2008. november 2., vasárnap

Egy kis pótlás

Kedves Barátom jelezte emilben, hogy nem tudja hogy is végződött fogsztori.
Ott tartottam, hogy még egész jól tartottam magam. De aztán felhívtam a fogorvost, aki a fogszabályzómat is csinálta annó, hogy hát nem nyílik a szám. Ez egy szombati nap volt. Mondta, hogy valahogy még aznap kezdjek el antibiotikumot szedni. Nem kis tortúra árán be is szereztük az ügyeleten a receptet, és a doki még egy ecsetelőt is felírt. Na annak egynek volt értelme. Jól lezsibbasztotta a számat, és el tudtam este aludni. Az antibiotikumot jegeltük a fogammal együtt. Nem akartam bevenni. Hétfőre, mikorra a fogorvossal személyes szotrit is megbeszéltünk, és meg is jelentem. Levágott az inyből, és a lelkemre kötötte, hogy szedjem be az antibiotikumot. Tudtam hogy nem fogom bevenni, de a konfliktus kerülésem itt is felülkerekedett, és csak bólogattam Mikor elmúlt az érzéstelenítés, (20 perc után) a zokogógörcs kerülgetett. Hazaértünk, és azonnal jeget tettünk rá. Akkor tudtam pihenni egy kicsit, és utána jobb lett. Ettem is ebédre paradicsomszószos nokedlit(pradicsom és tésztaimádatom azóta is töretlen), repetát is kértem. Anya sokat segített, és Olivérem is remek fiú volt aznap. Ezután lassan, de javult a dolog. Szerdán még lemondtam az énekórát, mert nem nyílt rendesen a szám, de mára már hült helye hál istennek.
Bízom benne, hogy ezzel vége az ilyen típusú szenvedésem, és hosszú ideig tesznek majd jó szolgálatot ezek a fogak, amikért jól megdolgoztam, de elveimnek megfelelően fájdalomcsillapító nélkül harcoltam végig.
Segítségemre volt a kakukkfűtea, kamillate, jegelés, és a fantasztikus családtagok, akik nem csak elviseltek, de sok terhet levettek a vállamról.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Biztos van egy orvosi diplomád és jól tudod, hogy mit kell tenni akkor mikor beteg vagy. Jó persze, nem fontos minden egyes bogyót bekapdosni, amiket felír az orvos. De talán érdemes elgondolkodni, hogy mért írta fel, és azt kiváltani gyógynövényekkel!
A másik az, hogy ha meg nem foglalkozol vele, akkor meg ne is menj orvoshoz, csak rabolod más embertől az időt!

Unknown írta...

Kedves anonimus.
Névtelenségbe burkolózásod nehezen teszi komolyanvehetővé a véleményedet, de azért igyekszem.
Hogy az orvosok miért írnak fel gyógyszert, az egy külön értekezésem témája lenne. Az elgondolkodás, gyógynövényes pótlás már orvos előtt is megvolt, és alapvetően része a napjainknak.(végiggondolás, és gyógynövény is)
Az orvoshoz menetelnek több oka volt. Egy rész komoly külső késztetés a családtagoktól, napok óta tartó fájdalom, éhség, és a kettőtől meggyengült akaraterőm. Így telefonáltam először egy orvosnak, majd mentem el felíratni a bogyót. Van bennem mindig egy remény, hogy az én bajomról jelen esetben kivételesen többet fognak tudni mint én. És az ügyeletes orvosnak örök hála az ecsetelőért. Hétfőn a fogorvos is enyhítette a fájdalom időtartamát a beavatkozással, szóval oda is érdemes volt elmenni. Az időrablásról meg annyit, hogy ha mindenki csak annyit rabolná orvosidejét mint én, nem lenne a csőd szélén az egészségügy, és nem lenne tele folyton a rendelő, de ez megint másik kérdéskör.

Sobre a Felicidade

About This Blog

Szilda életmódalakulása 2008 © Blog Design 'Felicidade' por EMPORIUM DIGITAL 2008

Back to TOP