2009. szeptember 17., csütörtök
2009. augusztus 28., péntek
Mit kéne tudnunk élelmiszereinkről hogy ne együk meg?
Meggyőződésem, hogy nincs ilyen információ. Mert persze arzént senki nem enne, ha tudná, hogy épp arzént eszik, és ez így is van rendjén, bár lássuk be az arzén nem nevezhető élelmiszernek... úgyhogy térjünk tényleg a tárgyra.
Manapság annyit hallunk arról, mit mikor hogyan, honnan, miből, miért együnk. De vajon tényleg tudjuk hasznosítani ezeket az információkat? Vagy mindezek csak arra jók, hogy egy enyhe félelem keletkezzen bennünk, és azokat a dolgokat emeljük le a polcról a hipermarketekben, amik az egészséges mivoltjukat elhitetik velünk valamilyen módon. Ezeket a módokat mindannyian ismerjük, és a szívünk, vagy inkább az eszünk mélyén tudjuk is, hogy már annak is örülhetünk, ha 10%-a igaz.
Mondják egyes élelmiszer ipari termékekről, hogy rákos megbetegedések kockázatát növeli, szív és érrendszeri panaszokat okozhat, cukorbetegség kialakulását elősegíti. Kezdik rebesgetni, hogy a gyerekek mentális fejlődősére is hatással van*, és a viselkedésüket is befolyásolja....
Egészségkedvelő pillanatainkban megfogadjuk, hogy mostantól figyelünk, majd a következő bevásárlás első 10 percében feladjuk a kísérletet is, mert túl sok a tilalom, túl sok a kérdés, túl sok az ismeretlen. Rémisztőbb a gondolat, hogy innentől már semmit nem ehetek majd, mint az, hogy ártani fog az, amit megeszem. Rengeteget kellene tanulni, foglalkozni ezzel a dologgal. Kapcsolatok kiépítése, alapanyagok beszerzése, újra főzni tanulni, új ízeket megszeretni, tűrni a környezet ércelődősét, amikor gúnyos megjegyzéseket tesznek arra az ebédre, amit nagy kínnal reggel összeállítottál, és magad is félsz attól, hogy képes leszel e megenni, jól laksz e, és fogalmad sincs arról, meddig fogsz tudni emellett kitartani, beválik e, és ha bármi ok miatt lazítasz a szabályokon, ugyanazok az intrikák fognak nekipattani a fejednek, amiket akkor kaptál amikor az első fura ebédeddel beállítottál. És ezt látjuk előre, ezért létrejönnek bennünk azok a kicsit faramuci érvek, hogy dédanyáink is ezt ették mégis 90 évig éltek, ha nekik jó volt nekem is az lesz, és ez egy a rengeteg egy pillanat alatt megbukó butaságok palettáján, amikkel szembesültem másfél éves vegánságom alatt. A legnehezebb mai napig az, hogy kilógok egy közösségből, ahova egyébként én tartozónak érzem magam, és ez nem más mint a családom. Nehéz még az, hogy vannak egészségügyi problémák a családban, 8 éve gyűlő orvosi leletek, gyógyszerek, amik a betegséget gyógyítják, a mellékhatást csökkentik, a vasat pótolják. Elhízás, szívritmuszavar, túlérzékenység, türelmetlenség, állandó feszültség, enyhe agresszió. Vannak rémisztőbb, és kevésbé rémisztő jelek arra, hogy másnak sem ártana hasonló változás.
Nagyon sokféle információ megszerzése után döntöttünk úgy, ahogy döntöttünk, és napról napra bővítjük ezeket, mert még mindig vannak kérdések amiket feltesznek, és nem tudom pontosan még magamban sem a választ, annyira meg végképp nem, hogy röviden, összefoglalva adjam tovább az érdeklődőnek, vagy épp vizsgáztatónak. Mai napig nem értek a fehérjékhez, aminosavakhoz. Azt viszont látom, hogy mennyi de mennyi látványos, vagy épp rejtett változást hozott az életünkben ez a döntés, és tudom hogy ezt a környezetünk is látja. Eleinte volt aki tanácsot kért a saját problémájára, de nem tetszett a válaszom, mert ez kemény dolog. Mert neki nem olyan a férje, mint az enyém, ő nem tudna ilyen áldozatot hozni, ennyi időt belefektetni, hogy pld. kenyeret süssön, nincs pénze malomra, nincs ideje akkor enni, amikor kellene, nem tud lemondani erről vagy arról az alapanyagról. Ilyenkor szétteszem a kezem, mert kompromisszumok léteznek, de áruk is van.
