2008. szeptember 14., vasárnap

Egy nap és egy éjjel fél éve

Március 13-án reggel fájdogált a hasam. Kimentem pisilni, és véres volt. Tudtam. hogy lassan indulni kell. Szóltam Gergőmnek. Anya is itthon volt. Ő izgatottabb volt mint én, és ez kicsit zavart, mert az ő megnyugvása miatt is sürgettem egy kicsit az indulást. Csomagoltunk, azaz fogtuk az összekészített cuccot, és mars a Jánoskorház. Próbáltam elérni a dokimat, teljesen hiába. Betegen feküdt otthon. 
Útközben  megbeszéltük, hogy hamar kibújik majd ez a csöppség a pocakomból, és minden mesés lesz. 
Beértünk a korházba. Az ügyeletes orvost szerencsére már láttam. Vizsgált is, mert az én dokim már több mint egy hete beteg volt. Elég fura egy emberke volt: 30 év körüli magas férfi, nyílt tekintettel, és fura kérdésekkel. De legalább nem tökidegen. Befektettek egy szülőszobába, rámteszik a gépeket. Fájdogálok, nem panaszkodok, sétálgatok, pihengetek. Nem vagyok kitágulva kicsit se, de van időnk, majd fogok én még tágulni.
Dél körül megint megvizsgálnak, semmi változás, fájások is alábbhagytak. Odahívják a Tanárurat. Ez volt az első komoly hiba. Tanárúr nem túl finomam megvizsgál, és most én nagyon nagyon finoman fogalmaztam. Igyekszem halkan tűrni. Odaszól a körülöttem álló seregnek:
-kimozdítható koponya, nem megindult szülés csak kicsi a beteg fájdalomküszöbe. -majd távozott (torkomig visszanyomta szegény babócámat, és porbatiporta minden önbecsülésemet.)
Ezután közölte velem a dokim, hogy akkor kapok egy ágyat osztályon, mert még nem fogunk szülni. Erre én nagy lekesen közöltem, hogy remek, akkor inkább hazamegyek. No neeem, arról szó sem lehet, lehet hogy 10 perc múlva fordul a kocka. Ezen a ponton rájöttem, hogy olyanok vesznek közül, akik nem sokkal tudnak többet mondani nekem annál, mint amit tudom hogy történni fog velem. Sírtam, Gergő próbált megnyugtatni. Lebattyogtunk a szobába, elfoglaltam az ágyat, és kiborulva konstatáltam, hogy itt már mindenki a babájával tölti az idejét, én meg itt vagyok, és a babám épp az eddiginél is 10cmrrel magasabbra került a Tanárúr óvatos vizsgálatának köszönhetően. Ki voltam borulva, teljesen. Gergő mellettem állt, és mondta, hogy minden rendben lesz, túl leszünk rejta.
Eltelt a nap, fájdogáltam.  Este kilenc körül Gergő hazaindult. Ettől totál kiborultam.  Álltam fel az ágyról, hogy kikísérem. Zokogtam. Ahogy fölálltam rées görcs következett, és komolyabb mennyiségű véres víz folyt végig a lábmon. Gergő mégsem ment haza. Szóltunk ott egy ápolónak, aki vállrángatva közölte, hogy akkor menjünk fel a szülészetre.  Felmentünk, megvizsgáltak: méhszáj változatlan. 6 órát még válrhatunk biztonsággal, de szerintük felesleges, el kéne kezdeni az oxitocint adagolni. Rábólintottam félve, mert tudtam, hogy az nagyon fog fájni. Ebben elginkább azért voltam biztos, mert azonnal hívni akarták az altatóorvost, hogy az epidurált akár kezdhetjük is. Na ezt már nem engedtük meg, közöltem hogy erős vagyok, és menni fog. A doki mondta, hogy oké, akkor majd később írom alá, neki ráér, de nem fogom bírni. Rosszulesett. Bekötötték az infúziót. Jöttek a fájások. 10 percen belül rémes fájdalmak. Két órán át nyomatták, és folyton cserélték a palackot.... 2 percenként, másfél percig tartó fájdalmak. Fáradtam, de tartottam magam, mert a babáért bármit. Megint megvizsgáltak, semmi változás. Ez az infó leszívta az összes energiámat. Ezt a gyenge pillanatomat használta ki a doki, hogy az epidurált aláirassa. Aláírtam, és feladtam. A fájások jöttek, én ordítottam. Jött egy idősebb szülésznő...se előtte, se utána nem láttam többet, és csak annyit mondot egyik ordításom után, hogy ugye tudom ezzel mennyit ártok a picinek. Gergő azonnal leállított. Úgy állt ki értem ahogy addig még soha. Megjött az altatóorvos. Nagyon rendes fiatal nő volt. Remekül, és fájdalom nélkül helyezte el az érzéstelenítőhöz tartozó kütyüket. Az érzéstelenítő hatott, elaludtam egy kicsit. Mikor felébredtem, már újra kezdtem érezni a fájásokat. Megvizsgáltak, tágultam, már majdnem teljesen eltűnt a méhszáj. Jóhír, boldog vagyok. Kicsit még várunk, aztán kitolás. 4óra körül van. Eltelt még másfél óra, és örömmel közölték, hogy kész a méhszáj, tolhatunk. A doki ült egy karosszékben, tőlem két méterre, karbatett kézzel, és közölte hogy éppen milyen pozben nyomjak. Nyomtam. Semmi. Nyomtam. Semmi. Eltelt háromnegyed óra. Megint mentek vaki okoshoz, hogy nézze meg mi a helyzet. Felkiáltottam, hogy csak a Tanárurat ne. Nem az jött. Rendesebb volt, de rossz hírt hozott. Császár, mert nem fér ki. Kedves anyuka, ne is nyomjon. Elmélyítik az edát, és kiveszik a babát. Megint kiborultam. Tolófájások, nem tolhatok, rémes fölösleges fájdalom. Fáradt voltam, és Gergő sem  jöhetett velem. Lelkielg is teljesen összezuhantam, és átadtam magam az orvosoknak, akiben nagyon igyekeztem bízni. Fájdalmat csillapítottak, felvágtak. Minden éreztem. Nem fejtem ki, nem akarok senkit elrettenteni, nem célom. Sok idő telt el, és nehezen tudták kivenni a babát. Aggódtak. Baba megvolt, minden rendben vele. Már csak értem aggódtak. Rendbetettek. Kitoltak, le a szobába, ott volt Gergőm. Örült nekem, és mondta, hogy mesés a babánk. Pihennem kellett. Gyenge voltam. Nem tudom kik voltak ott, nem tudom mikor hozták be a babát, ott volt anyukám, Gergő, apa és Olivér. Kicsi volt, nagy volt rá a ruha, fekete a haja, és mellém tették. Boldog voltam. 
Másnap aztán kaptam vért, tartottam magam, igyekeztem szoptatni, és minden renben volt.

