nem találkoztam, hogy ha valaki megemlíti a bejegyzésében, pl hogy valakinek szülinapja volt, akkor legalább egy "blogog szüli napot Neki" ne érkezzen. (Kedves Barátaim, ne vegyétek magatokra, nem Nektek szól, akik amúgy is felköszöntöttétek Uramat). Hozzáteszem, nem hiányoznak a köszöntők az Ünnepeltnek. Igazából fel sem tűnt volna az egész, ha a szülinappal egy postban említett egymondatos gondolatom nem ihletett volna meg hátom olvsómat is. A kommentjük után, már csak azt nem értem, hogy miért is olvasnak, ha butácska, érdektelen dolgokat írok. Nem kezdek el védekezni, mert talán már ezt a bejegyzést sem érdemelték meg a magukat nem vállaló kirtikusaim.
Most azonban, hogy mégiscsak adjak valami kis értelemet ennek a bejegyzésnek, elmondom, hogy a blogom nem Mindenkinek, hanem Bárkinek szól, és aki nem érti a kettő közötti különbséget, azt nagyon sajnálom. Nagyon örülök minden olvasómnak, főleg annak tükrében, hogy nem tartom magamat egy géniusznak, csak élek egy nekem tetsző internet adta lehetőséggel. Ha pedig a színvonalam ennyivel alatta lenne a netes átlagnak, akkor az azt jelenti, van még mit fejlődnöm, bár ez nem újdonság számomra.
Végül remélem vannak azért olvasók, akik azért jönnek hozzám, mert van valami, amit kapnak itt. Őket is, és a gúnyolódókat is szeretettel látom, és akár kiritka, akár dícséret, akár kérdés, akár hozzáfűzni való gondolat, a hozzászólásoknak mindig örülök.

24 megjegyzés:

Gabi írta...

Én szeretem olvasni a bejegyzéseidet, mégha nem is vagyok gyakori kommentelő :)

Unknown írta...

Örülök Neked!

Dóri írta...

Egy könyv megírása nem kis feladat, legyen az bármilyen téma. Tényleg, milyen téma is lenne? :) Kicsit visszaolvastam, hogy milyen negatív hozzászólások érkeztek...hát az ilyenekre nem szabad adni. Annyira alacsony színvonalú a megfogalmazásuk is... Ha nem értenek egyet azzal, hogy érik benned valami írnivaló és képes is lennél megírni a könyvet, vagy bármit megtenni, amit tervezel, akkor nem ismernek, vagy ha igen, akkor nem szeretnek, különben építő jellegű kritikákat olvasnál, nem ilyen ócsárolást. Nagyon ne szomorkodj miattuk szerintem.

Névtelen írta...

Ekkora sértődött arcot, hmm no comment.

Névtelen írta...

Ha egyes emberek véleménye nem oszt, nem szoroz, nem kell rá reagálni, én speciel ezért nem reagáltam még eddig irományaidra.

Megtartotom magamnak a véleményemet,unaloműzésből is lehet olvasgatni, sőt még érdeklődésből is.

Egy könyv megírása, tényleg nem kis feladat, nagy kihívás, de nem az írónak, hanem elsősorban az olvasók számára. Meg kell érteni az írót, a gondolkodásmódját, a megfogalmazását a témáról. Szerintem egy kritika soha nem alacsony színvonalú, sértőnek készül, és amint látom célt is értek vele. Az az alacsony szívonal, amikor valami nem tudja emelt fővel fogadni ezeket, és reagál rá. Én nem reagálnák.

Unknown írta...

Hihetetlen, 5 komment egy bejegyzéshez, ez nagy öröm számomra:D, legyen akármi is a vélemény, köszönöm szépen.
A rosszindulatú megjegyzések tényleg célba találtak, mert nagyon rosszul estek, de részemről téma lezárva.
Dóri, a könyv eddig tervezett címét elküldöm emilben. Nem igénylek több véleményt róla még:D.

Névtelen írta...

Én eddig még nem fogalmaztam meg a véleményemet, de szerintem Szilda nem az irományaidra pikkelnek, hanem rád, valahol meg is értem.

Unknown írta...

Az olvasóim nem tudnak rám pikkelni, csak az irományaimra, mert engem nem ismernek...de ha így gondolják is, legalább gondolnak valamit. Mit is jelent pontosan h pikkelnek valakire...?

Névtelen írta...

Ellenszenves vagy!!!!!!!!! Az egész megjelenésed, a nagy arcod, mintha te lennél a világ közepe. Ez a pikkelés, vannak emberek akikre csak rá kell nézni, és a hideg kiráz tőlük. S amint látom élvezed a témát, hogy veled foglalkoznak, azért válaszolsz újra, és újra. Te akartad tudni.

Dóri írta...

Mazohistának meg azt hívják, aki direkt rosszat akar magának és azt élvezi. :) Miért olvasod egy számodra ellenszenves nő blogját? Miért jó az neked?

Névtelen írta...

Nem szállok bele a vitába harmincadikként, de vajon miért is kellene vitázni, véleménye mindenkinek lehet, azt is el kell fogadni nem?
Szerintem ha valaki a nyilvánosság elé tárja gondolatait, vállalnia kell a rossz véleményeket is.

További jó vitatkozást.

Ildóka írta...

Szia Szilda! Látom feliratkoztál az olvasóim közé. Néha én is be szoktam ide kukkantani, de eddig nem olvastalak rendszeresen. Mostantól viszont jövök majd gyakrabban, és amint időm engedi, visszaolvaslak kicsit, itt és Olivér blogjában is.