Egész kiskoromtól hallgattam otthon, hogy az egészség az első, és legfontosabb dolog. Most csalódnom kell, mert a gyakorlatban ennek semmi nyomát nem látom. Mert a nem vacsorázás, és a fehér kenyér elhagyása túl kényelmetlen. Kényelmesebb bevenni 5-6 bogyót, mert az orvos azt mondta, nem pedig azt, hogy váltson életmódot. Sőt, némelyik orvos** jól alátámasztja hogy a koleszterin szint táplálkozással nem beállítható, hiszen ő, ennek már minden módját kipróbálta.
Persze a magas vérnyomásról ugyanezt nyilatkozta valaki más, cigarettával a szájában....(tényleg hinnem kéne neki?)
Ha tudnánk, hogy öl a cukor nem tennénk többet a kávéba? Ha tudnánk, hogy a disznó fuzárium gombával fertőzött gabonát evett nem ennénk meg? Ha tudnánk, hogy a fehér kenyér nem jó másra csak arra hogy éhesebb legyen a szervezetünk, és jó sok inzulinnak adjunk feladatot a szervezetünkben, lecserélnénk barnára? Ha tudnánk, hogy a bolt barna kenyeret komlóval vagy kávéval színezik, megsütnénk otthon a kenyeret? Ha tudnánk, hogy a csirke aminek akkora a melle mint egy kisebb pulykának gyakorlatilag hormonmérgezéssel lett akkora amekkora, nem fizetnénk többet a szomszédban kapirgáló kisebb mellű példányért? Felmerül a kérdés: mennyi húst ennénk, ha nekünk kéne felnevelni, leölni az állatot, abban a világban, ahol már sok háziasszonynak a csirke bontása is gondot okoz.
Vagy lehet, hogy ez előbb felsorolt élelmiszerekről mindannyian tudjuk azokat az információkat, amiket előbb leírtam? Csak hát valahol inkább nem gondolunk rájuk akkor, amikor az a finom zsíros pörkölt az asztalra kerül, akkor amikor elolvassuk az akciós feliratot valamelyik prospektus elején.
Nincs pénz, nincs állás, nincs semmi, ami támogatná azt, hogy a biopiacon vásároljunk, akár húst, akár mást, hisz ott egy kiló gabonát sem kapok annyiért, amennyiért a hipermarketben már kenyeret kapok, és jobb inkább tényleg nem feltenni a kérdést, hogy mi van abban a meseszép ropogós kenyérben, ami annnnnnnnyira finom, és friss. És amúgy is a bió az, amit éjjel permeteznek. Hááááát persze, újabb butaság.... Nem fogok most jogszabályokra hivatkozni, sőt semmi ellenérvet nem fogok mondani....mindenki találna maga észérveket ha akarna, és nekem úgysem hinne.
Ha tudnánk a boltjaink polcán lévő termékekről, hogy lassan ölő mérgek megennénk őket? Költői a kérdés, mert nyilván nevezhető az előbbi megfogalmazásom írói túlkapásnak, elvakult fanatizmusnak. Ha azonban én őszintén körülnézek egy bevásárló központ választékában, nagyon óvatos becsléssel mondhatom csak, hogy minimum 80%-ára a termékeknek 10 perces vizsgálat után illik ez a fogalom.
Persze oké én nagyokos, de akkor mit lehet csinálni? Változni kell, ami nehéz, nagggggyon, naggggyon nehéz. Onnan tudom, hogy járom a változás útját, mert pld. a sajtról még mindig nem tudok lemondani, pedig pontosan tudom hogy mekkora károkat okoz.... Gyakran elfáradok a szabályoktól, a főzéstől, a kis választéktól, és elgyengülök. Egyedül nem megy... nem megy, ha kifogásokat keresünk, mert találunk.... Időt kell szánnunk az egészségünkre, ha még megvan, pénzt kell rá szánnunk, és tanulnunk kell enni, és élni. Önfegyelem legnagyobb próbája, és pillanatonként lehet csalódni önmagunkban ha mássá szeretnénk válni, ha tudjunk és szembe merünk nézni azzal hogy rossz irányba haladunk. Lépésenként, kitartással, segítséggel lehetséges.
A kérdés pedig továbbra is marad: Mit kéne tudnunk élelmiszereinkről, hogy ne együk meg őket? Nem elég amit már most tudunk?
*kérdezem én, mi más lehetne, na jó sok más, de azért mégiscsak abból épül annak a gyereknek a szervezetében minden, amit megeszik...
