Két hónapja:)

Ma két hónapos a mi dárga második fiacskánk, aki éppen apukájával küzd, mert nem szeretne bodyt venni:). Nem szeret öltözködni...
Amit szeret, gagyogni, vigyorgni, kacérkodni a világgal. Természetesen a szopizást sem hanyagolja, ennek megfelelően szépen nődögél. Leglátványosabban a végtagjai hossza, és fejmérete változik.  Idazán mókás arányokat tud magáének.
Kiegyesúlyozott, boldog baba. Nem szeret pelusba pisilni és kakilni, így már most sajátos kis bilije van.
Éjszakánként egyszer ébred, nappal is jókat alszik, különösen kendőben. Sokat pihenget, szemlélődik apa pocakján, de anya háta is kényelmes nyugovó hely.
Gyanús, hogy ujjszopós lesz, de annyi baj legyen.
Tesófronton minden gördülékeny jelenleg, csak néha küldte volna vissza Olivér a világra segtő bábához a kisöcsit, de feltétlenül kérni kellett volna másikat helyette:).
Méreteket nem tudok mondani. Nem vagyok a számok embere, de ezerszer csodásabb a világ a mi kis Tivadarunkkal.

Reakció-azaz Mindenki úgy szülhessen ahogy szeretne!

A nap folyamán igyeksze megkeresni megint a gondolatébresztő cikket, valószínű nem lesz nehéz, de mielőtt foglalkoznék vele, leírom amit én gondolok.
Jogok, törvények, kötelességek, lehetőségek, felelősség, gondatlanság, önzés....
Ezek a szavak röpködnek most a szülés születés, és Dr. Geréb Ágnes körül.
Tudom hogy fontosak a papíron leírt törvények, jogok, induljunk ki tehát ebből.
Mikortól van egy nőnek felelősségea gyermeke felé?
Erre a kérdésre az én életem egy nagyon végletes példa, mert számomra már kislány koromban evidens volt, hogy lesz gyerekem, akiért felelős leszek. Lesz gyerekem, akit ebben a testben fogok táplálni 9 hónapon keresztül, és ezzel a testtel kell a világra hoznom. Ennek megfelelően feladatomnak éreztem erre a testre vigyázni, óvni, és tudatos károkozás nélkül megtartani a legjobb helynek gyermekem életének elős szakaszára.
Tisztában voltam azzal, (és szerintem ez az a szint amit talán a nagy átlagnak már képviselnie kéne) minek az eredménye egy gyermek. Ennek megfelelően védekezés ide vagy oda, tudtam, hogy nem szeretkezem olyan férfivel, olyan időpontban, amikor nem tudunk gyermeket vállalni, nem tudunk a kis jövevénynek családot, hátteret biztosítani.
MERT
Az a véleményem, hogy a gyermek jogai fogantatásától megvannak ekkor leginkább még az életre, és figyelembe kell venni őket. Ezzel nem értünk egyet a Magyar Állammal, és a magzat élete anyai akaratra kioltható a terhesség bizonyos szakaszáig... Biztos vagyok abban, hogy azok a nők, akik ezt a számukra is fájdalmas utat választjá, a gyermek érdekei miatt IS döntenek így. Nem nevezném őket önzőnek, felelőtlennek, sem gyilkosnak. Az orvost sem aki elvégzi, mert sajnos ha nem lenne rá törvény sarlatánok végeznék ezeket a beavatkozásoka, és nincs értelme a nők veszélyesztetésének.
Mindenesetre számomra furcsa, hogy az a nő, aki 9 hónapon át szíve alatt hordta, táplálta, sok esetben tűrte gyermekét, megvádolható az önzéssel.
Mivel most a gyermek megszületéséről szeretne? törvényt alkotni a magyar állam, és a terhesség egy újabb pontjától már jogai vannak a gyermeknek, tehát nem dönthet sem az anyja sem más az életéről, örökölhet, stb, adjunk neki jogot arra, hogy úgy szülessen ahogy szeretne.
Vannak már arra utaló kutatások, hogy lehet kommunikálni a magzattal születése előtt. Ezt nem kétlem. Azt viszont igen, hogy ennek van olyan formája, amit egy bíróság értelmezni tudna. Szóval nem tudunk pl nyilatkozatot kérni a gyermektől, hogy hol szeretne születni... ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat még 18 évig a szülei fognak helyette, érte, vele kiállítani. És itt nagyon fontos mind a három szó. Egy jó szülő ilyen estekben természetesen nem a saját, hanem a gyermeke érdekeit fogja szem ellőtt tartani. Feltételezzük tehát, hogy vajon egy gyermek hol születne meg a legszivesebben.