Fél év telt el. Éjjel nem tudtam audni. Feküdtem a két férfim között, és gyönyörködtem bennük. Megérte-e? Persze. Újrakezdeném-e? Persze. De tanultam a dologból.Nem akarom negtív szereplőnek feltüntetni az orvost akit akkor kaptam. Jó pszichológus, hogy milyen nőgyógyász, azt nem tudodm, de egy biztos. Sose szült még, hisz férfi. A másodiknál olyan emberre bízom magam, aki már szült. Lehet hogy itthon, lehet hogy korházban. De türelemmel, időthagyva magamnak, és a babának, hogy minden a maga idejében történjen.
Fogok én még szülni természetes úton. Mesés volt az emúlt fél évem a csodás fiammal és férjemmel. Kívánom mindenkinek legalább azt a boldogságot amit én kaptam.

2 megjegyzés:

Vera írta...

Szia Szilda,
Megkapó volt, amit írtál. Császár után szültem egyet kórházban, egyet itthon. Ha tudok majdan segíteni valamiben, írj nekem nyugodtan!
Vera

ZuZu manó és Szilda írta...

Már az hatalmas segítség kedves Vera, hogy hallok olyanokról mint Te. Erőt ad, és bizalmat magamban. De majd ha esedékes lesz, faggatni foglak a részletekről is.:)
Előre is köszönöm

Sobre a Felicidade

About This Blog

Szilda életmódalakulása 2008 © Blog Design 'Felicidade' por EMPORIUM DIGITAL 2008

Back to TOP