2010. november 3., szerda

Fly Lady második nekifutás

Szerintem nagyjából pont egy éve kezdtünk neki egyik barátnőmmel ennek a programnak. Sikeres volt, sokáig csillogott villogott is minden a házban, aztán a baba várás borította dolgokat... kidőltem a csatasorból az első 12. hétben, utána meg már reménytelen szélmalomharcnak tűnt újra rendszeresen seprűt ragadni. Ennek ellenére az egész várandósság a rendmánia jegyében telt, de határozottan görcsösen.
Most úgy érzem, képes lennék lazábban, de következetesen újra szembeszegülni a kosz, és káosz hőseivel, és megnyerni a küzdelmet.
November elseje tökéletes kezdőnapnak bizonyult.
  1. Hétfői napra esett
  2. A 30 napos bevezető programnak decembere elején lesz vége, és így esélyes, hogy karácsonyra megkímélem magam jó adag stressztől
  3. November határozottan semmilyen hónap... legalább feldobom most valamivel
Az előző nekifutásom sem múlt el nyomtalanul. A falon őrizte emlékét egy mágneses naptár, amit május óta nem cseréltem le, de tegnap este igen, és újra ott jár időben, ahol mi.
A benticipőt lelkesen viselem azóta is, így a 32 napos bevezető második napjának felét, már ki is pipálhattam.
A mosogató csillog... tervek szerint, ez így lesz minden este.
Reggel este arc mosás... ez tűnik most a leglehetetlenebb küldetésnek... no nem az, hogy vízzel sitty-sutty összevizezem az arcomat, hanem a lemosó, tonik, hidratáló hármasa... mert nagyon ráférne az arcomra... és mert megérdemlem, vagyis megérdemeljük...
Remélem hosszabb távon fogok kitartani mint legutóbb, többek között nem szeretnék babát várni mostanság, így ez az ürügy talán elmarad, és nem szakítja félbe az életemet takarítás terén.
Egy szó mint száz, újra belevetem egy új, élet minőség javító szokás kialakításába, aminek alappilléreti magyarul ezen az oldalon találjátok meg, ha elmélyülnétek Ti is a témában.

3 megjegyzés:

Ildi írta...

egyszer én is belefogtam, de én csak egy részébe. Én alapvetően szeretem a heti 1-szer legyen minden A-tól Z-ig kitakarítva rendszert. De a fürdőben, konyhában ez kevésnek bizonyul. Ráadásul porszívózni sem árt 2-3 naponta a nappaliban egy gyerek mellett. Szóval én ehhez igazítva alakítottam ezt a rendszert, egy ideig tök jól működött, aztán elfelejtődött...
Most viszont lehet pont az motíválna, amiért neked az 1. próbálkozás félbemaradt. Egyszerűen nincs annyi erőm, hogy 3-4 óra alatt (közbe egy kb 2 órás sétálást iktatva) kitakarítsam az egész lakást. Így lehet, valamilyen formában ismét belekezdek, hátha így kevesebb munka marad a heti 1 alkalomra... :)

Csillu írta...

Jujjdejó h eszembe juttattad...csináljuk megint együtt?:)))
Ja és éleszd fel a flyszildás blogot is, h tudjuk egymást újra támogatni virtuálisan:)
Ja és a guglis naptáradat is frissítsd, 1x abba is beírkáltad a heti dolgokat:)
Puszi és hajrá nekünk!!!

Unknown írta...

Legyen naptár is?:)
Meglátom mit tehetek:)
Közben készül a blogjaimat egyesítő honlapom...de még cak halkan:)
A nagyon személyesek maradnak itt.

Sobre a Felicidade

About This Blog

Szilda életmódalakulása 2008 © Blog Design 'Felicidade' por EMPORIUM DIGITAL 2008

Back to TOP