A következő címkéjű bejegyzések mutatása: otthon rend. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: otthon rend. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 3., szerda

Fly Lady második nekifutás

Szerintem nagyjából pont egy éve kezdtünk neki egyik barátnőmmel ennek a programnak. Sikeres volt, sokáig csillogott villogott is minden a házban, aztán a baba várás borította dolgokat... kidőltem a csatasorból az első 12. hétben, utána meg már reménytelen szélmalomharcnak tűnt újra rendszeresen seprűt ragadni. Ennek ellenére az egész várandósság a rendmánia jegyében telt, de határozottan görcsösen.
Most úgy érzem, képes lennék lazábban, de következetesen újra szembeszegülni a kosz, és káosz hőseivel, és megnyerni a küzdelmet.
November elseje tökéletes kezdőnapnak bizonyult.
  1. Hétfői napra esett
  2. A 30 napos bevezető programnak decembere elején lesz vége, és így esélyes, hogy karácsonyra megkímélem magam jó adag stressztől
  3. November határozottan semmilyen hónap... legalább feldobom most valamivel
Az előző nekifutásom sem múlt el nyomtalanul. A falon őrizte emlékét egy mágneses naptár, amit május óta nem cseréltem le, de tegnap este igen, és újra ott jár időben, ahol mi.
A benticipőt lelkesen viselem azóta is, így a 32 napos bevezető második napjának felét, már ki is pipálhattam.
A mosogató csillog... tervek szerint, ez így lesz minden este.
Reggel este arc mosás... ez tűnik most a leglehetetlenebb küldetésnek... no nem az, hogy vízzel sitty-sutty összevizezem az arcomat, hanem a lemosó, tonik, hidratáló hármasa... mert nagyon ráférne az arcomra... és mert megérdemlem, vagyis megérdemeljük...
Remélem hosszabb távon fogok kitartani mint legutóbb, többek között nem szeretnék babát várni mostanság, így ez az ürügy talán elmarad, és nem szakítja félbe az életemet takarítás terén.
Egy szó mint száz, újra belevetem egy új, élet minőség javító szokás kialakításába, aminek alappilléreti magyarul ezen az oldalon találjátok meg, ha elmélyülnétek Ti is a témában.

2010. július 21., szerda

Kész tervek!!

Tegnap elkészítettük a szoba új berendezésésnek összes fontos nézetét! Persze nem lakberendezői precizitással, vagy díszítetteséggel, de én azért büszke vagyok rá, és arra gondoltam megosztom Veletek. Mert nem tűntem ám el, csak elég sokfelé vagyok mostanában testben és lélekben egyaránt. Pár hét, és nem leszek megint pocakos egy darabig. Igyekszem kiélvezni a dolgot... bár azért ez elég komoly kihívás mostmár. Most azonban nem erről szeretnék beszélni, hanem ényle eldicsekszem, milyen fantasztikus új szobánk lesz, amint megérkeznek a bútoraink!

A szoba közepén lenne a mi ágyünk helye, amit még nem találtun ki pontosan hol is legyen:D de 10cm ide vagy oda... igazán nem számít. Egyébként kanapévá összecsukható darabról van szó, csak hogy talán elképzelhetőbb legyen:)
Kiságy-pelenkázó oldalról, szürkével pedig a varrósasztalom
Ugyan az, csak az átalakított állapotában van a kiságy
A legbonyibb kép:D Olivér ágykomplexumával: dobozokból, polcokból összállított lépcső, galériás ágy, és szekrény, ami mellett marad egy kis hely, talán később bepolcoztatom... még gondokodom.
A másik sarokban pedig a komód, amin a tévé is fog csücsülni, de hogy minek....