Az anya, és a gyermeke megbonthatatlan egységet képeznek fogantatástól, a baba megszületéséig. Ennek fényében, valószínű, hogy sok közös pont van érdekeiket tekintve, tehát ha az anyának jó, jó a gyereknek is.(lehetnek extrém esetek, de azért ez alapvetően megállja a helyét)
Mikor akar születni egy baba? Akkor amikor itt az ideje, vagy akkor, amikor az orvos(akár minden jó szándékával) de jónak látja? Itt is lehetnek extrém esetek, de általában az a szülés megindul magától, és a gyermek egészségesen világra jön.
Hogyan akajra végigjárni az utat, ami az anyaméhtől a külvilágig vezet? A saját és anyukája tempójában, vagy az orvos(legjobb tudása szerinti) tempójában? A szülések a világ sok területén háborítatlanul lezajlanak. Ha a nők alklamatlanok lennének megfelelő időpontban, megfelelő mennyiságű oxitocint termelni, akkor már kihalt volna az emberiség. Szerintem a gyermek is azt szeretné, ha anyukájával együtt működve a még tökéletes egységüket kihasználva, hagynák őket megvívni a harcukat egymásért, és az életért.
Miért lehet fontos, hogy az anyuka biztosnágban érezze magát a szülés közben? Mert félelem hatására leáll az oxitocin termelés... Ráadásul a szervezet számára tökéletesen mindegy, hogy vélt, vagy valós félelelmről van szó. ÉN a tapasztalataim miatt, félek az orvosoktól, lehet hogy ez vélt félelem, de hatása a szervezetemre épp olyan, mintha valós lenne... szóval komoly hátrányom van korházi szülés esetén. Ez az én kényelmem? Lehet, de hogy ez nem függetleníthető a születendő gyermekétől, az biztos.
Nézzük meg az út végét... Vajon kibújás után, mit szeretne a gyermek,
Méreckedni egy hideg mérlegen, vagy anyja meleg ölét?
Tudni a saját fejkörfogatát, vagy megismerkedni a cicizéssel, azzal ami még sokáig táplálni fogja?
Azt szeretné ha azonnal leválasztanák anyjától, és elvágnák a köldökzsinórt, vagy azt, hogy amíg abban látszik az élet, addig hagyják hogy használja?
Saját kis rácsos gurigában szeretné töleteni az idejét, vagy anyukáján?
Olyan emberek közé szeretne vajon születni, akikkel majd az életét éli, akiknek 9 hónapon át a hagnját hallotta, vagy idegen, gumikesztyűs, zöldruhás emberek közé?
Egy meghitt otthonos környezetbe, vagy egy reflektorokkal bevilágított zöld, vísszhangzó környezetbe.
Hirtelen ennyi jut eszembe...
Szerintem a bábai model által kialakított születési protokoll nem csak anya, nem csak baba, hanem családbarát is. Semmi kivetni valót nem találok abban, ha a testvérnek lehetősége van a vajúdási, szülési időszak alatt az édesanyja mellett lenni. Nem fogja trauma érni, nem fog(ha kislány) félni a szüléstől, nem fog (ha fiú) undorodni a nőktől. Két és fél éves fiam, számára is biztosítva volt ez a lehetőség, anyukám jött be, vagy ment ki vele igénye szerint. Olivérnek megvan a maga szüléstörténete kisöccse születéséről. Megható, nem számítottam rá. Nagyon lelkesen beszél róla, pedig nem sokat voltak benn, de amikor kibújt a kistesó azonnal. És minden anyának kívánom, hogy lássa gyermeke szemében azt a csillogást a kistestvére láttan, amit én láthattam. Sokan voltunk akkor és ott egy szobában? Számomra pont elegen. Nekem könnyebb volt elviselnem hogy ismerősök között tényleg felvállalva magamat adhattam életet gyermekemnek. Magabiztosságot és biztonságot adott. Nem szeretem, sőt természet ellenesnek tartom ha idegen férfiak, akár vizsgálat céljából belémnyúlnak, szemlélnek, és megmondják mikor milyen pózban szüljek... Nekem valahogy egészségesebb, emberibb a családi kör, a szülő anya által megválasztott emberek közege ezekben az  órákban. Korházban zavarja az orvost a nagyobb gyermek... tehát az hogy az anyát esetleg előresegíti már teljesen mindegy....
Van a születésnek még egy nagyon fontos momentuma a gyermek biztonságban történő világrajövetele után. A lepény megszületése... Ez az a szakasz, amikor már orvosok által is bizonyított, hogy a gyermek tud segíteni az anyukájának, ha elkezd szopizni. Máris nem kell oxitocin innyekció, hisz a szoptatás segíti ezt. Persze ha a gyereket azonnal fel kell öltöztetni(miért is?), akkor ez nem megy... főleg, hogy max fél órát lehet várni a lepényre...