**akivel én találkoztam közelebb volt a 200kg-hoz, mint a 100-hoz, és nem tűnt igazán követendő példának....
Manapság annyit hallunk arról, mit mikor hogyan, honnan, miből, miért együnk. De vajon tényleg tudjuk hasznosítani ezeket az információkat? Vagy mindezek csak arra jók, hogy egy enyhe félelem keletkezzen bennünk, és azokat a dolgokat emeljük le a polcról a hipermarketekben, amik az egészséges mivoltjukat elhitetik velünk valamilyen módon. Ezeket a módokat mindannyian ismerjük, és a szívünk, vagy inkább az eszünk mélyén tudjuk is, hogy már annak is örülhetünk, ha 10%-a igaz.
Mondják egyes élelmiszer ipari termékekről, hogy rákos megbetegedések kockázatát növeli, szív és érrendszeri panaszokat okozhat, cukorbetegség kialakulását elősegíti. Kezdik rebesgetni, hogy a gyerekek mentális fejlődősére is hatással van*, és a viselkedésüket is befolyásolja....
Egészségkedvelő pillanatainkban megfogadjuk, hogy mostantól figyelünk, majd a következő bevásárlás első 10 percében feladjuk a kísérletet is, mert túl sok a tilalom, túl sok a kérdés, túl sok az ismeretlen. Rémisztőbb a gondolat, hogy innentől már semmit nem ehetek majd, mint az, hogy ártani fog az, amit megeszem. Rengeteget kellene tanulni, foglalkozni ezzel a dologgal. Kapcsolatok kiépítése, alapanyagok beszerzése, újra főzni tanulni, új ízeket megszeretni, tűrni a környezet ércelődősét, amikor gúnyos megjegyzéseket tesznek arra az ebédre, amit nagy kínnal reggel összeállítottál, és magad is félsz attól, hogy képes leszel e megenni, jól laksz e, és fogalmad sincs arról, meddig fogsz tudni emellett kitartani, beválik e, és ha bármi ok miatt lazítasz a szabályokon, ugyanazok az intrikák fognak nekipattani a fejednek, amiket akkor kaptál amikor az első fura ebédeddel beállítottál. És ezt látjuk előre, ezért létrejönnek bennünk azok a kicsit faramuci érvek, hogy dédanyáink is ezt ették mégis 90 évig éltek, ha nekik jó volt nekem is az lesz, és ez egy a rengeteg egy pillanat alatt megbukó butaságok palettáján, amikkel szembesültem másfél éves vegánságom alatt. A legnehezebb mai napig az, hogy kilógok egy közösségből, ahova egyébként én tartozónak érzem magam, és ez nem más mint a családom. Nehéz még az, hogy vannak egészségügyi problémák a családban, 8 éve gyűlő orvosi leletek, gyógyszerek, amik a betegséget gyógyítják, a mellékhatást csökkentik, a vasat pótolják. Elhízás, szívritmuszavar, túlérzékenység, türelmetlenség, állandó feszültség, enyhe agresszió. Vannak rémisztőbb, és kevésbé rémisztő jelek arra, hogy másnak sem ártana hasonló változás.
Nagyon sokféle információ megszerzése után döntöttünk úgy, ahogy döntöttünk, és napról napra bővítjük ezeket, mert még mindig vannak kérdések amiket feltesznek, és nem tudom pontosan még magamban sem a választ, annyira meg végképp nem, hogy röviden, összefoglalva adjam tovább az érdeklődőnek, vagy épp vizsgáztatónak. Mai napig nem értek a fehérjékhez, aminosavakhoz. Azt viszont látom, hogy mennyi de mennyi látványos, vagy épp rejtett változást hozott az életünkben ez a döntés, és tudom hogy ezt a környezetünk is látja. Eleinte volt aki tanácsot kért a saját problémájára, de nem tetszett a válaszom, mert ez kemény dolog. Mert neki nem olyan a férje, mint az enyém, ő nem tudna ilyen áldozatot hozni, ennyi időt belefektetni, hogy pld. kenyeret süssön, nincs pénze malomra, nincs ideje akkor enni, amikor kellene, nem tud lemondani erről vagy arról az alapanyagról. Ilyenkor szétteszem a kezem, mert kompromisszumok léteznek, de áruk is van.
Egész kiskoromtól hallgattam otthon, hogy az egészség az első, és legfontosabb dolog. Most csalódnom kell, mert a gyakorlatban ennek semmi nyomát nem látom. Mert a nem vacsorázás, és a fehér kenyér elhagyása túl kényelmetlen. Kényelmesebb bevenni 5-6 bogyót, mert az orvos azt mondta, nem pedig azt, hogy váltson életmódot. Sőt, némelyik orvos** jól alátámasztja hogy a koleszterin szint táplálkozással nem beállítható, hiszen ő, ennek már minden módját kipróbálta.
Persze a magas vérnyomásról ugyanezt nyilatkozta valaki más, cigarettával a szájában....(tényleg hinnem kéne neki?)