Olivér ágya oldalról, így talán érthetőbb egy kicsit


Kényesebb bútordarabok kirészletezése, az asztalosnak:D

2010. június 16., szerda

Alakulunk

Nő a pocakom, közeledik az időpont, amikor négy embernek kell élet és alvóhelyet biztosítanunk pici lakásunkban. Hosszú folyamat volt bennem mire ez egy belátható feladattá vált.
Első stádium a pánik volt, és az hogy ez lehetetlen. Nem sok időt szoktam magamnak hagyni erre a részre, mert nem vezet sehova, másrészt meg nincs lehetetlen, csak tehetetlen.
Második stádiumban a ki fog alakulni gondolat uralkodott el rajtam, de ahogy telt az idő, be kellett lássam, hogy ennél többet kell tegyek a dologért.
Harmadik stádium a kezembe veszem az ügyet, de pánikba esek címet viselhetné. Körülnézek a neten, nem találok semmit, aztán mégis, de egek mennyibe kerül, és hova tesszük, és akkor mi hogy lesz, és ez nekem beláthatatlan, feladom.
Negyedik stádiumban ezen is átlépve felismerem, hogy a barátaink asztalosak. Hogy egy sereg dolog van a lakásban, amire semmi szükség. Egyre több dolog kezd bíztatóan alakulni. Találkozunk valakivel, aki épp most akar kuncsafkört bővíteni gipszkartonozást is vállal, és szivesen kijönnek méltányos áron Bicskére, és a plus 4 négyzetméterünk egy délután alatt kialakulhat.
Ötödik stádiumban konkrét terveket szövögetek. Rajzok, rendeléseket adok le, és felmérem mit kell előkészíteni a lakásban ahhoz, ha a bútorok megjönnek szinte észrevétlenül foglalhassák el helyüket, viták, konfliktusok és pánik nélkül(hihi).
Hatodik stádium a megvalósításé, és már itt tartunk. Az egyik nagyszekrény kikerült a lakásból, egy polc is, aminek hugomék nagyon örültek. Könyveket, ruhákat átválogattuk, anyagaimat rendbetettem, és az ütemterv alappilléreit megosztottam urammal, és lassacskán adagolom is a pontosabb infókat, ahogy közeledik egy egy konkrét feladat. Jól haladunk.
Terveimben volt még sok sok kérdőjel, opció a kezdet kezdetén, de hát rugalmasnak kell lenni. Nyitott vagyok minden infóra, és lehetőségre, amik jönnek is szépszámmal. Legutóbbi ilyen meglepetés egy üvegajtós kis szekrény volt, amit nagybátyáméktól hozott apukám vasárnap. Beleszerettünk, bár még nem tudtuk hova rakjuk. Kértem két napot Gergőtől, hogy opciókkal álljak elő, amiből aztán választhatunk.  Minden lehetséges jövőbeli bútorelrendezést figyelembe véve megtaláltuk a megfelelő falfelületet. Eldöntöttük mi kerül bele, örömmel használtuk ki máris fejben a felszabaduló helyet, és ma nekiálltunk, és be is fejeztük. Szerintem remek lett. Közben pár ötelt még felmerült, volt amit elvettünk, volt amit megvalósítottunk, és az eredmény az magáért beszél szerintem.
Egy nagyobb lélegzet vételű ütem vár még ránk mielőtt megérkeznének a bútorok, meg egy ideális világban még a gipszkartonozás is megtörténik előtte, de azért még tennem kellene. Letisztul az új berendezés, mindenkinek kialakul a saját kis területe, és rólam meg kerül le szép lassan a nyomasztó teher. A végén még jobb lesz az új helyzet, mint az eddigi:).

2009. október 7., szerda

V, v v?

