A szüleimmel... nem az első, nem az utolsó, de fáj, most nagyon fáj, és holnap csak azért nem fog, mert nem fogok rá gondolni. Mert felesleges. Szeretem őket, tudom hogy szeretnek, meg azt is h egymást szeretik, de ez gyakrabban nem látszik mint amilyen gyakran látszik, így csak a tudom mindig tudom, nagyon, tudom, akármi van tudom, ez a lehetőségem matad-
eljöttem a picivel csak addig amíg párom haza nem ér, mert egyedül nem bírtam azt a terhet, amit most nyomtak. Amikor ők hazaértek mi öcsémmel és a párjával forrócsokiztunk. Felhívtak minket, és onnntól tudtuk, hogy nem akarunk hazamenni. De egy idő után persze kell.Ami várt minket rosszabb volt, mint amire számítottunk.
MOst ülök egy padon, jön Gergőm, és inkább semmire nem számítok, de félek....
...nem kellett volna az idő segített egy kis időre....jobban vagyunk
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Hat ez ismeros helyzet szokott lenni nalunk is, de minel oregebb az ember, annal jobban hozzaszokik a szulei massagahoz. kitartast!
A sztori még mindig nem teljesen tiszta, nem szoktál ennyire kiakadni a szüleiddel való vitáktól.... De remélem már jobb a kedved!
Nagyon sajnálom:(
Remélem hamarosan újra mosolyogni fogsz... Különösen átérzem a problémádat, mert én is csúnyán összevesztem anyukámmal...
Megjegyzés küldése