Ha tudnánk, hogy öl a cukor nem tennénk többet a kávéba? Ha tudnánk, hogy a disznó fuzárium gombával fertőzött gabonát evett nem ennénk meg? Ha tudnánk, hogy a fehér kenyér nem jó másra csak arra hogy éhesebb legyen a szervezetünk, és jó sok inzulinnak adjunk feladatot a szervezetünkben, lecserélnénk barnára? Ha tudnánk, hogy a bolt barna kenyeret komlóval vagy kávéval színezik, megsütnénk otthon a kenyeret? Ha tudnánk, hogy a csirke aminek akkora a melle mint egy kisebb pulykának gyakorlatilag hormonmérgezéssel lett akkora amekkora, nem fizetnénk többet a szomszédban kapirgáló kisebb mellű példányért? Felmerül a kérdés: mennyi húst ennénk, ha nekünk kéne felnevelni, leölni az állatot, abban a világban, ahol már sok háziasszonynak a csirke bontása is gondot okoz.
Vagy lehet, hogy ez előbb felsorolt élelmiszerekről mindannyian tudjuk azokat az információkat, amiket előbb leírtam? Csak hát valahol inkább nem gondolunk rájuk akkor, amikor az a finom zsíros pörkölt az asztalra kerül, akkor amikor elolvassuk az akciós feliratot valamelyik prospektus elején.
Nincs pénz, nincs állás, nincs semmi, ami támogatná azt, hogy a biopiacon vásároljunk, akár húst, akár mást, hisz ott egy kiló gabonát sem kapok annyiért, amennyiért a hipermarketben már kenyeret kapok, és jobb inkább tényleg nem feltenni a kérdést, hogy mi van abban a meseszép ropogós kenyérben, ami annnnnnnnyira finom, és friss. És amúgy is a bió az, amit éjjel permeteznek. Hááááát persze, újabb butaság.... Nem fogok most jogszabályokra hivatkozni, sőt semmi ellenérvet nem fogok mondani....mindenki találna maga észérveket ha akarna, és nekem úgysem hinne.
Ha tudnánk a boltjaink polcán lévő termékekről, hogy lassan ölő mérgek megennénk őket? Költői a kérdés, mert nyilván nevezhető az előbbi megfogalmazásom írói túlkapásnak, elvakult fanatizmusnak. Ha azonban én őszintén körülnézek egy bevásárló központ választékában, nagyon óvatos becsléssel mondhatom csak, hogy minimum 80%-ára a termékeknek 10 perces vizsgálat után illik ez a fogalom.
Persze oké én nagyokos, de akkor mit lehet csinálni? Változni kell, ami nehéz, nagggggyon, naggggyon nehéz. Onnan tudom, hogy járom a változás útját, mert pld. a sajtról még mindig nem tudok lemondani, pedig pontosan tudom hogy mekkora károkat okoz.... Gyakran elfáradok a szabályoktól, a főzéstől, a kis választéktól, és elgyengülök. Egyedül nem megy... nem megy, ha kifogásokat keresünk, mert találunk.... Időt kell szánnunk az egészségünkre, ha még megvan, pénzt kell rá szánnunk, és tanulnunk kell enni, és élni. Önfegyelem legnagyobb próbája, és pillanatonként lehet csalódni önmagunkban ha mássá szeretnénk válni, ha tudjunk és szembe merünk nézni azzal hogy rossz irányba haladunk. Lépésenként, kitartással, segítséggel lehetséges.
A kérdés pedig továbbra is marad: Mit kéne tudnunk élelmiszereinkről, hogy ne együk meg őket? Nem elég amit már most tudunk?
*kérdezem én, mi más lehetne, na jó sok más, de azért mégiscsak abból épül annak a gyereknek a szervezetében minden, amit megeszik...
**akivel én találkoztam közelebb volt a 200kg-hoz, mint a 100-hoz, és nem tűnt igazán követendő példának....
2009. június 17., szerda
A nagy vegetáriánus kihívás
Fantasztikus kezdeményezésre lettem figyelmes, amit jó szívvel tudok ajánlani mindenkinek! Gyertek Ti is!
2009. június 15., hétfő
Matracon alszunk!!!