Érdekes címet adtam számomra érdekes gondolataimnak:D
Hiányoznak a bogjaim. DE komoly harcot vív bennem a valós és a virtuális világ. Mert...A Virtuális vilában rengeteg baráttal osztom meg mindazt, ami bennem van. Élvezem a gépelést, és olyan életérzést biztosít, amit szeretek... Ami mégis némi nehézség, hogy ha már bejegyzést írok, szeretek mellé képet tenni, szeretem rendesen megszerkeszteni, és ettől a dolog máris sokkal több időt vesz el az életemből, mint amennyit reálisan szánhatnék rá. Beszippant ez a hatalas, végtelen világ, térülök fordulok, olvasok, keresek, írogatok, játszom, csevegek, twitter, facebook...soroljam? Órák is el tudnak telni...
3 napig nem volt gépem... elromlott a töltőm... némileg ideges is voltam... de be kell látnom, kellett az a csönd amit ez biztosított... Meg kellett tanulnom élvezni a Valós világot... És sikerült is... Elkezdtem VALÓDI naplót írni, mert én nagyon szeretek kézzel írni. Imádom a tollakat, füzeteket, és most elkezdtem megtölteni, kihaszánlni őket. Talán régimódi leveleket is kéne írjak néha, és igazi meglepetést szerezhetnék vele sok sok barátomnak... nem is rossz ötlet:D
Szóval komoly mérlegre tettem a VALÓS vagy VITUÁLIS kérdést... és úgy döntöttem igyekszem egyensúlyt tartani. (naná hogy ez már ma megbukott, amikor megjött a töltőm... ) Szükségem van Rátok, a gonosz beszólásokra, a bírálatra is, de azért mégis inkább a szerető, visszaváró szavak azok, amik megérik a sok sok itt töltött időt. Kapcsolatok, amik szépen lassan akár a valós világba is átkúszhatnak, új gondolatok, tapasztalatok. Adott esetben éppen magamról. Emelett viszon a napi felatlistámon mindent ki kell pipálni, aminek utolsó eleme minden nap, az időben való lefekvés... belel fogom tenni a "Fejedben lévő poszotok legalább egyikének megírása" pontot is, mert megérdemlem:D. De az utosó előtti feladat mégis az lesz minden nap, hogy a kézzel írott naplómmal és magammal leülök pár mondat erejéig, mert azt is megérdemelm:D
Önmagam, Férjecském, Gyermekünk, Családunk, Háztartásunk, Munkán... ezek mindegyikének hely kell az életemben, és élveznem is kell minden percet, amit megélek... úgyhogy van még mit fejlődnöm... pl úgy tenni a dolgomat, hogy nincs bűntudatom, hogy éppen mi más kellene csinálni.
Szóval feladatlistára fel, és pipáljunk, este pedig veregessük meg saját vállunkat, akár Virtiálisan, akár Valóságosan. Kinek hogy tetszik.

2009. október 6., kedd

Nehéz

Nehéz lesz újra klaviatúrát ragadni, és visszatérni szeretett blogjaimhoz, nem is hittem volna hogy ennyire. Szeptember eleje óta készülök, és tessék. Eltelt egy hónap...
Pedig lenne mit írni, bár nyilván ahogy eddig, még mindig nem érdekelne mindenki, bár bízom benne, hogy azért akad majd olvasóm. Meg magamnak is tartozom annyival, hogy időt szánok gondolataim összegerebjézgetésére, és szembenézek mindazzal, ami a fejemben jár, és ha igazán rendes csajszi akarok lenni magammal, akkor még kezdek is ezekkel a tapasztalatokkal valamit.
Házunk, és lelkem rendje egyaránt alakul, és hogy ebben mi segített, majd egy hamarosan jövő postban osztom meg Veletek. Fiacskám nő, étkezési szokásaink változatlanok, és élvezzük mindazt, ami ezzel együttjár. Most már szeretjük az ércelődőket, együtt nevetünk velük. Szertjük az ismételten feltett kérdéseket, mert újra végiggondoljuk a saját miértjeinket.
Elszaladta egy nyár, és talán már a tavasz is blogolás nélkül, de most reszkess blogvilág, mert ha NEHÉZ is lesz, de én visszajövök, és adni szeretnék valamit ennek az internetes médiavilágnak, aholnnan hiszem hogy hiányzik egy kis Szildásság:D.
(olvastam ám mindenkit attól hogy nem írtam:D, és ezután is fogom olvasni kedves blogjaimat, és keresem az újabb értékeket a világhálón)

2009. január 18., vasárnap

Lelkem rendje 5.rész: Ruhaügy

A ruha, ha épp öltözködni kell, főleg egy nő esetében mindig kevés. De amikor mosni, teregetni, a szennyest tárolni, valahogy mindig rengetegnek tűnik. Így zajlott ez egészen idáig mifelénk is, megspékelve azzal, hogy a falak 2 hónapja penészedésnek indultak, így már nem csak a kellemetlen helyhiány miatt kellett más megoldást találni a teregetésnek. Ezzel párhuzamosan sokalltam be a szennyes tartó folyamatos túlcsordulásától.
Egy hete kezdtem el a szennyes kupac felszámolását. Mosok én gyakran, azaz mosnék, ha lenne utána hova teregetni. Viszont, amíg az előző adag nem száraz, addig ugye esély sincs a következő adagra. De most aztán kibabráltam az eddig több pontos is hiába rendszerrel.
1. lépés: a szennyest szelektáltan gyűjtjük: színes, fehér, fekete, drapp. Mindegyiknek varrtam külön külön egy zsákot, megjelölve hogy mit kell beledobni, nehogy belekeveredjünk.
2. lépés: ezek kiköltöznek a fürőszobába, amihez az Ikeában vettünk szép fogasokat, amiket drága uram fel is szerelt.
3. lépés: a teregetés is a fürdőbe költözik, fregolira, amit szintén az Ikeában vettünk. Ezzel a világmegváltó ötlettel Marcsibarátnőm állt elő, amiért nagyon hálás vagyok. Ez is felekerült a helyére a mai nap folyamán, a fogasokkal együtt.
Az új tartók, a megfelelő színű szélekkel.
Teregetés előtte
Teregetés utána

