Így készült az adventi manónk

Előző postomban láthattátok a kész művet. Készülés közben nem fotóztunk, arra már végképp nem volt időnk, de egy mesét mégiscsak megér.
A dolog ott indult, hogy még egészen időben megtaláltam a Gyerekszoba blogon a kiválsztott adventi naptár figuránkat. Ebben megnyugodva jó Pató Pál úri forma szerint, EJ!ráértem arra még:D. Aztán egyszercsak már egyere kevesebb, és kevesebb lett az idő, ahogy az már lenni szokott, és szegény manó létét sokminden fenyegette, mígnem egyik nap, nekiálltam, hogy na akkor én MOST pikk pakk, megvarrom a manót. Olyan könnyen, és gyorsan végigszaladt a fejemben a munkafolyamt. Bersze a megvalósításnál mindig adódnak gondok.
A fejecske, felsőtest résszel kezdtem.  A következő kérdések merültek fel:
-Miből legyen a feje? -testszínű rugalmas anyagot választottam
-Ki rajzolja meg a csinos kis pofiját?- kizárásos alapon én...
-Mivel tömjem ki?- terveimben pelyva szerepelt, de párom teljesen logikus érveivel elkanyarított a szivacs irányába. Ha valaki dolgozott már szivacstörmelékkel, akkor tudja, hogy még a jövő hét is szivacsos lett. Ráadásul a túl rualmas anyag, túl jól átvette a hatalmas szivacsadabok fermáját, ezért némiképp göcsörtös lett a fejecske.
-Miből legyen a blúza?- ha már karácsony, legyen piros, és az még van is itthon...
-A nagy szoknya, vagy a zsebek legyenek karácsonyi anyagból?-sajnáltam volna a karácsonyi anyagot ekkora szoknyára "pazarolni", főleg hogy amúgy sem érvényesül a zsebek miatt, így a zsebek lettek karácsonyiak.
-Miből legyen a szoknya?- Anyukám anyagai között is kutatnom kellet a jó ügy éredekében, míg végül rábukkantam erre a világosbarna keselejtezett lepedőre. Remekül megfelelt méretben, és színben is a célnak.
-Hogyan  kerüljenek a számok a zsebekre?- Gergőm döntött: cikcakkvarrással írjuk rá. Ez valami böszme nagy feladat volt:D. Gergő előrajzolta, rágombostűzta zsebek hátára a merevítő anyagot, majd vasalta a zsebeket. Én meg nyomtam a gépet, és forgattam az anyagot. Az túlzás hogy egységes, de számozott zsebek díszítik a manócskát. (2.5óra...)
-Mitől nem fog lógni a baba feje?- Ismét férjem mentette meg a  helyzetet: Tengyünk egy vállfát a vállába, és a tarkóján vezessük ki, így máris akasztója is van. Tudom hogy elég mobid, de működik.
-Melyik gomb legyen a szeme?- Némi vita után két szerintem hatalmas kék szemecskére esett a választás. Végülis nem is rossz.
Ekkor a baba már fenn lógott az ajtón. Zsebeit megpakoltam, és már csak a kopasz fejére hiányzott valami... de nagyon. Gergővel álltunk a fura kis fazon előtt, és röhögtünk. Ekkor még lógtak a rettenetesen hosszúra, és a szivacs miatt göcsörtötsre sikerült kezei is. Éjfél volt. Menthetetlenül kezdeni kellett valamit a rémisztően meredező kezekkel. Így történt, hogy egy gombostűvel hátul összetűztem a kettőt. Meglepően jó eredményt elérve ezzel. A kérdés azonban még mindig ott lebekett: MIT TEGYÜNK A FEJÉRE? Hajat kéne rá varrni... mondta uram, én meg jelentőségteljes pillantást vvetettem rá mely kb ennyit jelentett: december másodika hajnali negyed egy van, és te el se tudod képzelni hogy mekkora meló hajat varrni, meg amúgy is milyen frizurát? Meg miből? stb.... Fogtam a sálamat, és a fejére tettem kínomban. Kínso vigyorral lehett csak szegénykére nézni...Ekkor jött a nagy ötlet:
Két hete fontam vesszőből egy furcsán sikerült ceruzatartónak indult csálé kosarat, amiben azóta Olivér krétáit tartottuk. A kréták most a tábla krétatartó részében landoltak, a fura alkotásom meg a baba fejére került. Ez feltette az íre a pontot, vagyis ádventi manónkra a kalapot.  Kicsit még megigazítottuk  a szoknyáját, lefotóztuk, és a jólvégzett munka elégedettségével mentünk aludni.