Az elmúlt időszakban annyi dolgon aludtunk, hogy kezdtem megelégelni. A fekvőhelyünk problémája ott indult, hogy már a terhesség alatt is komoly kényelmetlenséget okozott a kihúzható kanapé. Aztán amikor a habtapis időszak elkezdődött, hamar meguntuk, hogy reggel kiteszem, este összeszedem, ágy kihúz betol. Előszőr csak összecsuktuk a kanapét, és előtt aludtunk, a habtapin, rá tettünk még két szőnyeget, meg egy gyapjútakarót, és azon aludtunk. Aztán a szobákat is átrendeztük, a kanapé átkerült a nappaliba, de a matrac nem változott. Kb 3 hónapja történt egy baleset. Eltörtem egy lázmérőt, a higany takarítása egy egész estés program volt. A habtapiktól ekkor búcsútvettünk, mert mert nem lehetett biztonságosan higanytalanítani. Innentől visszatértünk gyökereinkhez, mert a kanapés időszak előtt anyukámék fotelágyán aludtunk, ami nem egy leányálom. Két darabból áll, szétcsúszik, és ha odabújok férjecskémhez garantáltan szétcsúcsik, és én a lukban alszom, reggeli hátfájással. 2 hét telt így amikor két dolog is takarodót fujt a fotelágynak. Egyik, hogy vendégek jöttek, és anya azt szánta nekik fehelynek(szerencsétlenek), ráadásul én mozogni alig tudtam aznap délelőtt, mert teljesen kikészült a nyakam. Előszedtem a még régebben használt felfújható vendégmatracunkat, amin még Tétényben aludtak a haverok ha buli után kidőltek. Felfújtuk. Tüdőből... én kezdtem, Gergő folytatta, aztán gyakrabban cseréltünk amikor már egyre nehezebb volt fújni. Jót aludtunka kimerütlségtől:D. Kétnaponta este fújkált hozzá Gergő, mert nem volt elég kemény...meg ersztett is......
3 hete elfogyott a tönkölybúzánk(hogy jön ez ide? mindjárt kiderül). Megbeszéltük, hogy pelyvát is rendelünk, és valamire majd csak elhasználom. Meg is kaptuk az első zsákkal, amiben 10kg volt. Hamar elfogyott. Vartam ugyanis két párnát a fejünk alá, ami darabonként 2,5kg, és két ülőpárnát, amik 2kilósak. A maradék egy kiló pihent a zsákban a következő szállítmányig, amiből elkészült fiacskánk párnája, aki azóta nem mászkál el éjjel a matracról mióta a párnán alszik, és még két ülőpárna. A párnáink felavatásának napjától érett bennem a pelyvamatrac gondolata, de sok sok kérdés volt még, amiket elkezdtem megválaszolgatni. Gergőnek is tetszett az ötlet, hogy egy próbát megér. Technológialag megvalósítani a dolgot azért nem olyan egyszerű, mert ha csak egy 200x140es "párnát" csinálok, akkor a pelyva a matrac szélén köt ki reggelre. Úgy döntöttünk, hogy kb 20 részre fogjuk osztani, 7cm magas lesz, és én meg valahogy bepaszírozom a gép alá....vállaltam hogy megoldom....
Jött az árkalkuláció. Mennyi pelyva fog belemenni??? Csekély tapasztalataim alapján 30kilóra tippeltem, meg is reneltük a pelyvát: 3600ft-t fizettünk érte. Anyag. Szokásomhoz híven bementem a 390ft/méteres boltomba, ahol találtam is egy farmerszerű anyagot, amiből vettem 6métert. 2400Ft nagyságrendileg. Alapnyagok ott csücsültek a lakásban. Pénteken kiszabtam. Csíkok a belső elválasztáshoz, és a nagy lapok amin aludni fogunk. Tollal felparcelláztuk a nagy alapokat. Végül csak 12 részre osztottuk, 30x75cm. Rávarrtama csíkokat. Kb pontosan, persze még csak az egyik oldara. A másik oldalt mégnehezebb volt. Már csak a keret. Újabb két óra, sok szívás, és a szemem kinézése. Nem is tudtam egyszerre megcsinálni. De sok sok bevallom káromkodás után ott tarttunk, hogy lehet tölteni. Természetesen parcellánként, amiket jó lenne ugyanakkorákra tömni. Vettünk egy öntőedényt, és számoltuk hányat töltünk egybe. Egészen jól haladtunk. Próbálgattuk közben, és egyre lelkesebbek voltunk. Egyik oldala megtelt. Fél óra kellett a lukak bevarrásához, és némi gerincfájás... Másik oldal. Sokkal könnyebb volt a növekvő súlyt kezelni mint gondoltuk. Gond nélkül megtelt a második 6 parcella is. Kivéve az utolsó, mert elfogyott a plyeva(nem a becsléssel volt a gond, hanem loptam már belőle a párnákhoz). Úgy döntöttem, ennek ellenére felavatjuk az éjjel. A másokdik kör lukvarrás még tovább tartott, már majdnem feladtam... de ELKÉSZÜLT!!! Bevittük a helyére, mert míg én varrogattam a töltőlukakat Gergő leeresztette a matracot, felsöpörte a szobát, sőt még csomó mindent el is pakolt, csak hogy érzékeltessem mennyi idő kell egy erős anyag kézzel összevarrogatásához. Becipeltük, ráfeküdtünk, és imádtuk:D. Anyukám is kipróbálta, és döbbenettel konstatálta, hogy ez aztán nem semmi. Igazi memóriamatrac. Tökéletesen alátámaszt, teljes ellazulást biztosít. Mikor kiujjongtuk magunkat feltakarítottuk a szétszóródött pelyvát a konyhában, és elmentünk a városba sétálni, gyermek meg a nagyszülőkkel maradt itthon, de ez már nem tartozik a tárgyhoz.
