Egy kis olvasnivaló...

....amit egy Paprika magazinhoz kapott ajándék Családi lapban olvastam ma reggel, és nagyon megtetszett.

MIÉRT NEM MEGYEK ORVOSHOZ?

Ez egy tudományos értekezés, laikus nyelven szólva szakcikk, elvárom az illetékes
szakköröknek, úgymint az orvostársadalomnak és a betegek társadalmának, más szóval a
többi
népeknek komoly figyelmét a mérlegelendő (mér ne volna legelendő?) kérdés etimológiai és
nem utolsó sorban endopatolo-pszichosoma-tikonumizmatikai jelentőségének
megfontológiájára.
Szakcikk. Nem szikcakk és cikkcakk.
Amivel azt akarom mondani, hogy nem célom a képzelet szeszélyes, ugráló és rapszodikus, de
megbízhatatlan járművére bízni magam, a szigorúan módszeres tárgyalásformát választottam,
mely minden kitéréstől függetlenül halad útján, megállás nélkül. (Vesd össze: megállómánia).
Tárgyam: miért nem megy az ember orvoshoz?
Két részre osztom a feladatot. Általános és specializált formában vetem fel a kérdést.
Tapasztalataim és klinikai megfigyeléseim, azonkívül szubjektív természetű megfontolások s az
idevágó irodalom gondos mellőzése után arra a meggyőződésre jutottam, hogy orvoshoz
általában
azért nem megy az ember, mert már régen menni kellett volna, de mindig halasztottam és most
mit fog szólni, hogy így elhanyagoltam a dolgot, külön erkölcsprédikációt kapok, holott én a
hasamat fájlalom és nem az erkölcseimet;
mert félek, hogy az orvos komolyabban veszi a dolgot, mint magam, ijesztgetni kezd és
mindenféléről le akar szoktatni, lévén neki a betegségem fontos, nekem meg az egészségem;
mert ilyenformán én nagyon jól megférek a betegségemmel, o ellenben jobban haragszik a
betegségemre, mint amennyire az egészségemet szereti, s utóbbit hajlandó feláldozni,
csakhogy az előbbit tönkretegye;
mert alapjában véve megszerettem a betegséget, szükségem is van rá, kifogásnak, önmagam
és mások előtt, a lustálkodásra (felnőtt ember csak a betegsége révén jut egy kis
gyöngédséghez és szeretethez) s félő, hogy az orvosi kezelés aláássa a betegségemet;
mert a régi orvosomban már nem bízom, miután nagyon összebarátkoztunk s o bizalmasan
tudtomra adta, hogy neki is ez a baja van, de fütyül rá – viszont éppen, mert nagyon
összebarátkoztunk, félek, hogy megsértem, ha új orvoshoz megyek;
mert ilyenformán kényesebb vagyok az orvoskari becsületre, mint ok maguk, pedig ez az ő
dolguk;
mert mindenki mondja, hogy menjek;
mert orvos mondta, hogy ne menjek, szerinte ugyanis nekem, mint intelligens embernek
megsúghatja, hogy ebben a dologban az orvosok nem tudnak semmi okosat, mindent, amit
csinálnak, humbug;
mert laikus mondta, hogy ebben a dologban nagyszerű eredmények vannak;
mert van egy Skurek nevű ismerősöm, egy bútorkereskedő, aki ugyan nem orvos, de meg
vagyok győződve róla, hogy mindent jobban tud a professzoroknál és ha vele kibeszélgetem
magam, meg vagyok nyugodva;
mert mint férfi, nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint a gyerekekkel;
mert mint no, nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint a felnőttel;
mert mint férfi, nem szeretem, ha engem áltatnak és hazudnak nekem;
mert mint no, nem szeretem, ha nekem megmondják az igazat;
mert a honorárium dolgában bizonytalan vagyok, az orvos nem mondja meg, folyton erre
gondolok, miközben vizsgál, ettől magas a pulzusom, nagyobb a betegség látszata, még többet
kell majd fizetni, még nagyobb a pulzusom és így tovább;
mert folyton azt hallom, hogy minden művelt ember orvoshoz megy s ebből az a gyanúm alakult
ki, hogy viszont a többiek orvosnak mentek – és végre;
mert semmi bajom sincs, mi a fenének menjek orvoshoz?
Speciálisan
gégészhez azért nem megyek, mert mindenféle hosszú tárgyakat dugdos az orromba és
ahelyett, hogy elismerné, hogy ez kellemetlen, folyton csúfol közben, mint aki érthetetlennek
találja ezt az affektálást, hiszen nyilvánvaló, hogy ennél nincs nagyobb kéjmámor;
sebészhez azért nem megyek, mert folyton azt mondja, hogy ne féljek, holott nekem egyetlen
vigasztalásom, hogy félek – továbbá azt mondja, hogy nem fog fájni és fáj, ahelyett, hogy azt
mondaná, hogy fájni fog és mégse fájna;
fogászhoz azért nem megyek, mert megyek ugyan, de az előszobában elmúlik a fájás és
gondolom, majd holnap megyek, de nem is ide, hanem ahhoz, aki nem piszmog el egy évig,
amikor a díjak következtében már lesz ugyan mivel harapni, de nem lesz mit;
röntgenológushoz azért nem megyek, mert a csontvázamat és vesémet látja, de a kabátomat
nem s így nem adja meg a kellő tiszteletet;
urológushoz azért nem megyek, mert többnyire roppant vicces emberek és oda nem tartozó
dolgokat mondanak magánügyeimre vonatkozóan, továbbá véleményeket fizikumomról, mint a
szabó, aki mértékvétel ürügye alatt lekritizálja az alakomat;
gyomorspecialistához azért nem megyek, mert többnyire komor emberek, nem hagynak
magukkal vitatkozni, mindent jobban akarnak tudni nálam és nem hajlandók például megérteni,
hogy az ember ebéd és vacsora tartamára igazán felfüggeszthetné a diétát, ha különben
betartja;
idegorvoshoz azért nem megyek, mert aznap mikor mennem kellene, éppen nagyon ideges
vagyok és ilyen idegállapotban nem bírom az orvost – és végre;
pszichoanalitikushoz azért nem megyek, mert három hétig egyebet se csinál, mint hogy kielemzi
belőlem, hogy miért nem akarok pszichoanalitikushoz menni, mint az egyszeri tanító, aki azt
mondja Mórickának: Móricka, warum bist du nicht gekommt, mire Móricka teljes joggal felelheti
méltatlankodó hangon: Herr Lehrer, ich bin doch dó!

Karinthy Frigyes