És végül egy kis előzetes, a folyamatosan fejlődő, de még nem készen lévő varrókuckómról:


2009. január 8., csütörtök

Lelkem rendje 4.rész: Függönyök

Régóta tartozom ezzel a bejegyzéssel, de függönyt fotózni nem is olyan könnyű...
A készítés kisfiam folyamatos támogatásával történt.
A felszerelésben férjecském is kivette a részét. Ami a legérdekesebb tapasztalat volt, hogy csigát venni drágább, mint egész felhúzószerkezetestől megvenni a gyékényt, vagy mi a fene volt eredetileg. Most van 4db 60cm széles nem tudom milyen hosszú gyékénylapunk.... majd lesz vele valami. No de akkor a fotók, amik jó rég óta váratnak magukra.


2008. december 20., szombat

A Nagyok

Készülünk persze mi is a karácsonyra, bár ez a blogomon nem látszik. Talán az látszik csak, hogy nem írok. Pedig annyi de annyi remej esemény zajlik házunk táján, hogy holnapig írhatnám.
Egészen a mai napig zajlott A Nagy karácsonyi tervezgetés. Listák, tervek, időbeosztás. Ma kezdődött a megvalósítás. Első pontja A Nagy bevásárlás, A Nagy lista alapján. Biopiac, Herbaház, Cora, Obi. Közben pedig lakásnézés, de az egy más lapra tartozik. 70%ban élelmiszereket vettünk, nem csak az ünnepekre. Kb márciusig elég lesz:). 20%ban izzókat, ami Kedvesem legájabb hobbia. Kis lakásunk üsszes izzója energiatakarékos. Nem kis válogatások után. Új karácsonyizzókat az én kérésemre vettünk, amik uram bánatára nem ledesek, viszont hatod annyiba kerültek. A maragék 10% ez, az amaz:) elfelejtettem....
Holnap megkezdődik A Nagy takarítás... együtt haladni is fogunk vele, és szerintem nem is lesz okyan rémes.... Még ma este elkezdődik A Nagy főzés. Előkészítem az algászlébe a tésztát, a kandírozott narancshéjat, és a kekszsütit. A Nagy menü ma hajnalban állt össze, mikoris 6kor már nem tudtam tovább próbálkozni az alvással, ami addig se ment. 3. éjszaka telt így.... mindegy. Kicsit kezdek izgulni, hogy mennni fog e minden a tervek medrében... de ez már nem is lep meg, mert A Nagyok sorában és vagyok A Nagy izguló:).

2008. november 24., hétfő

Lelkem rendje 3.rész: IKEAsztal

Elkészült az irodám, íme a kép:D Az asztal is és minden rajta levő tároló (kivéve a Honfis bögre) az Ikeából való. Na meg másokat is vettem, de azok másik mesébe tartoznak.

2008. október 18., szombat

Van hely! Bőveln elférsz!