Szummázva a dolgot, 6000ft alatti áron van egy fantasztikus matracunk, igaz 15-20 óra munkám benne van, de kifáradt hátamat már az első éjszaka kárpótolta. Mindenkine csak javasolni tudom!!! Fotó is lesz, csak épp rajta alszik a fiacskám, meg amúgy sincs rajta sok látnivaló. A maradék anyagból, mert az is van, még a varrógépem is kap takartó. És már tervezés alatt van egy ülőgarnitúra majd az új házunkba, mert teljesen beleszerettünk a pelyvába. Már vár egy 15kgos zság kölespelyva rám, amivel még nem tudom mit fogok kezdeni, sokkal finomabb dolog, de ha egyszer rájövök, szerintem az is jó helyre kerül majd.
(felébredt a ded:))
3 hete elfogyott a tönkölybúzánk(hogy jön ez ide? mindjárt kiderül). Megbeszéltük, hogy pelyvát is rendelünk, és valamire majd csak elhasználom. Meg is kaptuk az első zsákkal, amiben 10kg volt. Hamar elfogyott. Vartam ugyanis két párnát a fejünk alá, ami darabonként 2,5kg, és két ülőpárnát, amik 2kilósak. A maradék egy kiló pihent a zsákban a következő szállítmányig, amiből elkészült fiacskánk párnája, aki azóta nem mászkál el éjjel a matracról mióta a párnán alszik, és még két ülőpárna. A párnáink felavatásának napjától érett bennem a pelyvamatrac gondolata, de sok sok kérdés volt még, amiket elkezdtem megválaszolgatni. Gergőnek is tetszett az ötlet, hogy egy próbát megér. Technológialag megvalósítani a dolgot azért nem olyan egyszerű, mert ha csak egy 200x140es "párnát" csinálok, akkor a pelyva a matrac szélén köt ki reggelre. Úgy döntöttünk, hogy kb 20 részre fogjuk osztani, 7cm magas lesz, és én meg valahogy bepaszírozom a gép alá....vállaltam hogy megoldom....
Jött az árkalkuláció. Mennyi pelyva fog belemenni??? Csekély tapasztalataim alapján 30kilóra tippeltem, meg is reneltük a pelyvát: 3600ft-t fizettünk érte. Anyag. Szokásomhoz híven bementem a 390ft/méteres boltomba, ahol találtam is egy farmerszerű anyagot, amiből vettem 6métert. 2400Ft nagyságrendileg. Alapnyagok ott csücsültek a lakásban. Pénteken kiszabtam. Csíkok a belső elválasztáshoz, és a nagy lapok amin aludni fogunk. Tollal felparcelláztuk a nagy alapokat. Végül csak 12 részre osztottuk, 30x75cm. Rávarrtama csíkokat. Kb pontosan, persze még csak az egyik oldara. A másik oldalt mégnehezebb volt. Már csak a keret. Újabb két óra, sok szívás, és a szemem kinézése. Nem is tudtam egyszerre megcsinálni. De sok sok bevallom káromkodás után ott tarttunk, hogy lehet tölteni. Természetesen parcellánként, amiket jó lenne ugyanakkorákra tömni. Vettünk egy öntőedényt, és számoltuk hányat töltünk egybe. Egészen jól haladtunk. Próbálgattuk közben, és egyre lelkesebbek voltunk. Egyik oldala megtelt. Fél óra kellett a lukak bevarrásához, és némi gerincfájás... Másik oldal. Sokkal könnyebb volt a növekvő súlyt kezelni mint gondoltuk. Gond nélkül megtelt a második 6 parcella is. Kivéve az utolsó, mert elfogyott a plyeva(nem a becsléssel volt a gond, hanem loptam már belőle a párnákhoz). Úgy döntöttem, ennek ellenére felavatjuk az éjjel. A másokdik kör lukvarrás még tovább tartott, már majdnem feladtam... de ELKÉSZÜLT!!! Bevittük a helyére, mert míg én varrogattam a töltőlukakat Gergő leeresztette a matracot, felsöpörte a szobát, sőt még csomó mindent el is pakolt, csak hogy érzékeltessem mennyi idő kell egy erős anyag kézzel összevarrogatásához. Becipeltük, ráfeküdtünk, és imádtuk:D. Anyukám is kipróbálta, és döbbenettel konstatálta, hogy ez aztán nem semmi. Igazi memóriamatrac. Tökéletesen alátámaszt, teljes ellazulást biztosít. Mikor kiujjongtuk magunkat feltakarítottuk a szétszóródött pelyvát a konyhában, és elmentünk a városba sétálni, gyermek meg a nagyszülőkkel maradt itthon, de ez már nem tartozik a tárgyhoz.