Unknown írta...

Szia Ildóka! Örülök Neked, és remélem találsz érdekes információkat!

Dia írta...

A blog = napló.
Ez Szilda naplója, tehát a privát világa, amit megoszt velünk.
Ha nem szereted a napló íróját, nem olvasod, és nem írsz hozzá megjegyzést. Főleg nem névtelenül ...

Ja, és egyébként én is szeretem a blogjaidat olvasgatni, mert kiérződik minden sorodból Szilda, hogy a családod és az otthonod a legfontosabb a számodra.

Unknown írta...

Köszönöm szépen Dia, ez nagyon nagyon jólesett!

Nanette írta...

Szia,
ezer éve nem jöttem már, de Olivér babát szoktam nézegetni!

Most hirtelen lelkiismeret-furdalásom lett, mert eccer én is írtam ellenvéleményt A Waldorf-ügyben. :) Remélem nem haragudtál meg érte, jó írogatást!

Az ellenszenv-rokonszenv kérdés meg túl összetett. Ki vagyok én, hogy bíráskodjak bárki fölött?

Unknown írta...

Kedves Anett!
Dehogy haragudtam meg, fontos szempont, hogy nem névtelenül írtad, és ami ennél is fontosabb, hogy nem felesleges bántásnak szántad,és nem kizárólag a károkozásért tett gonoszság céljával írtad, hanem használható tanács, vélemény volt.Jó hogy megint itt vagy!

Névtelen írta...

Én csk arra vagyok kíváncsi, hogy miért nem a könyv a téma? Kir érdekel az írója, az a lényeg amit progukál, vagy produkálni fog, dehát az hol van még, minek ilyesmiről vitázni.

Vitázni akkor kell amikor már teszünk valamit az asztalra, csak ne magunkat, hanem azt hogy mire vagyunk képesek. Nem?

Nem szeretem ha valaki túl tökéletesnek mutatja magát, senki sem az.

Vick írta...

Nem mondanám, hogy ismerem Ildit, pedig lehúztam vele 4 évet gimiben, de azóta változtunk, mindannyian. Van egy tündéri kisfia, egy szerető férje, saját otthona. Az ezekről szóló gondolatit pedig megosztja velünk, azt hiszem köszönettel tartozunk neki, nem névtelen írásokkal, amelyeknek se eleje se vége.
Aki névtelenül lehúzza, az annyit sem érdemel, hogy válaszolj neki, mert annyira sunyi, hogy még a nevét sem meri vállalni. Szánalmas dolognak tartom, hogy unaloműzésből olvas valaki olyan írásokat, amik nem is érdeklik.
Szép napot mindenkinek!

Meli írta...

Drága Szilda!
Szomorúan olvasom, mi történik veled.
Mit gondol magáról, ez a névtelen, aki negatív dolgokat mer írni rólad.
Aki egy aranyos, kedves, szerető feleség, anya, barátnő.
Ne törődj vele. Szerintem zárd be a blogodat, hogy ilyen illetéktelen, irigy, rosszindulatú emberek ne olvassák.
Hisz senki nem kéri.
Én nagyon szeretlek!!
Puszillak

szazala írta...

A korához képest nagyon érett,de természetesen messze nem tökéletes!De ki az??!!

Merj álmodni!!!Tudod,én szorítok,hogy teljesüljenek a vágyaid!Legyen az tanya,könyv,vagy bármi!!!
Szerintem irigyeid vannak!Ennyi!!!

Névtelen írta...

Egyetértek, be kellene zárni a blogot, bár nem fogjuk tudni miről szól majd a könyv, cimkézésről, ruhateregetésről, ki koszos a családban, ki mi főz, milyen belül a msogatógép, ( az enyém jobban néz ki)nem is tudom lemaradok róla, hogy mikor mentek WC-re, bár ez talán nem is olyan probléma.
Egyébként irigyelni, maximum valakiket szoktunk, nem a Szildát.

Dia írta...

Nem az a megoldás, hogy a blogot zárjuk be, csupán azért mert néhány ember rosszindulatúan kötekedik, hanem azt a néhány embert zárjuk ki a blogról.
Szilda!
Van egy olyan lehetőség a blog adminjában, hogy be tudod állítani, hogy a megjegyzések csak a Te engedélyed után jelenhetnek meg a blogodban. Ez a cenzúrázás pontosan a rosszindulatú, névtelen írásokat szűri ki, mivel ők csak azért írnak, mert imádják látni a saját kötekedő írásaikat, amivel másokat megbánthatnak. Ha ezt letiltod, és nem reagálsz rájuk, akkor többé nem fognak zaklatni. Ez biztos. Sajnos ez tapasztalat:(

Unknown írta...

Nem fog bezárni a blog, ez van akinek jó hír, van akinek kevésbé. És hagyom azt is, hogy kedves névtelen olvasók írogasség a maguk véleményét, mert ezért nyitott a blgom, mert kíváncsi vagyok az emberek gondolataira. Ami így elsőre a tepasztatom, hogy az emberek vagy gyávák, vagy látják előre, hogy amit írni fognak az viccesen komolytalan a bántó helyett, és ezért inkább máris nem írnak nevet. Szóval amit "senki" írt, az pont annyit is szokott érni...
wcszüneteimet nem fogom megosztani az olvasókkal, de a könyv témáját sem.

Sobre a Felicidade

About This Blog

Szilda életmódalakulása 2008 © Blog Design 'Felicidade' por EMPORIUM DIGITAL 2008

Back to TOP