A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Waldorf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Waldorf. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. január 4., vasárnap

Az elmúlt napok (Karácsonyi ajándék mustra I.-legszínesebb)

Tavaly írtam utoljára, így azzal kezdem, hogy mindenkinek NAGYON BOLDOG új évet kívánok!
A szilveszter éjjel remekül telt, és remélem kedves vendégeink is így gondolják. Az asztalra került hot-dog, kétféle házi narancslikőr, pizzás/gabonakolbászos kiflik, leveles tésztás finomságok, de nem is ez a lényeg. Remek jót beszélgettünk, és még egy kártyapartira is telt az időnkből. Itt is köszönet a társaságukért!
Egy-két nap itthoni ejtőzés után, kocsiba ültünk péntek estefele, és útnak indultunk Dunaszegre, unokatesómékhoz, ahol 2csöndes, pihentető napot töltöttünk. Holnap kezdődnek a megszokott hétköznapok, de valahogy most kicsit lelkesebben indulok a hétfőnek mint 2 héttel ezelőtt, vagy 3, nem is tudom, szóval tavaly...:D. Míg az ünnepek teltek, az én kezem nem pihent, élveztem, hogy Apa is tud egy kicsit a gyermekkel foglalkozni, én meg addig alkothatom a régóta tervezett darabjaimat. Most a kötést részesítem előnyben, mert az én drága uramtól egy mesés kötőtűkészletet kaptam karácsonyra.
Amik ezeknek, vagy másik tűknek a segítségével készültek: újabb pelenka külső, egy garnitúra babaruha legújabb walorfbabámra, aki azóta megérkezett kis gazdájához Dunaszegre. Az Eszter nevet kapta.
Végül lássunk egy-egy képet az új pelenkakülsőről(amiből a fotón, így hogy nem a gyermekemen van még csak egy fekete folt látszik:(), és a lassacskán készült, de ma már végre viselt zoknimról.

2008. december 29., hétfő

A szívem is benne

Unokatestvéreim gyermekeinek babát készítettem. Négyből három ma készült el, holnap utaznak Pécsre. Szépek lettek, és beléjük szerettem, de talán ez normális. Minden öltésben benne vagyok, és csak remélni tudom, hogy tetszeni fog az új gazdiknak. Összeszorult szívvel adtam oda anyuméknak, akik utaztatni fogják Őket. Fotót persze készítettem róluk, és a blogomon a helyük.
Csoportkép a trióról
Nagymanók
Portré, a két és fél éves Marcinak küldött manóról
Portré, a másfél éves Julika ajándékáról
A 3 hónapos Botond 20cmeres manója

Sobre a Felicidade

About This Blog

Szilda életmódalakulása 2008 © Blog Design 'Felicidade' por EMPORIUM DIGITAL 2008

Back to TOP