Szummázva a dolgot, 6000ft alatti áron van egy fantasztikus matracunk, igaz 15-20 óra munkám benne van, de kifáradt hátamat már az első éjszaka kárpótolta. Mindenkine csak javasolni tudom!!! Fotó is lesz, csak épp rajta alszik a fiacskám, meg amúgy sincs rajta sok látnivaló. A maradék anyagból, mert az is van, még a varrógépem is kap takartó. És már tervezés alatt van egy ülőgarnitúra majd az új házunkba, mert teljesen beleszerettünk a pelyvába. Már vár egy 15kgos zság kölespelyva rám, amivel még nem tudom mit fogok kezdeni, sokkal finomabb dolog, de ha egyszer rájövök, szerintem az is jó helyre kerül majd.
(felébredt a ded:))2009. május 29., péntek
2009. május 26., kedd
Hordozás a médiában 1.
Új rovatot nyitok a blogomon. Kicsi fiamat születése óta hordozom, a mai napig is. Babakocsiban nagyon keveset ült, telán egy kicsit túlságosan is elvé vált a babakocsitlanság, ami ellen most küzdök.. de ez más kérdés. A Hordozás a médiában cím a Mamami fórum egyik topikjának címe, amit nagyon szeretek, és rájöttem, arra gondoltam, hogy egy ilyen témát a blogomba is beillesztek, mert az életmódunk lelki egészség részéhez nagyon szorosan hozzátartozik a hordozás.
Az első egy nagyon pozitív anyag, a Képmás magazin májuszi számának 16-17. oldalán találjató.
Az első egy nagyon pozitív anyag, a Képmás magazin májuszi számának 16-17. oldalán találjató.
ANYA A VILÁG
"Vannak még helyek a Földön, a hol az anyák a gyerekek eredeti szükségleteit követik. Azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő születésekor magával hoz. Az újszülöttet sosem hagyják egyedül akár alszik, akár ébren van és akkor sem, amikor sír. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, oda, ahol az élet zajlik. És folyamatosan karban, hordozóeszközben tartják, magukhoz ölelik. A csecsemő érzi, hogy minden rendben van, hogy szívesen látott vendég a családban. A baba, majd később a kisgyermek is az édesanyával, vagy édesapával, nagymamával, testvérre van nappal, éjjel pedig az anya mellett alszik. Rácsos ágy, külön szoba, járóka, babakocsi nem létezik. Ők fejlődő országokban élnek...
"Vannak még helyek a Földön, a hol az anyák a gyerekek eredeti szükségleteit követik. Azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő születésekor magával hoz. Az újszülöttet sosem hagyják egyedül akár alszik, akár ébren van és akkor sem, amikor sír. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, oda, ahol az élet zajlik. És folyamatosan karban, hordozóeszközben tartják, magukhoz ölelik. A csecsemő érzi, hogy minden rendben van, hogy szívesen látott vendég a családban. A baba, majd később a kisgyermek is az édesanyával, vagy édesapával, nagymamával, testvérre van nappal, éjjel pedig az anya mellett alszik. Rácsos ágy, külön szoba, járóka, babakocsi nem létezik. Ők fejlődő országokban élnek...
2009. május 15., péntek
A MÁSIK KERT Petrik Adrienn
Minden vágyam ezt a könyvet a kezemben tartani, és olvasni, és az előző részével együttű(amiről meggyőződésem volt hogy annó írtam egy postot, de sehol nem találom) a magaménak tudni. Egy másik vágyam, hogy az írója tervezze álmaim otthonát....lehet hogy meg kéne kérni?....
