Egy gondolat, ami megragadott

Forrás

Tegnap este unottan válogattam a tv semmit mondó csatornái között, és fogalmam sincs melyik ritkán emlegetett csatornán ragadtam le. A téma emberi faj, és a monogámizmus kapcsolatát vizsgálta.
A műsor gondolatmenetének első pillére az volt, hogy a faj fennmaradásának feltétele volt a közös gyerek nevelés, mert az anya nem tudta egyik kezében tartani a gyermekét, másikkal pedig hatékonyan megvédeni magukat(eszközökkel) a felegyenesedés után, mert ugye addig a hátán vitte a gyermeket. (Bevallom itt elakadtam, mert ha négykézláb volt, akkor meg járt a kezén, szóval azért nem volt eszköz a kezében, de ettől a gondolatomtól tekintsünk el, mert ha belemennénk, borulna minden további gondolat:))
Közös érdekké vált a közös utód gondozás.
A többnejűség nem volt kifizetődő a hímnek, mert nem tudott annyi tápanyagot biztosítani.

Forrás

Maradt azonban egy örök feszültség.... "hű legyek, vagy szórjam a magjaimat minél több felé, amivel viszont nem tarthatom a kezemben utódaim sorsát..."
Többször megfogalmaztam már magamban, hogy az egyed, és faja érdekei gyakran ellentétesek egymással... Főleg, ha a társadalom elvárásait is szem előtt szeretnénk tartani...
Minden nő hűséges férfit képzel maga mellé, és a férfiak is vágynak szerető társra... mégis milyen sok a megcsalás, bármelyik fél részéről napjainkba...
Kiemelnék két gondolatot:
1. A kapcsolatok általában a 4 év környékén szoktak mély pontra kerülni, és ennek az a magyarázata, hogy az utód 4 éves korban éri el azt a szintet, amikor már a közösségbe kerülhet, és "bárki" vigyázhat rá...

2. A házasság olyan mint a kenyér: akkor jó, ha minden nap friss

Amikor első fiacskánkat vártuk, több helyről hallgattam a féltő gondolatokat:

1. Gergő nem az a család apa fajta, sosem emlegette fiatalon, hogy gyereket szeretne....(Drága uram eleve nem az az álmodozós fajta, meg magáról dumálós fajta, sok okos ezt is tudhatta volna...)
2. Mi lesz így a kapcsolatunkkal, egy gyerek sok változást hoz ám, tudod ugye?(kérdezték ezt olyanok, akiknek se párjuk se gyerekük)

Általában annyit mondtam, hogy bízom magunkban annyira, hogy megoldjuk, és a javunkra fordítjuk ezt a helyzetet.
De mit gondoltam valójában?
Szerintem egy kapcsolat folyamatos változások mellett maradhat csak érdekes, különleges és varázslatos. Minden kapcsolatban van egy pont, amikor vagy nem tud tovább fejlődni, és elkezd vissza fejlődni, vagy ha tudna sem engedik, mert félnek a változástól... a probléma az, hogy a kapcsolat sorsa szempontjából mindegy, hogy miért nem fejlődik tovább... Stagnálni nem lehet... vagy fel, vagy le....
Ne vállaljunk azért gyereket, hogy helyrehozzunk egy megromlott kapcsolatot, nem erről van szó.... De egy párkapcsolat célja, az utód nemzés, gondozás... már faji szinten nézve... és az ösztöneink azért működnek... vágyunk erre... Kimondva, kimondatlanul... sokakat látok szenvedni ennek a vágynak a kielégületlensége miat...

A mi kapcsolatunkat bearanyozta minkét gyermekünk érkezése. Sok újat, és közös feladatokat adott, ami még összetartóbbá tett minket...
Naponta adok hálát azért, hogy a férjem még mindig nőként tekint rám, értékel, és én is értékelni tudom őt...

Egy megszűnt irígység

Ezt képet néztem sokat a szülés altt, fontos élményekhez vezetett.

Egész életemben igyekeztem senkire nem irígykedni, mert ha valamit akarok, akkor tegyek érte, érjem el. Volt ezonban egy nagyon szűk csoportja a társadalomnak, akik közé nagyon szerettem volna tartozni, de elképzelhetetlennek tartotam. Úgy gondoltam, ez egy olyan közeg, amiben nekem nincs helyem, amihez én nem vagyok elég különleges, amihez én nem vagyok elég bátor. Régóta nem foglalkoztam ezzel a vágyammal, méllyen elnyomtam magam, nagyon nagy sikerrel.
Akkor sem vettem észre, hogy az egyik legnagyobb álmom felé haladok, amikor napról napra egyre közelebb voltam hozzá. Eltelt több mint egy hónap ennek az álomnak a megvalósulása óta, és csak most fogalmazódik meg bennem ez az egész.
Hétvégén voltam a Mamami Klubban, és beszélgethettem egy kedves barátnőmmel, aki abba a bizonyos csoportba tartozott, és nagyon meghatott, ahogy mesélte mennyire szurkoltak nekem, hogy tényleg végig tudjam csinálni, mert számára is hihetetlen volt ahogy egyik pillanatról a másikra megállíthatatlanul indultam végre tényleg az én utamon. Ő hat gyermekét szülte intézményen kívül, nagy hatással volt rám a békéje, harmóniáj, kiegyensúlyozottsága, és az az egyensúly, amit megtalált az életében maga, és a családja számára.
... és igen, az előző mondatban megfogalmaztam azt a bizonyos álmot... amit még magam számára sem mertem komolyan kimondani még soha... csak most látom, miután megvalósult... Tivadar megszületése még mindig nagyon mélyen hat rám, folyamatosan, változatlanul. Intézményen kívül... és nem érzem magam különlegebbnek, bátrabbnak mint eddig. Leginkább azt érzem, hogy végre egyszer megtettem, amit tennem kellet, nem hátráltam meg, kitartottam, és meg lett az eredménye, ami az összes áldozatot, harcot, kihívást megérte, amit követelt.
Különleges élmény akkor észrevenni egy elfolytott érzést, amikor feloldódott.... kiváncsi vagyok mit rejtegetek még magam elől....