Egy megszűnt irígység

Ezt képet néztem sokat a szülés altt, fontos élményekhez vezetett.

Egész életemben igyekeztem senkire nem irígykedni, mert ha valamit akarok, akkor tegyek érte, érjem el. Volt ezonban egy nagyon szűk csoportja a társadalomnak, akik közé nagyon szerettem volna tartozni, de elképzelhetetlennek tartotam. Úgy gondoltam, ez egy olyan közeg, amiben nekem nincs helyem, amihez én nem vagyok elég különleges, amihez én nem vagyok elég bátor. Régóta nem foglalkoztam ezzel a vágyammal, méllyen elnyomtam magam, nagyon nagy sikerrel.
Akkor sem vettem észre, hogy az egyik legnagyobb álmom felé haladok, amikor napról napra egyre közelebb voltam hozzá. Eltelt több mint egy hónap ennek az álomnak a megvalósulása óta, és csak most fogalmazódik meg bennem ez az egész.
Hétvégén voltam a Mamami Klubban, és beszélgethettem egy kedves barátnőmmel, aki abba a bizonyos csoportba tartozott, és nagyon meghatott, ahogy mesélte mennyire szurkoltak nekem, hogy tényleg végig tudjam csinálni, mert számára is hihetetlen volt ahogy egyik pillanatról a másikra megállíthatatlanul indultam végre tényleg az én utamon. Ő hat gyermekét szülte intézményen kívül, nagy hatással volt rám a békéje, harmóniáj, kiegyensúlyozottsága, és az az egyensúly, amit megtalált az életében maga, és a családja számára.
... és igen, az előző mondatban megfogalmaztam azt a bizonyos álmot... amit még magam számára sem mertem komolyan kimondani még soha... csak most látom, miután megvalósult... Tivadar megszületése még mindig nagyon mélyen hat rám, folyamatosan, változatlanul. Intézményen kívül... és nem érzem magam különlegebbnek, bátrabbnak mint eddig. Leginkább azt érzem, hogy végre egyszer megtettem, amit tennem kellet, nem hátráltam meg, kitartottam, és meg lett az eredménye, ami az összes áldozatot, harcot, kihívást megérte, amit követelt.
Különleges élmény akkor észrevenni egy elfolytott érzést, amikor feloldódott.... kiváncsi vagyok mit rejtegetek még magam elől....