 |
A MÁSIK KERT - RÖVID TARTALOM Kedves Adrien! Első könyved, az Asszony és háza ajánlásakor bevallottam, nem ismerlek, még sosem találkoztunk. Miután átnéztem a varázslatos fotókkal bőven illusztrált kötetet, már csak egyre vágytam, hadd mehessek oda, abba a mesebeli házba, lehetőleg azonnal. Egy szemtelen mondattal zártam rajongó soraimat: „Kuglófot ígértél... Jövök!" Azóta persze találkoztunk. Ha jól emlékszem, egy novemberi szerda reggel autóba pakoltál, és kivittél a házatokba, Törökbálintra. Már a kocsiban azt mondtad rejtélyesen, majd meglátod, tudja a ház meg a kert, hogyan fogadjon... Valóban mese volt... Itt bent a városban minden lucskos, szürke, fekete, nálatok mintha vastag porcukorba mártották volna a világot, minden hófehér. A ház, az oda vezető kőlépcső, a téglajárda, a terasz vidám deszkái... Hófehér volt a kert, a fák... És akkor átmutattál a szomszéd lejtős telekre. Néztem, néztem, de nem tudtam elgondolni, mit látsz te abban a meredeken lefutó, gazos, csökött bokrokkal és elöregedett fákkal teli, iszalaggal és bodzával benőtt, keskeny földdarabon, mit gondoltál ki azzal a csúcsra járatott fejeddel, amikor én csak egy rémesen benőtt, használhatatlanul lefelé zuhanó, semmilyen vágyamhoz nem idomuló, elhanyagolt telket látok. Csak álltál a frissen hullott hóban, és szelíden ennyit mondtál: - Látod, az a „másik kert". Ha minden jól megy, eladják, és ha még jobban, talán meg tudjuk venni... Ma már tudom, ha te ennyit, kis sóhaj kíséretében kimondasz, mérget vehetek rá, az már a tiéd. Van valami delejes, boszorkányos, vágykeltő boldogsághormon benned, ami addig dolgozik, varázsol, űz, játszik és álmodik, munkálkodik és alkuszik, míg a vágyott dolog egészen a tiéd nem lesz. Legyen az gyerek, állat, virág, ház, barátság, hóesés, nyári vihar, egy régi kerti pad... Vagy egy kert. Az a másik... A tiéd lett. Onnan tudtam, hogy megint elém raktak néhány oldalnyi képet és szöveget, s megint képtelenség volt letenni. Az új könyvedet. És nem hittem a szememnek. Ott pompázott a másik kert, élete virágjában, örök fiatalságban, buján, finoman, illatosan. Teli játékkal, derűvel, bravúros, mégis odaillő rendezésben, ahol szinte nyoma sincs emberi kéznek, erőszaknak, mintha minden virág, bokor és fa önmagától adta volna oda magát... Hortenziák, csöppnyi asszonyi melankóliával. Mohos kút, alatta derűs medence, ravaszul egyszerű vízátvezető csővel, ami nem más, mint egy, a szecesszió világát idéző, gyönyörűséges törött pálinkás üveg nyaka. Dekadens rózsák, korai hunyor, hányatott sorsú mesés tulipánok, saját magatok rakta kőpad, ahol a legjobb leülni... Párnák rajta a gyerekek régi pulóvereiből, hogy mindig ott legyen az illatuk, a színük a közeledben... És ott vannak a kutyák mind a négyen, a cicák ketten, és épek a virágok, nincs háborúság és buta kerítés... Kegyelmet kaptak a gyomnövények és helyet a vadvirágok, s úgy illenek az árvácskák és fürtös gyöngyikék, petúniák és cineák közé, mintha mindig egy kertben éltek volna... Látom a tavasz ragacsos rügyek, a nyár lobogását, őszi falevelek bíborát a lépcső szögletében, a vidám, havas pamacsot a kutyák lábán... A másik kert... mondtad álmodozva. Váltakozva nyílnak a virágok. Egyik elvirít, már nyit a másik. Csak nézek... Csökött bokrok, kiöregedett fák, ötlettelen meredély? Elképzelem, ahogy áttetted a lábad a kerítésen, s hanyatt feküdtél elnyújtózva, gyökerek szakadtak, ágak engedték le a karjukat, fűben rejtőzködő virágok simultak a karod alá, megadta magát a kert. Neked már csak álmodni kellett. Aztán ásni, földet mozgatni, ültetni, virágokat hozni, gyűjteni, cserélni... Mert úgy kertészkedsz, mint a régi falusi asszonyok, erdőről hoztak, egymástól kaptak palántát, tövet, vesszőt, oltványt. Hát így szaporítod te is a másik kert - megszámoltad - több mint hatszáz növényét, virágát... Adrien, rég találkoztunk... A kuglófod receptjét már tovább is adtam... Nem hívnál meg a kertedbe, oda, melléd, a kőpadra... Most talán egy hókiflire... SCHÁFFER ERZSÉBET |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)