Szóval az otthonszülést választó nők, sokkal több dolgot vesznek figyelembe választásukkor, mint a gyertyák és füstölők lehetőségét... és valahol úgy gondolom, hogy IGENIS, MERT MEGÉRDEMLIK, adják meg a szabad szülés jogát, minden nőnek! Mert egy önmagát a gyermekért fláldozó anya, nem fog tuni stabil hátteret adni a gyermekeinek... az érdekek közösek...

Szívek forradalma

Nem kell egyet érteni, nem kell megérteni, de JOGOT KELL ADNI. Arra, hogy egészséges, döntésképes felnőtt családok eldöntsék, hogy születendő családtagjukat hol szeretnék világrahozni.
Emellett JOGOT kell adni arra is, hogy képzett segítséget kérhessen emellé a folyamat mellé, amit nem kell ugyan levezetni, mert egy természetes és megállíthatatlanul lezajló folyamat. Szükség lehet azonban a kísérésére, lelik, testi szinten egyaránt.
Ha azt a kíséretet valaki vállalja, ma Magyarországon törvénysértést követ el. Emiatt a családok sem tudnak élni azzal a jogukkal, ami papíron van Nekik.
Lehet e törvényi paragrafust találni arra, hogy Geréb Ági jogsértést követett el? Lehet. Előzetesbe lehet ezért tenni? Igen, meg is tették.
Azt mondani, hogy hálapénzt fogadott el? NEM!
Azt mondani, hogy Ági gondatlanul veszélyeztet bárkit? NEM! Nem tudok még egy olyan szakembert, aki gondosabban informálna egy kismamát arról, mi történik majd vele szülés közben, hogyan viszonyuljon magához, a babához születés alatt, és után. Nem találkoztam olyan orvossal, aki lelki támasza is lett volna egy kismamának a várandósság alatt, előtt, után.(és itt is nyomatékostom, hogy lehet hogy van, de még nem találkoztam vele)
Számomra mindezekre szükség van ahhoz, hogy biztonságban, önbizalommal álljak a szüléshet. Ehhez persze jogom van, de ha élek vele, bajba sodrom a segítőmet, akinek kimondhatatlanul sokat köszönhetek. Ezzel a kettős érzéssel nem vagyok egyedül. Szeretnénk élni a törvények által adott jogunkkal.
Nem kell hogy mindenki bizalmat szavazzon ugyanannak az orvosnak. Én sem tudnám megtenni affelé az orvos felé, akivel nagyfiamat szültem, de még csak be sem pereltem, eszembe sem jutott, és rossz hírét sem keltem. Ha más bízik benne, és biztonságban érzi magát mellette, akkor mellette fog a legkisebb komplikációval szülni.
Én Ágiban, és az Őt körülvevőkben bízom. Sokan mondják erre azt, hogy őrült vagyok. És egy gyerekgyilkosra bíznám magamat, és a családomat, és erre ne várjam hogy bárki is jogot adjon. Ági gyerekgyikossága hazugság. Voltak veszteséggel zárt szülések a kísérete mellet. Kérdés amúgy, hogy van e olyan szülész, akinél még soha? Persze sok "ha így vagy úgy lett volna" merülhet fel. Olvassuk el a konkrét eseteket, és gondolkozzunk el rajta, hogy mik a válaszok... szerintem felesleges... mert azon sem gondolkozunk el, amikor korházban történi ilyen, mi lett volna otthon, pl oxitocin, epidurál nélkül... Még a saját esetem kapcsán sem gondokozom inkább el rajta. Akkor az volt...