Átrendeztük a lakásunkat, pontosabban a férjecském az instrukcióim alapján, mert engem egy gonosz bölcsességfog két vállra fektetett. De az utóbbit inkább hagyjuk.
Mivel újabban a földön alszunk, mert kihúzható kanapé már nem alkalmas mindennapi alvásra. Kitettük hát a nappaliba, mert így egy- egy éjszak szeretettel fogadja kedves vendégeinket, mert azért egészen ki még nem selejtezzük. Mivel az én asztali gépem egy ideje már használaton kívül volt a szupi laptopom miatt, így azt felajánlottuk anyuméknak, akik szeretettel fogadták. Az asztala bekerült a kisszobába, és rákerült a varrógépem. Gergőm asztala is bekerült, a tévé mellett vert tanyát. Így együtt dolgozhatunk, középen meg játszhat a szőnyegén a kicsi fiunk. Fél szemét mindkét szülője rajtatarthatja. Persze képekkel is jövök majd, csak arra ma már végképp nem volt erőm, most meg már fény nincs hozzá(erőm sem jött vissza még:() Most vissza ís bújok az ágyikmómba, és nem gondolog arra, hogy éhes vagyok mert alig ettem egész nap (nem fér be a számba egy morzsányi falat sem az összeszárt fogsorok között...). Holnap remélem nyitható szájjal jelentkezem...és fotók is jönnek.

2008. szeptember 28., vasárnap

Lelkem rendje 1.rész

Nagy előrelépés történ lakáskánk rendjét illetően. Felkerül a magospolc a helyére, és már a legtöbb rávaló is rajta van. Természetesen képeket is csináltunk., és most nem a bejegyzés végére teszem fel őket, hanem itt az elején prezentáció kedvéért, és utána némi magyarázatot fűzök a netán érthetetlen apró részletekhez.Magyarázat:
  1. A polcok úgy lettek kitalálva, hogy már az előre tervezett(leggyakoribb) típusú befőttesüvegek ráférjenek, és mögé lehessen rejteni a tartalékot az adott magból.
  2. Egyes polcokon eltérő típusú élelmiszerek találhatók, amiket a könnyű megkülönböztetés érdekében külön színű címkékkel is jelöltünk.
  3. Cimkeszínek:
  4. zöld- gabonafélék- mert azok egyben fűfélék is.
  5. sárga- olajos magvak- mert a régi ma már tiltott étolaj sárga emlékeket hagyott bennem elég mélyen
  6. barna-hüvelyesek-mert ilyen volt:D még
  7. kék-fűszerek-a fenti érv itt is megállja a helyét
  8. piros- aszalványok- mert a gyümölcsök gyümölcse nálam az alma, és az klasszikusan piros
  9. Az alácímkézésnek is fontos szerepe van, a szép színes látványon kívül: minden vissza tud/fog kerülni a helyére, és látszik, hogy miből kell utánpótlás. Gergőm már meg is írta ez alapján a holnapi bevásárló listát.
  10. A befőttesüvegenikre kicsit visszatérek. Mindet, ami eddig van a polcon, itthon a padáson szedtük össze. Előszőr valami csinos üvegeket akartam venni. Egy vagyon lett volna. Més az sem lett volna jelentéktelen öszeg, ha ilyen üvegeket akarok venni ilyen nagy pédányszámban:D. Mostmár csak pár darabot kell pótolni a teljes készelthez. Javaslom mindenkinek. Szerintem mutatós, és éke a szobánkank a szíens magokkal. Tervem volt még, hogy üvegfeséssel csinálom az üvegekre hogy miben mi van. Hatalmas melónak néztem volna elébe, és megszűntettem volna ezt a csodás, temészetes látványt. Nekem nagyon tetszik.
Sajnos még nincs minden üveg tele. Nincs elég üveg. És a nagy -mennyiségű gabonáinknak megvan a szélesebb polc, de a tartóedényeket még be kell szerezni hozzá. Fontos hogy fedeles legyen, különben a moly belefészkeli magát. Polcrendszerünk legfelső polcán látható az italutánpótlásunk. Nem iszunk. Lassan ivót nyithatnánk, annyi finom minőségi borunk van. De talán nagyobb ünnepekkor egy egy koccintásra előkerül majd, meg a vendégeinket meg szoktuk kínálni.
Most ennyit, azátn ha kész van, és pótoltuk a hiányos üvegeket, akkor újabb fotókkal jövök.

Köszönet a polcért anyáknak, amit 2. házassági évfordulónkra kaptunk Tőlük.

Következő epizód előzeteséből:
Kisfiam alábélelt játszóterét kell kialakítani, ahol legújabb mászási technikáit kedvére gyakorlohatja.

Sobre a Felicidade

About This Blog

Szilda életmódalakulása 2008 © Blog Design 'Felicidade' por EMPORIUM DIGITAL 2008

Back to TOP