Főzök, mosok, blogolok-blogról blogra

Nem tudtam eldönteni melyik cím illik legjobban napjaimhoz. Az biztos, a főzés mosás takarítás házimunka-trióból a takarítás húzza rendszeresen a legrövidebbet, kivéve, ha épp a blogomra szeretném prezentálni, hogy milyen konyhában főzőcskézek. Mosni muszáj, hisz a gyerkőcnek, az uramnak, no meg nekem sem árt a tisztaruha. A főzés, no igen.... az tölti ki az életem nagy részét: vagy etetek: szoptatom pici fiamat, menüt készítek, ideális esetben egy hétre előre, aztán a menüben szereplő finomságoat el kell készíteni, a megfelelő időpontra, hisz az ebédet férjecském viszi magával, már reggel a dolgozóba. A reggeli gabonaételek már este előkészületet, pl áztatást igényelnek. No és a kész ételeket fel kell tálalni, dokumentálni kell a recepteket hosszútávú terveimre gondolva, és természetesen fotózni sem árt, sőt azt jó lett volna már a munkafolyamat alatt is megtenni, ami persze elmaradt, és ezen tálalásnál már jobb nem sopánkodni. Amikor elkészült a sok ideális esetben finomság, kicsi fiamnak már az összes türelme elfogyott, minden éneklés gagyogás tb ellenére, és az én hangom erőm is fogytán van. Jőn a fürdőzés ami testnek és léleknek is pihentető, majdnem. Az ordítás abbamarad, az éneklés azonban nem, hisz ekkor veszi észre az apró emberke, hogy ezt szereti, és ha kacag miközben énekelgetünk, és tornázunk is ütemre, ki tudná abbahagyni, akármilyen fáradt is. Negyed óra örömködés a pelenkázón, és jöhet apa a fürdővízzel. Amíg a locsipocsi zajlik, gyors keverés a holnapi főzeléken, nehogy leégjen, aztán még egy mosás berakása egy fél teregetés belefér. Az öltözködés már nem nagy élvezet, cicóhaj elhatalmasodik az apróságon, és ordít, de úgy, hogy még a hasizmai is teljesen belefeszülnek... bereked... a nap végére így fogy el mindig anya és fia hangja is. Ha az öltöztetés projektet átvészeltük, jön az összebújás, szopizás, és elalvás, miután anya pihenőre foghatja magát is. És jön a kedvelt hobbi, BLOGOLÁS: írás olvasás. Bár az írás ilyenkor félkézzel, ferdén, az ágyban ülve elég fárasztó, így inkább az olvasás böngészés marad csak. Gyűtsünk mégtöbb vega receptet, még több ötletet, még több sorstársat, és olvassunk remek stílusban íródott történeteket, gondolatokat, ételkülönlegességeket. Ezen a ponton jutok oda, hogy már megszámlálhatatlan mennyiségű ablakban végtelen számú blog vár valamire: olvasásra, hozzászólásírásra, kedvenc linkek megtekintésére, hozzászólók blogjainak megismerésére. Vagy egyszerűen csak be szeretném húzni bezárás előtt a könyvjelzőim közé, hisz oda még feltétlen vissza kell térnem. Álmodozva olvasgatom bloggertársaim bejegyzéseinél a hozzászólások sokaságát és alig várom, hogy az én blogocskáim is ilyen közkedveltek legyenek. No de ezért tenni is kéne, hisz ha nem írok, miért is látogatnának pont engem, hogy újra meg újra olvasgasság az előszőr talán még érdekes, tizedszerre azonban már biztosan unalmas bejegyzéseimet. El nem tudjátok képzelni mennyi ételfotó vár a receptblogomra kerülésre, és a pici fiamról készült képek is gyarapodó helyet foglalnak a vincsin, de a kikerülésre mindig várni kell egy kicsit... De lassacskán belejövünk, napról napra írunk, olvasunk, főzünk mosunk, és ha már a dolog elérte csúcspontját, takarítani is gyakrabban founk. Addig azonban olvasgatjuk Fűszeres Eszter mesés csinos finomságait, Áronék mókás szójátékos bejegyzéseit, készülünk Guarmandula VKF kiírására, ismerkedünk Boti új blogjával, figyeljük Ildiék lakásának és esküvőjének alakulását, tanulmányozzuk Vera vega konyháját, és Földanyóék hétköznapjai is említésre méltók, no meg Szirkáékhoz is gyakran benézünk. Sokakat kihagytam, tudom én, majd őket is megemlítem, legközelebb, de ha ebbe a bejegyzésbe mindenkiről szótejtenék, rámenne a napom, ami most épp minden kattintással egyre nagyobb csúszásban, mert ez a délelőtti bejegyzés nem volt benne a napirendben. Szóval most futok is, mert valahol a mosás környékén elakadtunk.