Ági nemzetközileg elismert szakember, akitől elvették a jogot hivatásának gyakorlására. Ha azonban valakinek tényleg hivatása van, és elhivatott, ennek a gyakorlása nem tud egy bírói döntésen múlni. A tudása megmarad, és azok is akik CSAK benne bíznak, ami egy ilyen intimitást igénylő hivatás esetén nem felróható a nőknek..

Megnézhetjük azt a "sok" problémás esetet, de ne felejtsük el, hogy a sikertörténeteket nem mondják be a tvben.  Az nem hír, hogy egy anyuka ma délután 3kor, 12 órás eufórikus vajúdás után otthonában adott életet egészséges kisfiának. A szülést kísérő szakember, X. Y. utána távozott, maga után hagyva a boldog új családot.
Pedig ez történik, az esetek többségében. Fáj amikor nem? IGEN! Törekedni kell, hogy minnél kevesebb ilyen legyen? IGEN! DE akárhol szülünk, a lehetősége annak, hogy valaki sérül, nem csökkenthető nullára, és ennek mértéke első sorban nem a helyszíntől, felszereltségétől függ, az esetek 80%-ban.
Nem szeretnék statisztiákba bonyolodni. Felesleges.
Számomra ez az eset

• megmutatja, hogy az élet mennyire nem törvények közé szorítható...
• megmutatja, hogy milyen hatása van a médiának(nem újdonság)
• megmutatja, mennyi múlik egy egy szóválasztáson
• megmutatja, milyen könnyen ítélünk felszinesen, fél-,vagy elferdített információk alapján
• és végül rámutat arra, hogy fel kell emeljem a hangom, akkor is ha halk, akkois ha nem tökéletes és nem feddhetetlen, akkoris, ha támadni fognak érte, mert ez egy jó és fontos ügy, még akkor is ha kevesen vagyunk...

Egy megszűnt irígység

Ezt képet néztem sokat a szülés altt, fontos élményekhez vezetett.

Egész életemben igyekeztem senkire nem irígykedni, mert ha valamit akarok, akkor tegyek érte, érjem el. Volt ezonban egy nagyon szűk csoportja a társadalomnak, akik közé nagyon szerettem volna tartozni, de elképzelhetetlennek tartotam. Úgy gondoltam, ez egy olyan közeg, amiben nekem nincs helyem, amihez én nem vagyok elég különleges, amihez én nem vagyok elég bátor. Régóta nem foglalkoztam ezzel a vágyammal, méllyen elnyomtam magam, nagyon nagy sikerrel.
Akkor sem vettem észre, hogy az egyik legnagyobb álmom felé haladok, amikor napról napra egyre közelebb voltam hozzá. Eltelt több mint egy hónap ennek az álomnak a megvalósulása óta, és csak most fogalmazódik meg bennem ez az egész.
Hétvégén voltam a Mamami Klubban, és beszélgethettem egy kedves barátnőmmel, aki abba a bizonyos csoportba tartozott, és nagyon meghatott, ahogy mesélte mennyire szurkoltak nekem, hogy tényleg végig tudjam csinálni, mert számára is hihetetlen volt ahogy egyik pillanatról a másikra megállíthatatlanul indultam végre tényleg az én utamon. Ő hat gyermekét szülte intézményen kívül, nagy hatással volt rám a békéje, harmóniáj, kiegyensúlyozottsága, és az az egyensúly, amit megtalált az életében maga, és a családja számára.
... és igen, az előző mondatban megfogalmaztam azt a bizonyos álmot... amit még magam számára sem mertem komolyan kimondani még soha... csak most látom, miután megvalósult... Tivadar megszületése még mindig nagyon mélyen hat rám, folyamatosan, változatlanul. Intézményen kívül... és nem érzem magam különlegebbnek, bátrabbnak mint eddig. Leginkább azt érzem, hogy végre egyszer megtettem, amit tennem kellet, nem hátráltam meg, kitartottam, és meg lett az eredménye, ami az összes áldozatot, harcot, kihívást megérte, amit követelt.
Különleges élmény akkor észrevenni egy elfolytott érzést, amikor feloldódott.... kiváncsi vagyok mit rejtegetek még magam elől....