2009. március 29., vasárnap

A mi nagy napunk

2006.08.19. éa 26.(fotón esküvőn saját tervezésű logója, ami a meghívótól a tortáig kísérte az eseményeket)
Csatlakozom ehhez a remek játékhoz, mert a legszebb álmom valósult meg azon a napon.
Hogy miért két nap, mert nem akartam egyben tartani a polgárit, és az Egyházit. A polgárin, csak szűk család, Egyházi után meg jöhet a lakodalom.
A polgárira egy kosztümöt varrattam. Anyagbeszerzés, tervezés, rajzok, és mentem a varrónöhöz, én balga, mert úgy elszúrta, hogy majdnem szírva fakadtam amikormegláttam. Első prbóln mentetettem ami menthető, a varrónő meg azóta az hangoztatja milyen jól megoldottam a helyzetet:D. Hát kösz, jobb lett volna, ha probléma megoldó képességemet nem kell villogtatnom neki, de végül csini lett, és jól éreztem benne magam.
A legdurvább az, hogy az nagy Mennyasszonyi ruhámmal ugyanezt a hibát ekövettem, csak másik varrónőnél, csak ő még be akarta nekem adni, hogy én rajzoltam rosszul, és magyaráztam rosszul, csak amikor elővette a rajzaimat mondta, hogy hát jé, tényleg ő nézte félre. Végül ebben is remekül éreztem magam, és semmi nem ronthatta el egyik napon sem a kedvemet.
A menyecsekruhámat megálmodtam, beugrottunk hugommal a westendbe, és ott figyelt a kirakatban, kicsit bő volt, de ezt a gondot még aznap este megoldottam, saját két kezecskémmel, és ezt kellett volna tennem a többi ruhámmal is:D, de akinek nincs önbizalma magára vessen.
Ha újra szerveznénk a napot, maximum a menün változtatnék, mivel azóta vegánok lettünk. Minden csodás volt, és életem legjobb döntését ünnepeltük meg akkor. A legjobb pár számomra Ő, és remélem ez fordítva is igaz.
De lássuk a képeket:
Polgári


Itt látszik a csokrom is, meg az élő virág kompzíció, amit Pesten egyetlen virágos volt képes vállalni.:D
Csak a poén kedvéért:D
További képek

Egyházi
A csokrom vörösrózsából ahogy anyukának is volt annó, csipkebogyóból, és búzából, hogy olyan mezei, szabad, és zabolázhatatlan legyen mint én:D


Másnap délelőtt a menyecskeruhámba, a kánikula miatt.
Fiatal HÁZasok
További képek

"A szerelem nem gyomnövény, ami magától kinő. A szerelem gyöngyörű, de érzékeny virág, amely törődést, és gondoskodást kíván."
/Tom Youngholm/





2 megjegyzés:

Meli írta...

Gyönyörűek vagytok!
Gratulálok Drága.
Sok Boldogságot Nektek.

Melus írta...

tetlen pillanatok:)
nagyon szép volt minden:)
az élő virághoz gratu:)
és ami még nagyon megfogott az a másik csokor, gyönyörű, de remélem azért hagyod kicsit zabolázni magad:D:D:D:D

Sobre a Felicidade

About This Blog

Szilda életmódalakulása 2008 © Blog Design 'Felicidade' por EMPORIUM DIGITAL 2008

Back to TOP